Nehéz a nehézfiúk élete… | David Schalko: Nehéz csontok

Posted on 2021. április 20. kedd Szerző:

0


kistibi |

David Schalko reneszánsz egyéniség. David Schalko a mai osztrák kultúra egyik legizgalmasabb figurája. Bármelyik megállapítás igaz, látjuk, ha megnézzük a következő felsorolást: rendező, producer, színész, költő, forgatókönyvíró, író. Rendezett krimit, vígjátékot, fantasztikus filmet, televíziós show-műsort. A filmes-televíziós szakma valóságos díjesővel árasztotta el: a legjobb forgatókönyvért, rendezésért, színészi alakításért. A forgatási szünetekben pedig írt négy regényt, és egy kötetnyi verset. Túlzás nélkül állítható, hogy keveset unatkozik.

David Schalko könyve olyan mű, amiről úgy érzi az olvasó: itt minden összejött. Jó történetet kap, izgalmas, olykor bravúros stílust, érdekesek a figurák, néha azt sem tudja, sírjon, vagy nevessen egy-egy szituáció abszurditásán.

Gengszterregény a Nehéz csontok, vagy ha létezik ilyen: bűneposz. „Izgalmas” a kor, habár ilyen „izgalmakat” a 21. századból mindenki szívesen kihagyna. 1938-ban vagyunk, Bécsben. A négy főhős, (a Sikora, a Krutzler, a Wessely, a Praschak: együttesen az Erdbergi Spedíció) egyelőre még csak kezdő bűnözők. Véd- és dacszövetséget, halálig tartó szerződést kötnek: mindig, mindenben segítik egymást, és mindegyiknek lehet egyetlen kívánsága, amit a többieknek kötelező teljesíteni, bármi is az. Lakások kifosztásából élnek. Az Anschlusst ünnepli a tömeg a Heldenplatzon, és ők az utolsó szögig kirámolják a náci Huber lakását, aki: „a környéken gazdátlanul maradt zsidó lakások gondozására szakosodott. A náci Huber nem ideológus volt, hanem egy irdatlan nagy rohadék...” Viszont ennek ára van, mert Huber fontos embere az apparátusnak. Praschak kivételével mindannyiukat letartóztatják, és éveket töltenek koncentrációs táborban. Köztörvényes bűnözőként a KZ-láger „elitjét” alkotják, kápóként élik túl. Ekkor válnak igazán nehézfiúkká.

Itt átcsúszhatnánk holokauszt-irodalomba, ami nagyon furcsa lenne ebben az ironikus-cinikus világábrázolásban, nem tesszük, és mégis: abszurd, de a koncentrációs táborok világának egyik legmegrázóbb jelenete ebben gengszterregényben olvasható. Egyformán visszataszító és szinte romantikusan szép, felkavaró, maga a szituáció hányingerkeltő, naturális. Egy SS-tiszt beleszeret az egyik fogolyba. Hogy a rab családja ne keresztezhesse céljait, gyorsan elgázosíttatja a fogoly gyermekét, férjét. A nőt ki akarja vinni a táborból, már kitalálta a módját is. „A Dostal szótlanul odaadta neki a gyereke játék mackóját. Irena azonnal ráismert. És élettelen szeméből, mint a viaszcseppek, peregtek a könnyek. Szeretlek, Irena. De a láng kialudt. Csak egy alig látható izzás árulkodott arról, hogy még él. Dostal közelebb húzta magához. Kigombolta a sliccét, és a nő arcába nyomta hímvesszőjét. Érezni akarom, hogy igazán szeretsz. Megérdemlem. Mindent megtettem érted. A 3027-es szájába vette az SS-tiszt hímtagját. Közben magához szorította a játék mackót. Szeress, Irena. Irena a melléhez ölelte a plüssállatot. És minél szorosabban ölelte, annál gyöngédebben csókolgatta a Dostal péniszét. Dostal üdvözülten nyögött. És nem értette, hogy a szeretet, amit érzett, nem neki, hanem Irena fiának szólt. Te is érzed, Irena? A nő sírt. És úgy becézgette a Dostal farkát, mintha éppen akkor ő szülte volna világra. El fogod felejteni őket. Megígérem. Aztán Irena villámgyors mozdulattal kirántotta Dostal pisztolytáskájából a fegyvert, és főbe lőtte magát.

És újra Bécs. Már ők uralják az egész várost. Csempészet, kuplerájok, védelmi pénzek… minden, mi szem-szájnak ingere. Nagypályások a fiúk. És most sem a történet a legizgalmasabb része bűnfolyamnak. Az, ahogyan az író jellemez: „Sokan megesküdtek volna rá, hogy a Krutzlernak nincs lelke. De egyénisége az volt neki. (…) Még az anyja, aki feltehetően azért élt olyan sokáig, mert soha, senkitől nem kért bocsánatot, szóval még az anyja is azt mondta a fiáról, hogy már születésekor is olyan volt, mint egy szarvasbogár.” Vagy az, ahogyan megfogalmaz egy életérzést, technikát, pillanatot: „Ahhoz, hogy az ember a nácik szeme elől el tudjon menekülni, teljesen el kell tűnnie önmagában. El kell sajátítania azt a művészetet, hogy úgy álljon valaki előtt, mint aki valójában nincs is ott.”

A bűn, a bűnözők története a szokásos. De az az igazi bravúr, ahogy ezekből a vándormotívumokból, toposzokból csinál egyszerit és megismételhetetlent. Olvashattuk, láthattuk filmen rengetegszer, amikor a keresztapák bulikat rendeznek: ott aztán minden van, ahogy Schalko regényében is. A különbség, hogy a hosszan, szórakoztatóan deliráló résztvevők a buli csúcspontján pisztoly dörrenését hallják: Honzo, a majom lőtte le a Sárga Papagáj nevű szórakozóhely szeretett, névadó madarát, óriási zűrzavart okozva. Ha azt gondolnánk, hogy ez csak egy jó geg – tévedünk. Mintegy száz oldalnyival odébb az a fegyver, amivel a majom lőtt, újra előkerül, és egy véres leszámolás eszköze lesz, ami már szerves része a fősodornak, mint ahogyan Honzo története sem marad félbehagyva.

Nemcsak a stílus kiváló, de a szerkesztés is mesterre vall. A kegyetlenség, az erőszak teljes természetességgel része ennek a világnak, de a mesélés módja miatt valahogy nem érezni a súlyát. Itt van például a Vasseprű művelet. Az Erdbergi Spedíció megbízást kap, hogy öljenek meg nácikat, akik megúszták a tisztogatásokat, és most az újjáépítésen keresnek vagyonokat. Kettőt így tüntetnek el Praschak hentesüzletében: „Végül mindkét nácit teljes mértékben feldolgozták. Még a csontjaikat is ledarálták csirketápnak. A Golyófogó sápadtan szemlélte az eseményeket… Kézi körfűrész, bordaszéthúzó, bőrfejtő gépek… És mire az amerikaiaknak elfogyott a türelmük, és kirángatták a Krutzlert, a Wesselyt, és a Sikorát a kocsiból, a kifilézett hús már a kirakatban várta a vevőket.

A kiváló szöveg kiváló fordítóval találkozott. A Wessely-díjas (azért nem semmi a nevek ilyen módon való találkozása!) Győri László virtuóz fordításában a német szófordulatok átültetés után is rendkívül szórakoztatóak. Íme egy példa: „A Sikora szerelmi-bánatitiszben szenved, vélte a Krutzler. Inkább randalírkórban, jegyezte meg a Musch. A Praschak viszont baszdühkórt diagnosztizált. A Fekete Báró pedig melankóliakórt. A Podgorsky meg szórakozáskórt.” A határozott névelők tulajdonnevek előtti használatának szabálya a magyar nyelvben ma már kevésbé merev, mint évtizedekkel ezelőtt volt, de eleinte furcsa, hogy a teljes szövegben nem íródik le úgy személynév, hogyne legyen előtte határozott névelő. Aztán egy idő után olyan sajátságos hangulatot teremt, hogy kimondottan hiányolná az olvasó, ha ez elmaradna.

Több dolog miatt működik nagyszerűen a szöveg. Egyrészt az alkotó nem ítélkezik. Sem bűnös hősei, sem a kor fölött. Szelíd iróniával nézi a történéseket. Egy egész nép háború utáni tudathasadásáról például így ír: „Feltűnt neki, hogy egyszerre senki sem mondja, hogy én, hanem helyette mindenki általános alanyt használ. (…) Az ember gyűlöli a Führert. Az ember nem volt a maga ura.” Humora kiváló. Egy gyöngyszem a sok közül: „De mint már mondta, a Krutzler kábé úgy alkalmas titkos ügynöknek, mint a sündisznó lufiárusnak. A Krutzler fölhördült.” Vagy ha a kulturális kikacsintásokat nézem: azt azért nem gondoltam volna, hogy Sartre nevével, illetőleg a Zárt tárgyalás című drámájával ilyen stílusú szövegben találkozom: „Már csak veszekedtek, ami azt bizonyítja, hogy az ember számára a legnagyobb rémálom a másik ember. A pokol a többi ember, ezt már az a francia bolsevik disznó is tudta.”

Nehéz csontok. Jó cím? Ha csak azt nézem, hogy a Krutzler hatalmas ember, nagy darab, nehéz csontokkal, akkor semmi különös. De ha a Krutzler álmát, vízióját élem meg, amikor indián jelmezbe öltözött szerelmét követi, akkor egészen más a helyzet: „A Krutzler követte az indián nőt. Kabátja túl nehéz volt ahhoz, hogy lobogjon utána. Lihegése elfedte a csöndet, de a csontok ropogását a cipője alatt már nem. Egyetlen olyan pontra sem emlékezett, ahol ne hevertek volna csontok. (…) Amíg a szem ellátott, mindenütt csontok borították a talajt. Mindent beborítottak. Egymáson hevertek. Nem maradt már hely, ahová eltemethették volna őket. Túl sokan haltak meg ahhoz, hogy a bolygó megemészthesse őket.

David Schalko

David Schalko: Nehéz csontok
Fordította: Győri László
Athenaeum Kiadó, Budapest, 2021
398 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
kedvezményes ár a lira.hu-n 3199 Ft,
e-könyv változat 2799 Ft
ISBN 978 963 293 8646 (papír)
ISBN 978 963 543 0291 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Bécs, 1938 márciusa. Ausztriát a Harmadik Birodalomhoz csatolják. Azon a napon, amikor a fél város a Heldenplatzon ünnepli az Anschlusst és a Führert, lakások „evakuálására” specializálódott, pitiáner, fiatal bűnözők kirabolnak egy hírhedt nácit. Amikor lebuknak, arra kényszerülnek, hogy hét éven át, a dachaui és a mauthauseni koncentrációs táborokban dolgozó kápókként igazi nehézfiúkká váljanak, és egyebek mellett azt is megtanulják, hogy az ember és az állat közötti különbség nem több puszta illúziónál.
A háború után, a rommá bombázott osztrák fővárosba visszatérve, önvédelemre szakosodott vezéralakjuk, Ferdinand Krutzler irányítása alatt a banda addig nem látott brutalitással uralkodik a bécsi alvilág fölött. Hatalmukat nem utolsósorban arra használják, hogy egymás után eltegyék láb alól náci ellenfeleiket.
Egyedülálló bűneposzában David Schalko a háború utáni bécsi társadalom velejéig romlott, színes tablóját festi meg bőséges fekete humorral és kellő empátiával. Regénye, amelyet valós események és személyek hiteles története inspirált, a nácizmus által megtépázott emberi lélekről ad lenyűgöző képet.