A szegény lánynak álomméretű fizetést és még számtalan földi jót ajánl a nagy múltú bank vezére. A lány a doktori disszertációját írja, közepesen szép, de mindene megvan: anyja, barátja, lakása és célja. És irdatlan sok esze. Amint annak a nálánál jelentősen idősebb, de természetesen férfiasságának csúcsán járó pasasnak is, aki felveszi. Hamarosan az ágyába is. Mert, el ne felejtsem, a lány ambiciózus.
Meglehetősen giccsszagú a kezdet, ugyebár, és mégis, a regény első fejezetei szinte beszippantanak, olyan jól vannak megcsinálva. Már az elején indul a történetnek egy másik szála is, amely 800 évvel korábbi sztorihoz vezet. Ettől kezdve pontosan váltják egymást a regény idősíkjai és terei, szereplői és fordulatai. Percnyi kétségünk se lehet afelől, hogy ami ma történik, az valamilyen módon, ha sűrű áttételekkel is, kései folytatása a századokkal korábbiaknak. És mert a könyv annyira profi módon van megszerkesztve: amikor a mai főhősnő megcsalja szerelmét érdekei szolgálatában (a már említett úr lelkes közreműködésével), akkor a középkori sztori hősnője meg gazdag és hatalmas férje urát csalja meg egy kis ágrólszakadt fickóval. De mindenkinek nagyon jól esik, efelől semmi kétség.
A középkorban az ilyesmit nem lehet megúszni, ezért aztán a gyönyörű asszony – a regénynek gondosan időzített pontján – az életével lakol. Manapság más a helyzet: a megcsalt fiú „modern” nagyvonalúsággal tűri a megaláztatást, mert tudós ember, jól vezet autót és egyébként is remek fickó, sőt a leányt a tények ismeretében is számtalan veszélytől megmenti, így aztán jogot szerez az írónál, hogy részese lehessen a történet boldog végkifejletének.
Persze, ez a két, inkább sémákból, mint elmélyült emberábrázolásból táplálkozó szerelmi szál csak nélkülözhetetlen kelléke annak a hatalmas küzdelemnek, amely a mában folyik, hogy végre helyreálljon a világban valami, amire 800 éve várnak az egymást követő generációk. Természetesen egy féltve őrzött titokról, s annak tárgyiasult változatáról: kincsről van szó, de ez utóbbinak nem csak az anyagi, hanem az erkölcsi értéke is óriási. Pontosan akkora, amekkorát egy ilyesfajta történettől elvár az edzett olvasó.
Aztán a regény végére – ugyancsak profi műhelymunka eredményeként – a középkori és a mai szál összeér, pontosan úgy, ahogyan erre az olvasó már a könyv felénél meg mert volna esküdni. És mert ennyire nyilvánvaló a végkifejlet, olvasás közben valahol elvész, de legalábbis nagyot csökken az érdeklődés, amelyet a regénynek körülbelül az első fele még csigázni képes.
Kaland kaland hátán, ez igaz, de túlságos gyakran használt, s így megkopott kaptafára. A hős mindegyiket ügyesen, okosan megtervezi, miközben persze tisztában van a mérhetetlen kockázatokkal, de bátor és elszánt és rendkívüli tehetségű, ezért roppant sikeresen ügyködik, és már-már – ha csak részben is, olykor – sikerrel járna, amikor (na, tessék!) mindig veszélybe sodródik. Valami váratlanság révén. Csak az nem váratlan, hogy ő újra és újra megmenekül, így aztán nincs veszve. Se ő, se az ügy.
Aztán, mondom, ismét történik ilyesmi, aztán még egy és még egy, a középkorban is, napjainkban is. Közben, persze, ömlik a vér, törnek a végtagok, potyognak a hullák, kábít a gazdagság, a technika, na meg hipermodern szállodák, félelmetes földalatti vájatok, mindenféle fegyver és mindenféle utazási eszköz… és amikor az egyik rejtélyre napfény derül, már ott is helyette a másik! Szóval, olajozottan működik a kalandregény gépezete, de olykor szinte már csak a gépzaj hallatszik. A szereplők is a gépezetben rájuk kiosztott csavar-sémákban sínylődnek, mindig úgy viselkednek, gondolkodnak és olyan szituációkban, ahogyan az író gondosan eltervezte és meg is csinálta. Bevallom, olykor jobban látni véltem az írószerszáma fölé hajló írót, mint a szereplőit… Más hasonlattal: mintha nem az épületet látnám, csak a tervrajzát.
Aki életében először olvas kalandregényt, az bizonyára – és joggal! – szájtátva halad majd oldalról oldalra, de aki már ismeri ennek a műfajnak a szabályait, szokásait, eszközrendszerét, azt előbb-utóbb untathatja, ha mindenben a szerzői mechanizmussal kell beérnie.
A regény minden ízében profi, de még profibb lenne, ha nem a profizmusa jelentené a legnagyobb élményt.
Sóvágó Katalin fordította, ő semmiről sem tehet.
Tom Harper
Tom Harper: Lazarus kripta
Ventus Libro Kiadó, 2013
450 oldal, 3200 Ft
ISBN 978 615 524 0287
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege
Valahol London szívében bújik meg a titokzatos és mérhetetlenül gazdag kis Montsalvat bank. Amikor a doktori disszertációjára készülő, éhenkórász Ellie Stantont váratlanul felkérik, hogy lépjen be a céghez, olyan csábító előjogokkal kecsegtetik, amelyeket egyszerűen lehetetlen visszautasítani.
Ám a bank korántsem az, aminek látszik. Ellie hamarosan rájön, hogy munkáltatói az egész életét kisajátítják, és figyelik minden lépését. Ugyanis mélyen a bank alatt a középkorból megmaradt kripta elképzelhetetlen hatalmú, féltve őrzött tárgyat rejt, amelynek története elválaszthatatlanul összefonódik Ellie életével.
Ellie-nek tehát versenyt kell futnia az idővel, egyszerre menekülve a bank és a saját múltja elől. Egyetlen reménye, ha megszerzi a föld alatt rejtőző kincset, ám ez még csak a kezdete a kalandoknak.
Olvass bele 
Posted on 2013. október 8. kedd Szerző: olvassbele
0