Hárságyi Margit | Két előadás teszi igazán pécsivé a Nyári Színházat, közülük egyik a Pécsi Baletté. A pukkadásig kacagtató poénok, a klasszikus balettet is karikírozó gyönyörű, hosszú lábú, jó színészi adottságokat felmutató táncosok »wadnyugati« hangulatba ringatják a közönséget. A spagetti-western világát idéző hosszan kitartott, vészjósló mozdulatok, a nyugalom békepipás percei, az örök igazságok: a barátság, […]
július 3, 2014 Szerző: olvassbele
JPM | 1944. július 4-én kezdődött meg a pécsi zsidóság deportálása. A Janus Pannonius Múzeum a Pécsi Zsidó Hitközséggel együttműködve rendezi meg a Négy festőművész című kiállítást. A tárlat az egyik központi eseménye a „Pécs 1944–2014, megemlékezés a pécsi és baranyai zsidóság deportálásának 70. évfordulójáról” című rendezvénysorozatnak. A kiállítás négy – a holokauszt idején áldozattá […]
július 1, 2014 Szerző: olvassbele
Az Uránia Nemzeti Filmszínház idén nyáron is változatos programot kínál az opera- és balett rajongók számára. Kéthetente a Metropolitan Opera korábbi sikerdarabjait vetítik, a nyári balett válogatásban pedig a San Francisco Balett, a Teatro Real Madrid és a moszkvai Bolsoj Balett egy-egy előadása kapott helyet. A New York-i Metropolitan Opera műholdas élő közvetítései és a […]
június 28, 2014 Szerző: olvassbele
Fele komédia, fele tragédia – ez lehet a jubileumi Shakespeare Fesztivál idei programjának összegzése. A 2005 óta megrendezett nemzetközi eseménysorozat az elmúlt kilenc évben több mint száz előadást mutatott be a fő és a kísérő programokban. Idén a Szentivánéji álom nyitja a játékokat a várszínpadon, a nemzetközi hírű, fiatal grúz rendező, David Doiashvili rendezésében, a […]
június 27, 2014 Szerző: olvassbele
Hárságyi Margit | A nagy nyári hőségben kisebb-nagyobb kihagyásokkal már 35 éve teszi szebbé az estéket a nyári színház. Vidákovics Szláven, a Pécsi Nyári Színház és a Horvát Színház igazgatója átmenetileg egy belvárosi üzletház emeletén tartja a „frontot”, hiszen most újítják fel, építik az Anna utcai Horvát Színházat. Ez az egy emberöltőnyi idő megérdemel egy […]
június 25, 2014 Szerző: olvassbele
A Tavaszi áldozat és a Tűzmadár című balettekkel vendégszerepel Budapesten Moszkvai Klasszikus Balett Színház társulata. A június 27-i szabadtéri előadásokat a Bolsoj két egykori sztárja, Natalija Kaszatkina és Vlagyimir Vasziljov koreografálta. A 20. század elején Sztravinszkij a párizsi emigrációban alkotó Gyagilev megrendelésére három művet írt, melyekkel nemzetközi hírnévre tett szert. A Tavaszi áldozatot 1913-ban mutatta […]
június 21, 2014 Szerző: olvassbele
Hárságyi Margit | Hogy száll, repül ház, rét, virág, az úton ballagó ember, angyalokkal együtt a meseillusztrációkon! Sokszor chagalli érzeteket váltanak ki a képek, pedig kisiskolás gyerekek rajzoltak, festettek, miközben a cigány legendákat hallgatták. Az eredetmesék többségét helyben gyűjtötték, és páratlan kincsként megőrizték őket: Egy virág született a világra – Csulano, Csudatarisznya, Hogyan lettek a […]
június 20, 2014 Szerző: olvassbele
Bedő J. István | Nehéz úgy tárgyilagosnak lenni (maradni), ha az ember elfogult a tárgya iránt (persze akkor is, ha azzal szemben…). Sokszor néztem meg az Amadeus-filmet, holtomig sajnálom, hogy nem láttam az összes legendás magyarországi színrevitelét Peter Shaffer darabjának (vagy legalább Vígszínház: Tordy, Gálffi, Szolnok: Darvas Iván, Alföldi). Mozart miatt is, Forman miatt is. […]
június 20, 2014 Szerző: olvassbele
Idén második alkalommal lesz Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztivál (ZaKo), amelynek programjában tizennégy előadást láthat az oda látogató közönség. Nyolcadik évadát kezdi idén a Kvártélyház Nyári Színház, amelyhez kapcsolódva most is lesz ZaKo Fesztivál. A Manna Kulturális Egyesület és a Kvártélyház közös szervezésében megrendezett Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztiválon tavaly két héten át vendégeskedtek független előadások a […]
június 18, 2014 Szerző: olvassbele
A Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje nyitja idén is a Múzeumok Éjszakája programsorozatot. Fischer Iván és zenekara június 21-én, szombaton 18 órakor játszik a Hősök terén, a Szépművészeti Múzeum lépcsőjén. A helyszínen a zenészek málnaszörppel várnak mindenkit, és lesz tombola is, amelyen éves bérletet lehet nyerni a Fesztiválzenekar jövő évadjára. A BFZ továbbá keres 50 olyan embert, […]
június 16, 2014 Szerző: olvassbele
A szakmai zsűri díjai: Legjobb előadás: Opera ultima Rendező: Kokan Mladenović Újvidéki Színház Legjobb rendezés: Ascher Tamás Fényevők Katona József Színház, Budapest Legjobb női főszereplő: Elor Emina Opera ultima Újvidéki Színház Legjobb férfi főszereplő: Fodor Tamás Paul Foster: I. Erzsébet >>>>>>>>> Vádli Alkalmi Színházi Társulás, Budapest – Szkéné Színház, Budapest – FÜGE Legjobb női mellékszereplő: […]
június 13, 2014 Szerző: olvassbele
Hárságyi Margit | Hárman egy taxiban, két nő és a sofőr, csaknem ismeretlenek egymásnak. 1961 zivataros, vészterhes március 15-i ünnepén rövid utat tesznek meg együtt az Oktogontól a Kútvölgyi úti pártkórházig. S mint a görög sorstragédiákban itt is a sűrű, levegőtlen térben, rövid együttlétük alatt tárul fel a három ember életfonala, mely örökké összeköti őket. […]
június 4, 2014 Szerző: olvassbele
Forrás: Magyar Szó | A Kossuth-díjas vajdasági magyar író Neoplanta – avagy az Ígéret Földje című városregényéből készült színpadi feldolgozás kapta a legjobb előadás díját az 59. újvidéki Sterija Játékokon. A darabot Urbán András állította színpadra. Korábban ez az előadás nyerte el Vajdasági Hivatásos Színházak 64. Fesztiválja fődíját is. A zsűri indoklása szerint ebben az […]
július 9, 2014 Szerző: olvassbele
0