Tóth Gergely A Vének háborúja és a Szellemhadtest lezáró folytatásaként megjelent Az utolsó gyarmat; végéhez ért a trilógia. Az egykori katona, John Perry – miután egy békés évtizedet töltött feleségével, Jane Sagannal együtt az egyik gyarmatbolygón – a Gyarmati Véderő utasítására az utolsóként alapított emberi gyarmat, a Roanoke kormányzója lesz. Erről a nehezen beinduló, sok […]
október 11, 2013
Szerző: olvassbele
| Állást keresek | A polcok árnyékában elveszve majdnem leesem a létráról. Pontosan a közepén állok. Mélyen alattam a könyvesbolt padlója, akár egy bolygó, amelyet magam mögött hagytam. A polcok teteje fölém magasodik, és sötétbe borul – a könyvek olyan szorosan sorakoznak egymás mellett, hogy semmi fény nem hatol át közöttük. Mintha még a levegő […]
október 11, 2013
Szerző: olvassbele
paddington Nincs könyvmoly a világon, akinek a fantáziáját ne birizgálná egy régi könyvesbolt. A világ bármely részén örömmel térünk be egy-egy ódon antikváriumba, és ugyanekkora élvezettel nézegetjük az interneten is a szép boltok fotóit. San Francisco rejt néhány különleges lelőhelyet, ez minden könyvbolond számára ismert tény. Penumbra úr nonstop könyvesboltját azonban hiába keressük a Tumblr […]
október 10, 2013
Szerző: olvassbele
| 1 | A rossz kiságy Amikor anyám dühös volt rám, ez pedig gyakran előfordult, azt mondta: – Rossz kiságyhoz vezetett minket az ördög. Van valami őrülten színpadias ebben a képben: 1960-ban, a hidegháború és a mccarthyzmus tombolása idején a sátán időt szakít arra, hogy Mrs. Winterson megtévesztésének céljából Manchesterbe látogasson. Anyám teátrális depressziós volt: […]
október 10, 2013
Szerző: olvassbele
Fekete Judit Átlagos regénynek nem mondható. Se átlagos életrajznak. Kicsit ez és kicsit az. Kiszámíthatatlan, szokatlan, sziporkázó és imádnivaló. Nehezen adja magát. Pont, mint a szerzője, Jeanette Winterson. A brit írónő tíz regénnyel, több mesével és más publikációkkal a háta mögött ezúttal saját életéről mesél. Nem távolról vagy nyugodt derűvel visszatekintve, inkább néhol zaklatottan, sokszor […]
október 9, 2013
Szerző: olvassbele
| Bevezető és köszönöm | Ez a könyv a Nemzeti Színház elmúlt öt évéről szól. Úgy, ahogy én láttam, persze: kritikusként, színházi szakmabeliként, nézőként, magánemberként. Az ötlet nagyjából egy évvel ezelőtt született, amikor világos lett: ennek az öt évnek nem lesz folytatása. Kiknek szól? Azoknak mindenképpen, akik közelebbről vagy távolabbról ugyancsak tanúi-nézői voltak az elmúlt […]
október 9, 2013
Szerző: olvassbele
Tóth Zsuzsanna Nézzük ezúttal egy kicsit másképpen. Mert amit eddig hallottam, olvastam erről a könyvről – olvasása előtt –, az többnyire arról szól, hogy a szerző, Csáki Judit miért és hogyan elfogult Alföldi Róbert iránt. Aki valójában szintén szerzője e műnek, hiszen rengeteg hozzászólása, megjegyzése olvasható a könyvben, amit tekinthetünk vallomásnak is. Nyilván nagyon nehéz […]
október 8, 2013
Szerző: olvassbele
Ellie hozott magával fejlámpát, de nem volt szükség rá. A rejtett világítás abban a pillanatban életre kelt, ahogy átlépte a küszöböt. Végigsietett az ódon főhajón, figyelte a boltíves mennyezetet, kamerákat, sugárnyalábokat keresve, amelyek leleplezhetik, de semmit sem látott. Átment a kereszthajón a pince végébe, ahol az egykori templom oltára állhatott, mielőtt a könyörület vallását felváltotta […]
október 8, 2013
Szerző: olvassbele
Cserhalmi Imre A szegény lánynak álomméretű fizetést és még számtalan földi jót ajánl a nagy múltú bank vezére. A lány a doktori disszertációját írja, közepesen szép, de mindene megvan: anyja, barátja, lakása és célja. És irdatlan sok esze. Amint annak a nálánál jelentősen idősebb, de természetesen férfiasságának csúcsán járó pasasnak is, aki felveszi. Hamarosan az […]
október 7, 2013
Szerző: olvassbele
10 | Házon kívül Senki sem állítja, hogy kisgyerekekkel nem lehet kimozdulni. Nem szabad bezárkózni a négy fal közé. Az senkinek sem tesz jót. Ha kalandvágyó vagy, akkor a gyerekeid is kísérletező kedvűek lesznek. Hiszen téged utánoznak. A társas jártasságok elsajátításához fontos, hogy megtanuljanak helyesen viselkedni otthon és nyilvános helyen egyaránt. Ha a legkülönbözőbb helyeken […]
október 7, 2013
Szerző: olvassbele
Bodó Viktória Booklány Ezt a nőt nem lehet nem szeretni, a könyveit nem lehet nem bólogatva olvasni, a Szuperdada sorozatot pedig nem lehet nem lelkesen nézni a tévében. Van valami különleges ebben a modern kori Mary Poppinsban, aki megjelenik a problémás családoknál és az átokverte kölkökből kis angyalokat varázsol. Talán a kompetencia teszi. Manapság, amikor […]
október 7, 2013
Szerző: olvassbele
A Kossuth Kiadó folytatja a magyar irodalom klasszikusait felvonultató sorozatát. Új, 26 kötetes sorozatban, elegáns díszkötésben jelenteti meg a 20. századi magyar széppróza mindmáig legnagyobb képviselőjének válogatott műveit. Tőle származik a címben idézett, 1929-ben elhangzott mondat is Hegedűs Géza irodalomtörténész szerint: »Móricz Zsigmond jelentősége a regény- és novellairodalomban csaknem olyan méretű és olyan hatású, mint Adyé […]
október 6, 2013
Szerző: olvassbele
Hegedűs Claudia Levélszerű megszólítás a címe a Stúdió K Színház október 11-i bemutatójának. A Mélyen Tisztelt K! című színjátékot az összeszokott szerzőpáros – Fodor Tamás és Szeredás András – írta, Franz Kafka levelei, naplói és A kastély című regénye nyomán. Az előadás rendezőjével, Fodor Tamással beszélgettünk. Talán mindannyiunk nevében mondhatom, hogy valahányszor újraolvassuk Kafka műveit, […]
október 6, 2013
Szerző: olvassbele
(Szeredás András dramaturg levele Fodor Tamás rendezőnek a „Mélyen tisztelt K!” próbái közben 1.) Egy bankrablásról szóló filmben hallom, hogy a kelepcébe került (és nyilván művelt, olvasott) gengszter így kiált fel: „Ez kafkai”. Te tudod, mi az, hogy kafkai? Az általános Kafka-kép nagyjából így fest: szürkeség, súlyos, nyomasztó atmoszféra, csapdahelyzet, zakatoló gépezet. Az ilyen alapon […]
október 6, 2013
Szerző: olvassbele
Xénia Négy év után jelentkezik új lemezzel a Balázs Elemér Group (BEG), ennyi idő telt el azóta, hogy megjelent az együttes Memories című albuma. Már a cím (The New BEGinning) is az újjászületésre utal. Az együttesben két új énekes hallható, a neves, nemzetközi zenei életben is keresett énekesnő, Szőke Nikoletta, valamint a fiatal, kiugróan tehetséges, […]
október 5, 2013
Szerző: olvassbele
Bedő J. István Tipikusan extrém a helyzet: maga a tömény ellentmondás. Képzeljünk el egy csonka családot, amelyben csak nők élnek együtt. A férfiak (ki-ki) meghaltak, elváltak, megszöktek. Urane, grossmutter, mutter und kind. A dédmama csak az emlékekben őrződött meg, a maradék három nő pedig egymás életét eszi. Tipikus ez, de a dolog extremitását más adja: […]
október 12, 2013
Szerző: olvassbele
1