Fehérek közt | Csáki Judit: Alföldi színháza. Öt nemzeti év

Tóth Zsuzsanna

Nézzük ezúttal egy kicsit másképpen. Mert amit eddig hallottam, olvastam erről a könyvről – olvasása előtt –, az többnyire arról szól, hogy a szerző, Csáki Judit miért és hogyan elfogult Alföldi Róbert iránt. Aki valójában szintén szerzője e műnek, hiszen rengeteg hozzászólása, megjegyzése olvasható a könyvben, amit tekinthetünk vallomásnak is.

Nyilván nagyon nehéz eldönteni, hova sorolható műfajilag – nem vagyok meggyőződve arról, hogy mindenáron be kell sorolni. A könyv – sajnos nem én írom le először – kordokumentum. Nem csak és nem kizárólag annak a mindenképpen figyelemre méltó öt évnek a lenyomata, amit az Alföldi fémjelezte szakasz jelent a Nemzeti Színház életében, hanem annak is, ahogyan reagáltak, reagáltunk minderre. Ha úgy tetszik, a kor kulturális politikájának, és kulturális közérzetének.

Nem kétséges, hogy a szerző elfogult, hiszen egyértelműen leteszi a voksát a mellett az irány, gondolkodásmód és színházi eszmény mellett, amit Alföldi is képvisel a színháztörténetben, s amely még véletlenül sem múltba-néző-naftalinszagú. (Mellette persze vannak mások is – szerencsére –, akik szintén megérdemelnének egy ilyen könyvet. Igaz.) Számomra ez azoknak az értékeknek felmutatása, vállalása és eszenciája is, amit a magyar kritikusok méltán elismert élcsapata, benne Csáki Judit – elődeivel és fiatalabb pályatársaival – képvisel.

Tagadhatatlan, hogy Csáki pontos és fontos munkát végez. Rögzíti az öt év eseményeit, áttekintést ad a darabokról, a jegyzeteket olvasgatva látható, hogy ki mindenki írt a Nemzeti ezen időszakáról; megszólaltat szerzőt, rendezőt, színészeket – a színházon kívüli nagynevű rendezőt és kritikust, és folyamatos reflexiókra ad lehetőséget Alföldinek, társszerzővé avatva így őt. A függelék gazdag eseménytárában az évadok színpadi termése, s a kísérő programok is megjelennek, sőt: még a Nemzetinek adott támogatások is, akkurátusan felsorolva.

Ám az adatoknál sokkal fontosabb, hogy hitvallásként fogalmazza meg, miért ment jó irányba az Alföldi vezette Nemzeti, hogyan teremtődött itt, és kovácsolódott egyre jobbá egy magas színvonalú társulat. Azt nem állíthatnám, hogy Csáki sokat vitázik az igazgatóval, de kifejti véleményét a gyengébben sikerült előadásokról, a megkérdőjelezhető döntésekről – amelyekről egyébként maga Alföldi is józan fejjel nyilatkozik. Teret kapnak azoknak a véleményei is, akik nem feltétlenül értenek egyet mindenben a volt igazgatóval. Érdemes lenne szemelgetni a különféle megnyilvánulásokból; izgalmas ugyanis, ahogyan az Alföldivel dolgozó színészek, s a színház-közeliek vallanak – a felsorolás azonban túl népes lenne; az is izgalmas, ahogy például Ascher Tamás arról beszél, friss, mozgékony színház ez – még ha vannak is fenntartásai. Amúgy sokan elmondják mivel értettek egyet, mivel nem. Megjelennek hivatkozások más, elutasító véleményekre, és még elutasítóbb demonstrációkra. (Ugyancsak jó kis zárás, az erre [is] reflektáló Parti Nagy-mese a kötet végén.)

Néhány elhangzó gondolat kifejezetten érdekfeszítő, például, hogy erkölcstan oktatás helyett meg kellene nézetni a diákokkal a Náthán gyermekei című előadást… (Kár, hogy már nem lehet. Szívesen támogatnék minden ilyen kezdeményezést.) De több más, fontos sziporkát kiemelhetnék, igazi, a színház valódi hivatását és értelmét kutató mondatokat. Csáki erősíti a nézőben, olvasóban azt a hitet, hogy valami rendkívül fontos dolog történt itt az elmúlt öt esztendőben, hogy a színház, ez a Nemzeti, olyan hellyé vált ami „a színház” egyfajta eszenciáját adja: egy hely, ahol jobban megismerheted a világot, önmagadat, az emberi létezés bonyolult viszonyrendszerét, amit általában életnek nevezünk. Kérdéseket felvető és válaszokban gondolkodó, de azokat nem készen átnyújtó színházról beszél, ami természetesen időnként pengeélen táncolt, s a jelen kultúrpolitikai helyzetében, ha úgy tetszik, életveszélyes gondolatkísérletekbe fogott. Nem tisztem eldönteni, hogy ez mennyire sikerült. A könyv válasza meglehetősen meggyőző igen. Ugyanakkor, hogy ez a fajta színház mennyire adekvát itt, Magyarországon, s mekkora értő tábora, támogatói háttere lehet, az már megint más kérdés.

Az olvasmányos szerkezetű könyv nyilván vonzó lesz azoknak, akik ismerték, végigkövették az említett öt nemzetis évet, akik a színház közönségéhez, szurkolói táborához tartoztak. Merthogy ilyen is kialakult ám. Ami nem is annyira mindennapi jelenség. Vonzó lehet azok számára is, akik csak időnként jutottak el egy-egy előadásra, s most, olvasva a könyvet, egészítik ki benyomásaikat a hiányzó mozaikokkal egésszé. Nyilván lesz, akinek tetszik majd, lesz, aki még jobban hiányolja majd a folytatást. Bizonyosan olyan sem kevesebb akad, aki ismét megbotránkozik, bár, ahogyan ehhez nem volt szükségük arra, hogy megnézzék, mit is csinálnak a Nemzetiben, feltehetően el sem kell olvasniuk a könyvet ahhoz, hogy pfújoljanak. Vagyis, ahogyan botrányok övezték a Nemzeti Színház Alföldi Róbert igazgatta öt évét, ezt a könyvet is botrány-ízűen emlegetik majd itt-ott. Nem baj.

Valójában szó sincs botránykönyvről. Nem történik más, mint hogy egy szakmájához értő kritikus, lelkesültségében, szakmai meggyőződésében emlékművet állít valaminek, ami még őrzi azokat az értékeket, amelyek egykor fontosak voltak. Európai értelemben. Olvasni ezt a könyvet nem azért jó, mert beavat háttér-információkba – nyilván ezt is szerethetjük benne –, még csak azért sem, mert emberi titkokra derül fény, vagy mert megörökít valamit, ami úgy tűnik, múlófélben van. Azért jó olvasni, mert az ember európainak érzi magát. Itt, Magyarországon.

Csáki Judit: Alföldi színháza. Öt nemzeti év.
Libri Könyvkiadó, 2013
426 oldal, 3990 Ft
ISBN 978 963 310 2053

• Olvass bele!

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Nemzeti Színház, 2008–2013. Sokunk színházi és színháztörténeti ismerete nem tud fölidézni még egy ennyire sikeres és tartalmas öt esztendőt a Nemzeti Színház történetéből.
Csupa remek előadás? Egy frászt. Ilyen meg olyan. Csupa rendkívüli színész? Egy frászt. Ilyen meg olyan.
Új közönség? Igen. Nemzetközi terep? Igen.
Milyen igazgató Alföldi? Hogyan változott az extravagáns celeb megfontolt, érett vezetővé?
Botrányok? Dögivel. Parlamenti szereplés? Szinte repertoárdarab.
Csúcsok? Szép számmal. Bukás? Akad.
Bánk bán, Csongor és Tünde, Az ember tragédiája. Molière, Shakespeare, Schiller. Heiner Müller, Klaus Mann, Martin Sperr, John Osborne.
És mit mondanak mások? Írók, rendezők, színészek, bentről és kintről. Megszólalnak, van véleményük.
Nevek. Udvaros, Závada, Serban, Rába, Sinkó, Törőcsik, Ascher, Térey, Mohácsi, Esterházy, Znamenák, Parti Nagy, Nádasdy, Gergye, Radnay és sokan mások.
Csáki Judit írja, Alföldi Róbert kommentálja.
Alföldi színháza – öt nemzeti év.