A valóság dimenziót vált | Lovász Krisztina: Az angol kés

Csernus Anikó |

„Kovács Gusztávné született Széplaki Jolán éppen dimenzióváltásban volt, amikor csörgött a régi vezetékes telefon.” Ezzel a mondattal ajánlja Lackfi János Lovász Krisztina könyvét, Az angol kést. Ha valaki ebből próbálná kitalálni, mi vár rá, alighanem elég nehéz dolga lenne. Családi történetek, gyerekkori emlékek, falusi és lakótelepi jelenetek, halálesetek, régi tárgyak, receptek, történelmi emlékek és egészen abszurd helyzetek követik egymást. Lackfi János ajánlójában „szilánkos prózakötetről” és „végtelen tükörteremről” ír. Ez utóbbi kép mondja el a legtöbbet, hiszen a történetek különböző irányokba indulnak, közben újra meg újra ismerős helyzetekhez, arcokhoz, emlékekhez és veszteségekhez vezetnek vissza. Kovács Gusztávné telefonja pedig azóta is csörög.

A címadó első írásban egy régi késhez kapcsolódnak családi emlékek, gyerekkori élmények és irodalmi asszociációk, az egyszerű használati tárgy lassan saját történetet is kap. Hasonló módon működik a Családi krokodil, ahol egy tárgy örökséggé válik, majd az örökség sorsa újabb családi jelentéseket nyit meg. A Hókifli egy recepten keresztül jut el a háborús múlthoz és az apához. Az Írásos történetben a varrás, a szabásminta és a piros cérna kapcsolódik össze az örökléssel és az írással. Lovásznál a tárgyak ritkán maradnak puszta kellékek. Megőriznek valamit abból, aki használta őket, és abból az időből, amihez tartoznak.

A halál több történetben a mindennapi élet részeként jelenik meg. A Mama hétköznapi családi beszélgetéseibe beleszövődik az elmúlás, az élők és a már meghaltak hangja pedig emlékezetekben kerül egymás mellé. A Halálfi egészen más módon közelít ugyanehhez, a halál váratlanul, szinte filmszerű vágással érkezik. A Menetrendek Istene a vasútállomás világát meg a menetrendet kapcsolja össze az emberi sorssal. A vonatok továbbra is érkeznek és indulnak, miközben valaki eltávozik. A Monogram egy csellista történetén keresztül a zene és az elmúlás kapcsolatát keresi, és itt a halál szinte alakot ölt.

A humor könnyen elfedheti, mennyi szorongás húzódik ezekben a történetekben. Lovász gyakran nevettető helyzetekből indul, a nevetés mögött azonban sokszor szorongás húzódik. A groteszknek ebben a világban lelki funkciója van. Amikor valami kimondhatatlanul fájdalmas, az elbeszélés átteszi egy másik rendszerbe, ezáltal furcsa lesz, képtelen, néha kifejezetten mulatságos. Ebben a különös, játékos hangban helyet kap a halál, a gyermek elvesztése és a család konfliktusai.

A Baba a gyermeki játék világából vezet át a meddőség fájdalmához: a játékbaba annak a gyermeknek a hiányát jelképezi, aki nem született meg. A Tündérkék a mese nyelvén beszél a búcsúról, az Agnus Dei pedig egy intézetben élő gyerek meg egy bárány kapcsolatán keresztül mutatja fel a kiszolgáltatottság és a veszteség tapasztalatát. A bárány neve Boldizsár (szeretetteli utalással a Szabó Magda-regényre), a gyerek pedig azt mondja neki: „Legyünk testvérek.” A mondat gyermeki egyszerűsége mögül kivillan az egész történet fájdalma.

A Gombvillám gyerekkori félelme a gömbvillámtól saját nevet kap: Omul cu coarne (A férfi szarvakkal [román]). Amitől a gyerek retteg, azt a képzelet átformálja, így a félelmet már el lehet nevezni, meg lehet szólítani, sőt baráttá lehet tenni. A Mutatványosok gyerekszereplői cirkuszi mutatványokat utánoznak, miközben az anya nevetése a felnőtt emlékezetében egészen más fényt vet a jelenetre, mint amilyennek annak idején látszott. Az udvar történeteiben pedig maga a hely válik emlékezeti térré. A régi udvar, a ház, a lakótelep olyan világot őriz, amihez a jelenből már nincs visszaút. Egyébként ez a gondolat végigvonul az egész könyvön: hogyan őrizhetjük meg azt, amit az idő folyamatosan átír.

• Olvass bele!

A személyes emlékezettől közben eljutunk a történelemhez. A Történelmi sorok a várakozás és a sorban állás tapasztalatából épít politikai jelentést. A Nóta, a Jegyzőkönyv és a Meszelés hétköznapi jeleneteiben megjelenik az a világ, ahol egy dal, egy mondat vagy egy aláírás politikai jelentőséget kaphat. Az Átkelés a háborút nem évszámokkal és hadmozdulatokkal idézi fel, hanem testi érzésekkel, szagokkal és az anya emlékével. Gyerekek politikai ünnepségéről beszél a Repülő – megmutatja a gyerek saját érdeklődése és a hivatalos esemény között óriási távolságot. Az Akkor történeteiben a termelőszövetkezetekbe kényszerítés, a muszáj-aláírások és a család veszteségei mellett megjelenik az a folyamat is, ahogyan egy korábbi, rossz emlékű eseményt később már egészen másképp neveznek. A személyes emlékezet áll szemben a hivatalos történelemmel.

A szerző folyamatosan játszik a nyelvvel. A Bandika és a Putyika közösségi világát például tudományos kifejezések színezik, a Nyelvemlék pedig már magát a nyelvet teszi játék tárgyává. A tudományos előadás formája és az állatok világa olyan helyzetet hoz létre, amelyben a tudományos nyelv elveszíti megszokott komolyságát. A Kifordított című írásban még maga az olvasás is megfordul, a Biblia visszafelé olvasásának ötlete szinte programként fogható fel. Lovász gyakran kifordítja a megszokott nézőpontokat, aztán megnézi, onnan mi látható.

A történetek között akad néhány egészen rövid, szinte villanásszerű darab, más írások hosszabb asszociációs láncot építenek. A narráció gyakran közel kerül a beszélt nyelvhez, aztán váratlanul tudományos, történelmi vagy irodalmi regiszterbe vált. A montázsszerű szerkesztés következtében csak fokozatosan rajzolódnak ki az egyes történetek közötti kapcsolatok. Ez adja Lovász Krisztina szövegeinek játékosságát, ugyanakkor akadnak olyan írásai is, amelyekben az ötletek gyorsabban és öncélúbban szaporodnak, mint ahogy az olvasó követni tudná őket. A több egymásra torlódó ötlet olykor elviszi a figyelmet arról, ami az adott történetben igazán fontos lehetne.

Egy régi kés, egy hókifli, egy piros cérna, egy udvar, egy fénykép vagy egy dal sokszor többet őriz önmagánál. Egy arcot, egy hangot, egy családi történetet, egy elmúlt időszakot. A történetek végére a sok szilánkból valami nagyobb egész áll össze. , amelyben a halottak, a gyerekek, a szülők, a régi helyek és a tárgyak tovább élnek az elbeszélésekben. Lackfi „végtelen tükörterme” találó kép. Minden történet másfelől mutat ugyanarra a mulandó, néha mulatságos, máskor fájdalmas világra.

Lovász Krisztina: Az angol kés
Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2026
148 oldal, teljes bolti ár 4000 Ft,
online ár a kiadónál 3600 Ft,
ISBN 978 615 684 6327

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Szilánkos prózakötetben járunk. Végtelen tükörterem! Szédülünk, mégis törtetünk előre, mert mindig váratlan arcokat látunk, érzelmes vagy kegyetlen jeleneteket (leginkább kegyetlenül érzelmeseket). (…)
Lovász Krisztina a tragikumot sem spórolja meg, beilleszti abba a körforgásba, ahol „DJ Halál Öcsi és magnója diktálja a trendeket”. Közben életzsemlével táplálkozik és táplál, hiszen csak nem akarózik lenyelni a halálkiflit.
Találkozhatunk itt önmagunkkal is. Hiszen „mindannyian benne vagyunk valamilyen regényben, novellában, csak éppen most nem egyszerre, nem ugyanakkor és nem ugyanabban a történetben. Vagy mégis?”(…)
Eszünk, másokat etetünk, szerelmesek vagyunk, eltemetjük egymást, kijárunk a nálunk halottabbak sírjához, mérgelődünk, átkozódunk, csibészkedünk, pofont adunk, pofont kapunk, élünk, halunk. Csak az nem tudható: „a valóság a terrorista, vagy a képzelet és a látomások akarják eltéríteni a történést?” – Lackfi János