Kibírhatatlan nő az éjszakában | Bill Manhoff: Bagoly és Cica / Belvárosi Színház

Bedő J. István |

Egy díszlet, két szereplő, sok poén. No igen, meg két jó színész. Sok mindent el tudnak ám feledtetni. Rosszkedvet, házsártos házas­tár­sat (avagy kapcsolt részt), leginkább az­zal, hogy a történet bekapcsolja a nézőben a rela­­tivizálót. Azt a képességet, hogy végig­néz­zen a saját életén, és merje kimondani: hát, ehhez képest az én párom egy főnyeremény.

A Bagoly és Cica két lökött alak találkozása a bérelt garzonban. Két lökött lúzeré. Felix elhiszi magáról, hogy író, mert olyan sokszor mondogatta, főleg magának. A kiadók más véleményen voltak, és jog­gal. Felix kisebbségi komplexussal küzd, hipo­chondriával küzd – végül is mindennel küzd.

Doris modellnek és reklámfilmszínésznek képzeli magát (mert olyan sokszor mondogatta, főleg magának). Soha nem vallaná be, legfeljebb kényszervallatás hatására, hogy ugyanolyan csapnivaló lúzer, mint Felix. És főképpen az agysejtjeinek a száma alig haladja meg a néhány százat. Ennyi közös ponttal akár egymásra is találhatnának! Van rá másfél órájuk a Belvárosi Színházban.

Ez a Doris Cica felnőtt kakukkfióka, barna hajú szőke ciklon, aki agresszívan rálóg a pasira, kitúrja a gazdát a fészkéből. Elviselhetetlen, kibírhatatlan, rémséges, velőtrázó. Vagyis Jordán Adél remekül formálta meg, mert ugyanúgy szenvedünk tőle, mint Félix. Affektál, megjátssza a főokost – zárójelben: meglehetősen jól vitatkozik. Igaz, hogy Jordán egy interjúban éppen azt emlegette föl, hogy szívesen megszabadulna már a buta lány szerepkörtől, egyelőre azonban éppen a koronát tette föl eddigi megjelenéseire.

Más kérdés, hogy az egysíkú Doris egy fikarc­nyival sem lesz plasztikusabb attól, hogy elkezd idegen eredetű szavakat tanulni, hogy mégse ég­jen annyira Felix előtt.

Hosszan eltöprengtem, vajon hány percig lennék képes elviselni egy ilyen ember társaságát. (Háromnál abbahagytam.) Ellenpróbát nem tudtam tartani, mert a szemüveges Felix, a Bagoly – bár maga is nehezen eltűrhető figura – nem váltott ki ennyire heves menekülési vágyat a megkérdezett hölgyekből. Szabó Kimmel Tamás (bár idegennek érezte ezt a szerencsétlen figurát), nagyon jó kis nagyvárosi neurotikust adott elő, rigolyákkal, kütyükkel, képzelt betegségekkel, és főleg a kis tehetségű, nagy öntudatú, önjelölt író felmutatásával. (Ilyennel is volt alkalmam találkozni: veszélyes élőlény…)

Marad végül a darab maga. Zöldi Gergely fordítói munkája nyomán kellemesen őrült szöveget hallunk, és Pelsőczy Réka rendezésében számos mókás ötlet jelenik meg. Sőt ahogy Szabó Kimmel is elmondta, igyekeztek a filmből vett apróságokkal is feldúsítani a darab szövetét. Az igazat megvallva, rá is fért. Valóban nagyon különbözik a mai világ, játékmód, humor a hetvenes évekétől, és egészen biztos, hogy amin negyven éve hahotáztak, azt ma talán inkább mosoly vagy fintor fogadja. Nem szabad a valósággal való párhuzamosságot számon kérni egy vígjátékon, pláne ha nincs is neki olyanja. Bill Manhoff a biztonság kedvéért a szájunkba rágja, hogy az ösztönlény (vesd össze: állat) eluralkodik az értelmiségin (v.ö.: ember), és Felix azért hagyja, hogy a művésznő maga fölé teperje. Na, de hogy ebből szerelem lesz?

Két valódi pillanat azért van az előadásban. Az egyik, amikor Félixből kitör az értelmiségi, és a kutyasétáltatásban páratlan talentumot felmutató Doris-Cicát oda helyezi, ahol a helye eddig is volt: a háziállatka piedesztáljára. Ott kapjuk azt a csöppnyi kesernyés drámát, ami kell ebbe a nyári bóléba. A másik, amikor mindketten megnyílnak, és őszintén beszélnek magukról. Ez lenne a lépés a hitelesség irányába.

De hát ez a darab csupán játék Pelsőczy Réka szerint, melyet felnőttek játszanak el gyufaskatulyákkal. Ehhez idomul Kálmán Eszter nagyon szellemes, praktikusan gördülő, ki-be hajtogatható babaház-díszlete. Ő öltöztette a színészeket – Jordánt inkább vetkőztette, de azt igen bájosan… Egyébként a színrevitel ruhatára is idézet, azt súgja: „Ilyen sztorit legutóbb negyven éve vittek sikerre; néző, ne keress mást benne.”

Doris a darab indításaként egy léggömböt ereszt fel a plafonig, majd ennek semmi következménye nincs. A végére derül ki, hogy gesztus jelképi erejű volt: ez a lufi volt a legsúlyosabb mondanivaló a vígjátékban. Élvezd, hogy víg!

Bill Manhoff: Bagoly és Cica | Belvárosi Színház / Orlai produkció
Fordította: Zöldi Gergely | Rendező: Pelsőczy Réka

Szereplők
Jordán Adél
Szabó Kimmel Tamás

Díszlet- és jelmeztervező: Kálmán Eszter
Zene: Belényesi Zoltán
Fény: Pelle Zoltán

Producer: Orlai Tibor

További előadások
2014. augusztus 22. (péntek, 20:30) Szentendrei Teátrum
2014. augusztus 23. (szombat, 20:30) Szentendrei Teátrum
2014. augusztus 30. (szombat, 20:00) Belvárosi Színház