Dramaturgiai e-mailek | Így készült a »Mélyen tisztelt K!«

Posted on 2013. október 6. vasárnap Szerző:

0


Mélyen tisztelt K!-plakát180(Szeredás András dramaturg levele Fodor Tamás rendezőnek a „Mélyen tisztelt K!” próbái közben 1.)

Egy bankrablásról szóló filmben hallom, hogy a kelepcébe került (és nyilván művelt, olvasott) gengszter így kiált fel: „Ez kafkai”. Te tudod, mi az, hogy kafkai? Az általános Kafka-kép nagyjából így fest: szürkeség, súlyos, nyomasztó atmoszféra, csapdahelyzet, zakatoló gépezet.
Az ilyen alapon készülő színpadi és filmes adaptációk hosszú időn át, érthető módon, saját csapdájukban vergődtek: levegőjük fojtogatóan sűrű, struktúrájuk könnyen kiismerhető és unalmas volt.
Az utóbbi években viszont megindult Kafka újra felfedezése. (Látjuk Bodó Viktortól Forgách András – Szemzőn át a főiskolásokig.) Az uniformizált kép pigmentjei felpattannak. Előbukkan a kafkai irónia, humor, ambivalencia stb.
A filozófus Deleuze és az analitikus Guattari is arra biztatnak például közös könyvükben, hogy Kafka művei „sokkal céltudatosabbak, bomlasztóbbak, örömtelibbek, mint a legtöbben hiszik”.
Újra elolvasva Kafka novelláit, leveleit, jegyzeteit, regényeit, megszabadul az ember néhány közhelytől:
1. a titokzatosnak hitt rendszer, a rend, a gépezet mögül előtűnik a káosz;
2. az arctalan hatalmak mögül az arcátlan nyíltság…
Arra gondolok, ha Gregor Samsa ebben a megváltozott világban ébredne fel, keselyűkkel, majmokkal, sakálokkal, vakondokokkal találná szembe magát, Kafka népes állatseregletével.

(Szeredás András dramaturg levele Fodor Tamás rendezőnek a „Mélyen tisztelt K!” próbái közben 2.)

(…) az ilyen apró tréfák hallatán – (olvassuk Kafkánál) – az ember tiszteletteljesen éppen csak elmosolyodik, én máris harsányan nevettem (…) de hiába, nem bírtam magammal, s közben még csak meg sem próbáltam elfordulni vagy a tenyeremmel elfödni a számat (…) már benne voltam, nemcsak az éppen elhangzó tréfácskákon nevettem, hanem a régieken meg az ezután következőkön meg együtt valamennyin, és már meg nem tudta volna mondani senki, hogy tulajdonképpen min is nevetek; mindenki megdermedt… egyszerre nem bírtam tovább, szétszaladt előttem a világ, amely addig, legalábbis színre, ott volt a szemem előtt, és én hangos és ellenállhatatlan hahotában törtem ki, talán csak a népiskola padjaiban ülő gyerekektől hallani ilyen szívből fakadó nevetést. Mindenki elnémult, s a nevetésemmel most már nyilvánvalóan én kerültem a középpontba… Jobb kezemmel a mellemet csapkodva – részben bűntudatból (az engesztelő napra emlékezve), részben hogy kidöngessem a mellemből azt a sok elfojtott nevetést –, számtalan mentséggel hozakodtam elő a nevetésem magyarázatára, talán nagyon meggyőző is volt valamennyi, de a meg-megújuló nevetőrohamoktól egy szót sem lehetett érteni belőlük.
A múltkori levelemre visszatérve, azt hiszem, ez kafkai.

(Szeredás András dramaturg levele Fodor Tamás rendezőnek a „Mélyen tisztelt K!” próbái közben 3.)

Címjavaslat volt néhány. Mondtam, legyen ez. Azt kérdezted, mit fejezne ki a Kastély színházi adaptációjában a Mélyen tisztelt K-ban a K?
Lehetne ez találós kérdés és visszakérdezhetnék. Válaszom több is van. Felsorolok párat.
1. Először is a történet „főhőse” ő. Mindig így nevezik: K. Ez esetben Kő vagy Kavics, akit (vagy amit) bedobtak (vagy bedobunk) egy állóvízbe és ott gyűrűket vet.
2. Lehet a Káosz is. Nem a pythagoraszi vagy ovidiusi kusza összevisszaság, kozmikus űr értelmében, inkább ahogy a káosz-elméletben olyan szépen leírják: „az a jelenség, amikor egy bonyolult rendszer állapotai nem ismétlődnek és így lehetetlen jövőbeli állapotát megjósolni”… Na most ez. De színházszerűen.
3. Mondhatjuk, hogy K, mint klón. Ezt majd akkor érti meg igazán a néző, ha látta az előadást. Ez a K távoli rokona az Orrszarvúnak. (Ionesco)
4. És akkor van egy K, mint Klamm, az egyik szereplő, aki „fog” és „tart” és „összekapcsol” és nem jelenik meg színen.
5. Valamint K mint Kafka vagy dr. Kafka: különféle Kafka-regényekben, novellákban és levelekben, vagy Sebaldnál, mint alterego, inkognitóban.
6. Végül K, mint a kifürkészhetetlen központi akarat, amelynek szándékait, terveit, taktikáit és törvényeit önfeledten, szolgaian vagy dühükben magyarázzák, követik és követelik a mélyen tisztelt K.-ban. ..
És így tovább…

Fodor Tamás

Fodor Tamás

(Szeredás András dramaturg levele Fodor Tamás rendezőnek a „Mélyen tisztelt K!” próbái közben 4.)

Volt egyszer egy himpellértársaság (Kafka egyik írása kezdődik így), azazhogy nem is voltak himpellérek, hanem csak közönséges emberek. Összetartoztak örökké. Ha például egyikük bárki idegent, aki nem tartozott társaságukhoz, valamiféle himpellér módon szerencsétlenné tett – ez megint nem jelent himpellérséget, csak olyasmit, ami megszokott, mindennapos dolog –, és utána meggyónt a társaság előtt, megvizsgálták és megítéltek ügyét, penitenciát róttak ki rá…
(majd olvassuk azért tovább)
T. D. kitűnő fordítása 1973-ban jelent meg. Évtizedekkel később az új kiadásban a „himpellérek” szót T. D. a „gazemberek”-re cserélte ki. Jogosan. Változik a stílus világa, a világ stílusa.

(Szeredás András dramaturg levele Fodor Tamás rendezőnek a „Mélyen tisztelt K!” próbái közben 5.)

A mozi szerelmese – vallja magáról Kafka 1919-ben második menyasszonyának. A némafilmek groteszk jelenetsorai, bizonyos filmes látásmód, snitt-technika mintha valóban utat találnának a novellákba, itt-ott a regényekbe is. Egyesek felhívják a figyelmet Murnau Nosferatujának (1922-ben van a berlini bemutatója) és A kastélynak (Kafka 1922-ben kezdi) közös vonásaira is.
Emlékszünk még a Nosferatu riasztó kastélyára, a szöcskeként ugráló hintóra? A koporsóból bábuként felemelkedő Nosferatura?
Murnau vámpírtörténetének főhőse másféle rejtélyek földjére utazik és másféle titkokat fejt meg, de érdemes felidézni, mit olvasott ki belőle 1924-ben Balázs Béla: „A végítélet jeges leheletéről” ír.
Csak négy év telik el s az angol földön felújított Nosferatut a Film Society már bonyolultabban látja: megállapítja, hogy a film „a nevetségest és az iszonyatost kapcsolja össze” … – Beszélgetéseink kezdetén még arra gondoltál, hogy filmet is használsz: a háttérben vetített mai (kafkai) tájat, utcát, jeleket, s összekapcsolod a statikus fizikai cselekvést végrehajtó színész szinkronjával. Szokásod szerint elvetetted az ötletet. Pedig érdekes lehetett volna…
(F. T. megjegyzése: Tudod jól, hogy én a színházi munkáimban „filmezek” – plánokban, snittekben, áttűnésekben, kameraállásokban gondolkozom, a színészek tudják, mikor fókuszál rájuk a „kamera”, játékuknak szinte dokumentum hitelességűeknek kell lenniük, ugyanakkor ezekkel az eszközökkel – a képi sűrítésekkel, kivágásokkal igyekszünk elemelni a létezést a földhöz­ragadtságtól… Feleslegesnek láttam magát a filmet is bevinni a térbe.)

Posted in: BESZÉLGETŐ, OLVASÓ