Browsing All posts tagged under »krimi«

Kondor Vilmos: A koronaőr második tévedése (részlet)

március 23, 2015 Írta:

0

ELSŐ RÉSZ | 1. | – Meg kell ígérnie, hogy erről soha nem beszél senkinek, Wertheimer. Csak akkor, ha titoktartási fogadalma alól én vagy megbízottam felmenti. – Gróf Ambrózy Gyula elhallgatott. Jobb kezével résnyire félrehúzta a függönyt, és úgy kémlelt ki rajta, mintha valakit várt volna. Türelmesen álltam és vártam, hogy folytassa. Neki ezt kellett […]

Szivar és whiskey | Ungvári Tamás: Hemingway háborúja

március 21, 2015 Írta:

0

Tóth Gergely | Az embert bármikor elragadhatják a kalandok, csak jókor kell lenni jó helyen. Ez a közhelyszerű szabály kap újabb bizonyítást Ungvári Tamás regényében, amikor névtelen főhősünket – akit az olvasó így akaratlanul is az íróval azonosít, nyilván szándékosan – a kissé elhúzódó egyetemi tanulmányai finanszírozására vállalt mosogatói és pincéri munka gyakorlása közben megszólítja […]

Senki sem olyan, amilyennek látszik | Paula Daly: Milyen anya az ilyen?

március 13, 2015 Írta:

0

Bodó Viktória Booklány | Van az úgy, hogy összecsapnak a hullámok az ember feje fölött. Van az úgy, hogy egy fenékkel ülne meg – legalább – három lovat, és azt nem lehet. Egyszerűen nem lehet több, teljes embert igénylő feladatkört ellátni egy embernek, egy életben, egy időben. Nem lehet kár nélkül megúszni azt, amit anyák […]

John Scalzi: Bezárt elmék (részlet)

január 25, 2015 Írta:

0

A Haden-szindróma Haden-szindrómának azoknak a krónikus fizikai és mentális tüneteknek és fogyatékosságoknak az összességét nevezzük, amelyeket eredetileg a „Nagy Nátha”, a közismert, világméretű, influenzaszerű járvány váltott ki. Ebbe a fertőzésbe több mint négyszázmillióan haltak bele világ­szerte, vagy a kezdeti, influenzaszerű tünetek követ­kezté­ben, vagy a második stádium agyhártya­gyulladásra emlé­kez­tető agyi és gerincvelő-gyulladása miatt, vagy a betegség […]

3PO-ból 3PO-ba | John Scalzi: Bezárt elmék

január 25, 2015 Írta:

0

Tóth Gergely | John Scalzi nem indult túl előkelő helyről nálam. Korábbi könyvei – egyre csak nyúló űropera-sorozatának darabjai – finoman szólva nem nyűgöztek le. Érezhetően túl nagy fa volt Scalzi fejszéjének: klisészerű szereplők, gyakran máshonnan ismerős szituációk, és egy nem is túl alaposan kidolgozott galaktikus civilizáció. Viszont a Bezárt elmék sztorijával visszatért a Földre, […]

Ken Follett: Az örökkévalóság küszöbén (részlet)

december 29, 2014 Írta:

0

A levelet a délutáni szünetben találta meg a fachjában. Bevitte a tanáriba, és készített magának egy csésze instant kávét, mielőtt felbontotta. Amikor elolvasta, elejtette a kávét. Az egyetlen papírlap fejlécére ezt írták: „Nemzetbiztonsági Minisztérium”. Ez volt a titkosrendőrség hivatalos neve: nem hivatalosan Stasinak hívták. A levélben egy bizonyos Scholz őrmester utasította, hogy jelentkezzen kihallgatásra az […]

Fordulatos évtizedek | Ken Follett: Az örökkévalóság küszöbén

december 29, 2014 Írta:

0

Bodó Viktória Booklány | Ken Follett nagy sikerű Évszázad-trilógiájának be­fejező része is megérkezett, így nyugodtan fel­kerül­het a karácsonyi ajándéklistákra mindhárom rész. A hidegháborút a szovjet rezsim összeomlásáig kö­veti a regényfolyam utolsó része. Így csak Follett tudja elmesélni. A szerző sikerének titkát azóta keresik, amióta letette az asztalra az azóta kultikussá vált A katedrálist. A magas […]

Jo Nesbø: A fiú (részlet)

december 23, 2014 Írta:

0

| Első fejezet | Rover a tizennégy négyzetméteres, hosszúkás börtöncella fehérre mázolt betonpadlójára meredt. Az alsó állkapcsában ülő kissé magas arany metszőfoga szaporán mozgott. A gyónás legnehezebb részéhez érkezett. A cellában csupán az alkarjára tetovált madonnát kaparászó körmeinek nesze hallatszott. A fiú, aki törökülésben ült vele szemben az ágyon, egy szót sem szólt, amióta Rover […]

Tökéletes mix: skandiwoodi krimi | Jo Nesbø: A fiú

december 23, 2014 Írta:

0

Fekete Judit | Remek dolog a betegség. Az embernek végre van ideje zavartalanul végigolvasni egy több száz oldalas regényt. Ha ez ráadásul egy Jo Nesbø-krimi, külön öröm az ugató köhögés és a lenyomhatatlan láz. Miután megjött a hír, hogy Nesbø elteszi láb alól kedvenc hősét, Harry Hole-t, komolyan kíváncsivá tett, mivel fog előrukkolni a sikersorozat […]

Hol a határ? | Leena Lehtolainen: Egyszer úgyis meg kell halni

december 7, 2014 Írta:

0

Jolsvai Júlia | Leena Lehtolainen nem ismeretlen a magyar olvasó számára, Az első gyilkosságom című művét szintén az Animus Kiadó jóvoltából olvashattuk. Egyszer úgyis meg kell halni az újabb kötet címe, és ebben is Mario Kallio vezeti a nyomozást. A könyv aktuális témát boncolgat, bár meglehetősen sajátos szemszögből, ugyanis középpontjában az asszony­bántal­mazás áll. De a […]

Neil Gordon: A hallgatás szabálya (részlet)

december 2, 2014 Írta:

0

| 1 | Dátum: 2006. június 1. csütörtök Feladó: „Apu” littlej@cusimanorganics.com Címzett: „Isabel Montgomery” isabel@exmnster.uk Másolat: levelezőlista: Bizottság Tárgy: 1. levél Izzy, drágaságom! Minden szülő rossz szülő. Ezt elöljáróban le kell szögeznem. Minden szülő rossz szülő, és minél hamarabb érted ezt meg, annál könnyebben döntheted majd el, mit tegyél. Hiszen hogyan is lehetnénk bármi mások? […]

Elszámolás a múlttal | Neil Gordon: A hallgatás szabálya

december 2, 2014 Írta:

0

Tóth Gergely | Mit tehet az ember, ha rá akar venni valakit olyasmire, amihez annak nincs nagy kedve, sőt: sok vesződséggel és esetleg negatív követ­kez­ményekkel jár. Vagy megpróbálja valahogy becsapni, kicsit csal a magyarázattal, meg­szé­pí­ti a dolgokat, vagy feltárja a teljes igazságot, és bízik abban, hogy aki előtt feltárta, azt meg­győzik a tények. Az igazság […]

A Nagy Detektív és Bamba Pacák új esete | Sophie Hannah: A monogramos gyilkosságok

november 25, 2014 Írta:

0

M. Dalnoki Fanni | Sophie Hannah, több thriller és krimi elismert szerzője ezúttal valami olyasmivel próbálkozott, amibe az embernek könnyen beletörhet a bicskája: akart egy Agatha Christie-regényt írni. Sőt mi több, egy új Poirot-esettel lepte meg olvasóit. Egy másik író világát és hősét kölcsön venni nem egyszerű feladat. A szerzőnek el kell dönteni, hogy meg […]

Elmore Leonard: Született bűnözők (részlet)

szeptember 18, 2014 Írta:

0

Richard a szörnyálarc nélkül lépett be az anyja szobájába, nem kopogott előtte, és azt sem mondta a nőnek, hogy kapcsolja le a villanyt. Besétált, a hintaszékben ülő nőre pillantott, majd a tálcára az ágyon. Ahogy sejtette, hozzá sem nyúlt. – Nem ette meg a sonkát – mondta. – Nem vagyok éhes. – El is felejtettem, […]

Fordított Stockholm | Elmore Leonard: Született bűnözők

szeptember 18, 2014 Írta:

0

Bedő J. István | Nem baj az, hogy a könyvnek nem ez volt az eredeti címe. Hiszen a switch átkapcsolást, átváltozást, átvál­tást je­lent, de ezzel a címmel semmifajta könyvet nem lehet­ne eladni. A baj inkább az, hogy a magyar cím kissé félre­vezető. Elmore Leonard figurái ugyanis egyáltalán nem született bűnözők. Viszont meglehető­sen szó­ra­koz­tatók. Két középsúlyú […]

Anthony Horowitz: Orosz rulett (részlet)

július 24, 2014 Írta:

0

ДОМА | OTTHON – Jasa! Elfogyott a víz. Menj le a kúthoz! Még mindig hallom anyám hangját, pedig furcsa magam elé képzelni azt a tizennégy éves egyke fiút, aki egy kis faluban nőtt fel, csaknem ezer kilométerre Moszkvától. Lelki szemeim előtt látom magam soványan, akár egy bot, szőke hajam hosszú, kék szemem mindig kissé ijedt. […]