Browsing All Posts filed under »HÍREK«

Artur Pałyga: A zsidó (részlet)

március 7, 2014 Szerző:

0

IGAZGATÓ: Tisztelettel üdvözlöm önöket! Örülök, hogy a késői óra ellenére szánnak rám, ahogy mondani szokás, egy percet. TESITANÁR: Arbeit macht frei, herr direktorr! IGAZGATÓ: Nem helyénvaló ez a tréfa, kolléga úr! Nem helyénvaló! LENGYELTANÁRNŐ: Sokáig fog tartani, igazgatókám? Azt ígértem, holnapra visszaadom a dolgozatokat, kijavítva. IGAZGATÓ: Már elnézést, kollegina, de kérem, ne tegyen fel ilyen […]

Szembenézés | Artur Pałyga: A zsidó / Szkéné & Nézőművészeti (előzetes)

március 7, 2014 Szerző:

0

BJI Európa országai – igen kevés kivétellel – így vagy úgy, de nem számoltak még el a lelkiismeretükkel abban a kérdésben, mennyire vettek részt az európai zsidóság kiirtásában. Nehéz kimondani, pedig tudott dolog, hogy Lengyelország sem. A részvétel a Soában – amit most már kizárólag holokausztnak neveznek – hatalmas történelmi szégyen, és az elszámolás az […]

Két vallás határán | VIII. Henrik / Globe-előadás az Urániában

március 7, 2014 Szerző:

0

Bedő J. István | Ez itt nem a dévaj mulatozás helye. Shake­speare-ben az a rossz vagy a jó, hogy bár­melyik művét nézzük meg, folyton a mai napot juttatja eszünkbe. Az Uránia Globe-szín­házi sorozatában a nagyon vérbő (erek­ben is, kiontva is…) rene­szánsz kort idézte fel a VIII. Henrik. Komoly elemzés dolgában célszerű Géher István pro­fesszor azóta […]

A posztmodern ember tragédiája | Breaking Bad – Totál szívás

március 4, 2014 Szerző:

2

Jeges-Varga Ferenc | Szeretnénk a magunk urai lenni, ezért nincs an­nál frusztrálóbb érzés, amikor évek kemény munkája ellenére sem jutunk ki a pénzügyi csapdából. Nem a luxusvillák vagy a milliókat érő járgányok hiánya miatt szorongunk, ag­gasz­tóbb, ha nincsen étel az asztalon, vagy ha a gyereket nem öltöztethetjük tiszta ruhába. Sokan hisznek abban, hogy az amerikai […]

A harmadik szín az ötből: Üvegzöld| A Pannon Filharmonikusok a Müpában

március 4, 2014 Szerző:

0

BJI | Meglepő szerepben mutatja be a hárfát a Pannon Filharmonikusok koncertje március 7-én a budapesti Müpában. Jazz és hárfa kettőse különös és szokatlan páros, de jól megférnek Terényi Ede „Jazz” hárfa­ver­senyében. Terényi termékeny zeneszerző, pályája sokarcú, a népzenei ihletésű művektől egészen a szerialista alkotásokig, a zenei grafikától a neo­barokkig számos különböző irányzat fellelhető kompozícióiban. […]

Véletlen táncos egybeesés = Coincidance | The Irish Impulse / RaM Colosseum

március 2, 2014 Szerző:

0

Bedő J. István | »Igen, el lehet készíteni így is. Mindenhogy lehet, csak sikere legyen.« Ez a velős okfejtés szakács ismerősöm szájából hangzott el, amikor éppen valami különös fúziós fogás született meg a keze alatt – de később világossá vált, hogy amit mond, az egész életre érvényes. Ilyenformán a táncra is. A legendássá vált ír […]

Prímszámok és hatványok | A kutya különös esete az éjszakában / Centrál Színház

február 28, 2014 Szerző:

0

Sándor Erzsi | A Centrál Színház március 8-án mutatja be Mark Haddon és Simon Stephens darabját. A kutya különös esete az éjszakában tavaly az összes londoni színházi díjat besöpörte, és most is csak hónapokkal előre lehet jegyet szerezni rá. A londoni Nemzeti Színház stúdió előadása nemcsak szakmai, hanem közönségsiker is. Vajon a budapesti nézők is […]

Száműzetés a halálba | Helen Edmundson: Irtás / Szkéné–Forte

február 26, 2014 Szerző:

0

BJI | Erős, szívszorongató drámát mutat be március 1-jén a Szkéné Színházban a Forte Társulat. Helen Edmundson darabja a 17. századi Anglia egyik legszégyenletesebb történetét idézi fel – habár Anglia történetében egyáltalán nem ritkák az ilyen negatív legek… Az angol parlament 1652-ben elfogadta történetének legkegyetlenebb rendeletét, „a pokolba vagy Connaughtba” néven emlegetett törvényt. Cromwell mint […]

»Igazi örömjáték lesz« | Balla Eszter a Római vakációban

február 23, 2014 Szerző:

0

OP | Február közepétől az Orlai Produkciós Iroda Római vakáció előadásában Balla Eszter veszi át Anna hercegnő szerepét, mivel Tenki Réka anyai örömök elé néz. Hogyan jött az ötlet, hogy te veszed át a szerepet? Pelsőczy Réka, a darab rendezője mesélte, hogy miközben készült erre a munkára, Anna hercegnő szerepére senki mást nem tudott elképzelni, […]

A »Szakértők« a színpadon | Az Átriumban lép fel a zenekar

február 21, 2014 Szerző:

0

Hegedűs Claudia | Csaknem félszáz dal és legalább ugyanennyi fellépő szólal majd meg március 29-én az Átrium Film­Színházban. A művészvendégekkel meg­erősített Szakértők zenekar színielőadások dalaiból, kamara­számokból és nótákból ad összeállítást. Kovács Márton zeneszerző, a zenekar vezetője beszélt arról, hogy mire számíthat majd a közönség. Próbáltam összeszámolni, hány fellépője is lesz ennek az estnek, és arra […]

A kutya különös esete az éjszakában | Író kerestetik

február 9, 2014 Szerző:

0

Azt hiszed, csak a kutya esete különös? Lehet, hogy a tied is. És az öné? A Centrál Színház írói pályázatot hirdet a nézőinek: szeretnék a kamasz-zseni és anti­szoc Christopher Boone történetét egészen személyessé tenni. Aki nem ismerné Mark Haddon néhány éve magyarul is megjelent könyvét, még bepótolhatja… (Ha részle­tek­re kíváncsi, akkor itt olvashatja.) A Centrál […]

A jellemtelenség jellemrajza | Shakespeare: Coriolanus / London, National Theatre

február 7, 2014 Szerző:

0

Bedő J. István | Nem túlságosan elkoptatott darab nálunk WS mester Coriolanusa, a színházi adattár szerint az elmúlt hatvan évben ötször került színre, de ebben benne van a komáromi Magyar Területi Színház előadása és a HoppART társulat átirata is. Mivel a történet ekképpen kevésbé ismert, nem árt felidézni. Róma népe lázong a gabona drágasága miatt, […]

Csupa civil, de erős a Honvéd Férfikar | Koncert a Tudományos Akadémián

február 5, 2014 Szerző:

0

BJI | Különleges csemege várja a hagyományos hang­zás és a kortárs művek kedvelőit a hét végén. A Magyar Tudományos Aka­dé­mia dísztermében tartja bérlet­soro­za­tá­nak második hang­ver­se­nyét a Honvéd Férfi­kar. Eredetileg ez a fellépés a zeneművek kronológiáját követte volna. Az első alkalommal a zenei klasszi­cizmus egyik kimagasló képviselőjének, az olasz Luigi Cherubininek d-moll Requiemjét adták elő, ezt […]

East Gipsy Band | Nagy sikerű tengerentúli turné 2014 januárjában

február 3, 2014 Szerző:

0

Sikeres turnét tett az Egyesült Államokban és Kanadában az East Gipsy Band az elmúlt hetekben. Zenei unikum, amit művelnek, habár a fúziós muzsika egyre nagyobb népszerűségű. Az együttes ugyanis a roma és világzenei hagyományokat ötvözi a dzsesszel. A koncertsorozat egyik kiemelkedő állomása New York egyik legnépszerűbb klubja, a Jazz Standard volt. „Három évvel ezelőtt találtam […]

„Valaki ma este megsérülhet” | Ultima Vez: Amire a test nem emlékszik / Trafó (előzetes)

január 28, 2014 Szerző:

0

Krivánszky Emőke |  Vannak a táncban nagyágyúk, akiknek a magyar­országi látogatása mindig ese­mény­szám­ba megy, és még a lépcsőhelyekre is érdemes benevezni, ha nem kapcsoltál idő­ben. Ilyennek jelezték a Trafó színpadára har­mad­szor visszatérő világhírű bel­ga együttest, az Ultima Vezt is. Szégyenszemre nem láttam még egyetlen darabjukat sem, de ha nekem repülő téglákat, fizikai brutalitást és tapintható […]

Frissek és klasszikusok | Queen, Peter Gabriel, Rolling Stones az Urániában

január 24, 2014 Szerző:

0

Az immár harmadik alkalommal megrendezett könnyűzenei sorozat keretében a legfrissebb kon­cert­filmek közül válogathatnak a zene­rajongók: a MUSE, a Dream Theater, a Rolling Stones és Peter Gabriel 2013-as koncertjei kerülnek műsorra, valamint újra látható lesz a Queen legendás, ’86-os budapesti és Jimi Hendrix 1969-es woodstocki koncertje. A hazai vonalat Ákos Turné 2084 című koncertfilmje képviseli. A […]