A gördülő kövek kora | Lucinda Riley: Az utolsó szerelmes dal

Paddington |

Lucinda Riley esetében már régen feladtam azt a próbálkozást, hogy a könyveit majd szépen, komótosan olvasom. Nem megy. Az ember elkezdi, aztán egyszer csak arra eszmél, hogy eltelt néhány óra, jóval több oldalt olvasott el a tervezettnél, és már megint azt mondja magának, hogy csak még ezt az egy fejezetet. Az utolsó szerelmes dal esetében ezt sikerült annyira tökélyre fejlesztenem, hogy két, ráadásul nem is különösebben hosszú repülőút alatt végeztem a kötettel. Pedig nem rövid.

Riley több könyvéről írtam már ezeken az oldalakon, így olvasóim nagyjából tudják, mire számíthatnak tőlem. És persze én is tudtam, mire számíthatok tőle: nagy érzelmekre, családi titkokra, legalább két idősíkra, néhány előre sejthető és néhány nagyon nem sejthető fordulatra, és mindenekelőtt arra, hogy a könyv olvastatja magát. Az utolsó szerelmes dal mindezt hozza, mégis egy kicsit más, mint a legismertebb regényei.

A regény eredetileg 1997-ben jelent meg Losing You címmel, amikor Riley még Lucinda Edmonds néven publikált. A mostani változatot halála után fia, Harry Whittaker dolgozta át és frissítette fel. Whittaker neve A hét nővér rajongóinak ismerős lehet: édesanyja jegyzeteiből ő fejezte be az Atlas – Pa Salt története című zárókötetet is, és két további korai regényt dolgozott már át (Bűntény az internátusban és Rejtett szépség). Éppen ezért egy dolgot nem igazán értek: miért nincs két név a borítón? Ha valaki egy regényt közel harminc évvel később átdolgoz és új életre kelt úgy, hogy az eredeti szerző már nincs jelen a folyamatban, az szerintem több egyszerű szerkesztői munkánál. Furcsamód Whittaker neve nemcsak a magyar, de az eredeti angol kiadás címlapjáról is hiányzik, miközben a kötet az ő bevezetőjével kezdődik. No meg hiányzik a magyar címlapról a fordító, Szigeti Judit neve is, holott a hazai olvasó az ő kezében van.

• Olvass bele!

A történet a hatvanas évek Írországában indul, ahol Sorcha O’Donovan megismeri Con Dalyt, a tehetséges, elvonultan élő fiatal gitárost, aki nem hajlandó elfogadni azt az életet, amelyet alacsony társadalmi helyzete kijelölt számára. Londonba akar menni, bandában játszani és híres lenni. És milyen Londonba! A Beatles és a Rolling Stones, Twiggy, a miniszoknya és a Swinging London [swinging = a kor szlengjében: menő] világába. Abba a korszakba, amikor a popzene már nem egyszerűen szórakoztató tánczene, hanem kulturális forradalom. Con pedig a The Fishermen tagjaként valóban sztár lesz.

Riley nem először választja a művészvilágot története hátteréül. Az olasz lány az opera világába vitt, A hét nővér köteteiben pedig ugyancsak visszatérően fontos szerepet kap a zene, a tánc és más művészeti ágak. Ez aligha véletlen: Riley szinte a takarásban nőtt fel, majd színészként belülről ismerte ezt a világot. Talán ezért sem puszta dekoráció nála a művészlét: a csillogás mögött ott a rengeteg munka, a kiszolgáltatottság, a rivalizálás, és persze a pénz – de a siker ára is.

Az utolsó szerelmes dal a címe alapján egyértelműen romantikus regénynek tűnik – pedig nem az, vagy legalábbis nem elsősorban. Persze van benne szerelem, méghozzá bőven. De ugyanott van hírnév, pénz, irigység, megszállottság, barátság, árulás – meg egy nő, aki olyan gyilkosságért ült tizenhét évet börtönben, amit nem követett el. Helen McCarthy szabadulása után megpróbálja kideríteni, ki volt a valódi gyilkos, miért neki kellett börtönbe kerülnie, és mi történt Con Dalyval, aki időközben eltűnt.

Tulajdonképpen ez a krimiszál adja a regény keretét, miközben Riley a tőle megszokott módon két idősík között mozgat bennünket. A múltban végignézzük a szereplők útját az ír vidéktől a londoni popvilágig, a későbbi idősíkban pedig már tudjuk, hogy valami rettenetesen félrement. Csak azt nem, hogy pontosan mi.

Az utolsó szerelmes dalban már nagyon jól felismerhető mindaz, amit Riley később tökéletesített: a több évtizeden átívelő titkok, az erős nőalakok, a művészet világa, a társadalmi különbségek, a két idősík – és az a képessége, hogy rövidnek éreztet hosszú könyveket.

És itt szükséges megjegyeznem azt is, hogy ideje lenne leszokni arról, hogy az efféle könyveket automatikusan „női regényként” kategorizáljuk. A kötetről olvasható első lelkes véleményeket férfiak írták. Egyikük sem panaszkodott arra, hogy túl sok benne a szerelem. Valószínűleg azért, mert közben olvashatunk egy zenekar felemelkedéséről és széthullásáról, a hatvanas évek zeneiparáról, gyilkosságról, téves ítéletről, hírnévről és egy eltűnt rocksztárról is. Ha ettől még valaki női regénynek akarja nevezni, lelke rajta. De akkor mondjuk A Keresztapát férfiregénynek?

Lucinda Riley: Az utolsó szerelmes dal
Fordította: Szigeti Judit
General Press Kiadó, Budapest, 2026
390 oldal, teljes bolti ár 5990 Ft,
online ár a kiadónál 5390 Ft,
e-könyv változat 4199 Ft
ISBN 978 615 104 2359 (papír)
ISBN 978 615 104 2366 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

1964, Írország. Sorcha szófogadó, fegyelmezett lány, soha nem járt még gyermekkora helyszínén, a csendes és békés tengerparti falun, Ballymore-on kívül. Amikor egy koncerten találkozik Con Dalyvel, a szegény sorból származó, feltűnően jóképű zenésszel, egy csapásra a feje tetejére áll az addigi világa. Con minden álma, hogy kitörjön nyomorúságos körülményei közül, Londonba költözzön, és híres zenészként a legnagyobb csarnokokat töltse meg sikoltozó rajongókkal. Ám amint összeakad a tekintete a gyönyörű Sorcháéval, tudja, hogy a lány nélkül értelmetlen útra kelnie. Con élete legfontosabb döntése előtt áll: milyen áldozatra képes, hogy egyik álmáról se kelljen lemondania?
Lucinda Riley fordulatos, szenvedéllyel átitatott regénye bepillantást enged a Beatles és a Rolling Stones indulásának kaotikus, kalandos és féktelen évtizedébe, valamint igazi érzékenységgel mesél arról, mi mindent képes megtenni az ember a szerelemért.