Ábrándok és szétesett sorsok | Molnár Ferenc: Egyetlenegy asszony

Posted on 2021. március 3. szerda Szerző:

0


H. Móra Éva |

A nagy francia realisták: Balzac, Flaubert, Maupassant írásainak hangulata rémlett föl bennem olvasás közben. Romlott erkölcsű szépasszonyok, szalonok társasága, parfümillatú női budoárok, vagy éppen isten háta mögötti faluban hervadozó, rózsaszín álmokkal ábrándozó hölgyek – efféle világba visznek minket Molnár Ferenc eddig ismeretlen kisregényei.

Pedig nagyon is magyar, nagyon is jellemző környezetben játszódnak. Az első, a Jour-fixe kisasszony a budapesti polgári világról mesél. Elza, a főhősnő megcsömörlik a csütörtöki zsúrok léha, felszínes kapcsolataitól, s régi, gyerekkori szerelme után vágyakozik. „… csupa ostobaság, csupa szerelemszerű apró viszony […] Undorodott a zsúrtól, a dekadens leánytársadalom e Forumától, amely ítélőszék is, parlament is, sőt vendéglő, bálterem és kávéház, pletykaszoba, […] ahol vagy kinevetik az embert, vagy hozzáromlik a többihez.” Mai szemmel nézve ez a „hozzáromlás”, sőt félrelépés igen csak mást jelent: Elzát már azért is szájára veszi a társaság, mert kettesben sétál egy fiatalemberrel a Ligetben. A boldogságukhoz vezető út nem egyenes: Molnár szavaival „nem a házasságban találják meg egymást.”

A kötet címadó darabja, az Egyetlenegy asszony Évája fiatal, elvált nőként érkezik a felvidéki bányászfaluba, ahol gyakorlatilag áll az élet: egyhangúan peregnek a napok egymás után, a falu társadalmát szinte kizárólag férfiak alkotják. Nem csoda, ha a pesti nő érkezése alaposan felkavarja ezt az állóvizet: minden férfiú – legyen agglegény vagy akár vőlegény – szerelmes lesz Évába. Kezdetben csak társasági keretek között csapják neki a szelet, ám érzelmeik – kinek-kinek vérmérséklete szerint – egyre viharosabbak lesznek, átszövik mindennapjaikat, munkájukat, s elindul a tragédiák sorozata. Évát kezdetben szórakoztatja az egymással versengő lovagok koszorúja, később megriad attól, amit jelenlétével okozott. Kérdéseket tesz föl magának, tépelődik; eddig eljut, az igazi beismerés azonban elmarad. Nem szembesül azzal, hogy kacér magatartása hozzájárult ezekhez az egyéni összeomlásokhoz. Elhagyja a falut, szétesett sorsokat hagyva maga mögött.

Ebben a kisregényben megjelennek valamelyest a társadalmi ellentétek is: Richterről, a „kis mérnökről” már az első oldalakon szocialista érzületűként beszél az író, s markánsan rajzolja meg a bányászok robotokhoz hasonlító életét, majd azt az erőt is, amely elégedetlenségük nyomán a sztrájkhoz vezet. Ezzel párhuzamosan finom gúnnyal ír le ilyen sorokat Éváról: „– Oly szép itt, Lipót – mondta neki, s talán e percben sajnálta is, hogy a rittert nem hívják Luciennek vagy legalább Elemérnek.

A harmadik kisregény, Az utolsó ház helyszíne is egy bányászfalu, s ide is pesti vendég érkezik: Sándor, a fiatal ügyvéd, aki apja megbízásából egy házat akar nagy üzleti vállalkozásuk számára megvásárolni. A háznak azonban makacs lakója van. A gyönyörű Sára idős apjával él a házban, az apa minden döntést a lányra bíz. Ő pedig nem adja a házat, csak nagyon-nagyon sok pénzért. Álmokat sző, nagyvárosi életről álmodik, ehhez pedig sok pénz kell. Annak rendje és módja szerint egymásba szeret a két fiatal, szerelmük mellett a ház ügye valahogy másodlagossá válik. A férfi ígéretet tesz, hogy magával viszi Sárát – aztán jön a fordulat…

Olvasva a történetet, némi hamisság érződik mindkét fiatal magatartásában. Az ügyvéd szándékait, valódi érzéseit nem ismerjük igazán – vajon nem érezte szükségesnek Molnár Ferenc, hogy mélységében elemezze ezeket? Sára pedig taktikázik, esze szerint cselekszik, legalábbis kezdetben. Már-már kimondtam magamban az ítéletet a kötet e darabjáról…, de oly bravúros a befejezés, hogy az mindent felülír. Figyelemre méltó az egyik mellékszereplő, Mária alakja, aki szikár, egyenes jellemével valamiképp Szabó Magda Szeredás Emerencének előképe Az ajtó című regényéből. „Mária nyugodtan nézte. Egy arcizma sem mozdult meg, ahogy hallgatta ezt a kapkodást.A seprűt fogta, s úgy állt ott, mint aki tisztességtudásból várja, hogy az úr bevégezze a mondókáját, mert már szeretne tovább söpörni.” Másutt szigorú, nyers beszédűként jellemzi, „aki maga volt a becsületesség, és soha életében nem hazudott.”

Molnár Ferencet a polgári dráma mesterének tartják elsősorban, de hála ezeknek az eddig kiadatlan írásoknak, más írói arcát is megismerhetjük. E három műben – különösen pedig az utolsó kettőben – remekül megrajzolt mellékalakokkal találkozhatunk; sok-sok írói megfigyeléssel, éleslátással. És ilyen szomorúan gyönyörű mondatokkal: „Azon a napon az őszinteség sírva távozott az ő házukból. Talán örökre…

Nagyon várjuk a tervezett sorozat folytatását.

Molnár Ferenc

Molnár Ferenc: Egyetlenegy asszony
Athenaeum Kiadó, Budapest, 2020
400 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
kedvezményes ár a lira.hu-n 3199 Ft,
ISBN 978 963 543 0505

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Századfordulós Monarchia-hangulat lengi át az olvasók számára eddig ismeretlen Molnár-regényeket, amelyek ugyan önálló művek, mégis közös témájuk mentén – ami a szerelem – akár összetartozóknak is hihetnénk. Az 1899 és 1902 között írt opuszok szereplői ugyanazt a kérdést járják körül újra és újra, s miközben meg kell küzdeniük számos társadalmi elvárással és konvencióval, pletykával és görcsösséggel, valamennyien felismerik, hogy az egyéni érdek, a tiszta érzelem vezérelte vágy és az elvárások korántsem fedik egymást. Sőt! (…)
Élettapasztalat és félreértés, atyai szigor és lázadás, rózsaszín leányálom és gaz csábító, éretlen férfi és tapasztalt hölgy, hozományvadász és hozományt hazudó, szerelem és álszerelem, bűn és csábítás, házasság és szeretők, cédák és huszárok… Molnár mindent tud az emberi kapcsolatokról, belelát a női lélek rejtelmeibe (némileg férfitársaiéba is) és a viszonyok hűs-izzó kettősségébe.