Krivánszky Emőke | Amikor az ajánlóban olyasmit olvashattunk, hogy a halogatás jelenségének, a megmagyarázhatatlan félelmeknek szentelik ezt az előadást, még azt hihettük, valamiféle táncnyelven előadott pszichologizálásról lesz szó. Akár jó, akár kevésbé jó értelemben. Ehhez képest a There’s an elephant in every room, Lábán Rudolf-díjjal is kitüntetett fiatal alkotógárdája egy abszurd performanszot tett le az asztalra. […]
április 6, 2017 Szerző: olvassbele.com
A Hangulat- és Kapcsolatjavító Vándorszínház – Bácskai Juli Pszichoszínháza szervezésében – bemutatja NE HAGYD ABBA! Neeee, hagyd abba! című improvizációs előadását (játékát?) csipetnyi pszichoterápiával. Hiába szeretnék, mégsem hagyják abba egymás bántását. Vagy szeretését. Vagyis jóból-rosszból megÁRT a sok. Improvizáció csipetnyi pszichoterápiával. Terapeuta és improvizációs játékmester: Bácskai Juli 2017. április 10., hétfő, 19:00–20:30 Eötvös10 Közösségi és […]
április 5, 2017 Szerző: olvassbele.com
Mons Argentum | A védőbeszéd című darabban áprilistól a Spinozában játssza Makranczi Zalán Szókratész szerepét. Platón hatalmas monológja igen nagy falat: korábban Haumann Péter és Jordán Tamás vitték közönség elé Szókratész védőbeszédét, és évtizedek óta műsoron tartják. Nemrégiben Herzl Tivadart alakította a Spinozában, tavaly a Pulitzer című doku-drámában Roosevelt amerikai elnököt játszotta ugyanott. Most pedig […]
április 4, 2017 Szerző: olvassbele.com
A 17. Pécsi Országos Színházi Találkozó, vagyis a POSzT versenyprogramjába a két idei válogató, Árkosi Árpád rendező és Kovács Dezső kritikus a 2016. március 1. és 2017. március 5. között bemutatott, magyar nyelvű színházi premierek közül az alábbi 7 nagyszínpadi és 7 kamara előadást választotta. Az előadásokat 2017. június 8. és 17. között a Pécsi […]
április 2, 2017 Szerző: olvassbele.com
Krivánszky Emőke | Előzetesen annyit lehetett tudni a kísérletező francia művész új koreográfiájáról, hogy benne profi táncosokat és totális amatőröket ereszt össze, ez az összjáték pedig meglepő fordulatokat tartogat majd. A beharangozóban azt ígértük, hogy ha Jérôme Bel valóban olyan tehetséggel válogatja össze és animálja a nemzetközi karriert befutott Gala című előadás magyar előadógárdáját, ahogy […]
március 24, 2017 Szerző: olvassbele.com
Dömötör Nikolett | Áprilisban szólal meg a színen Fibinger, a csodálatos zsírleépítő termék forgalmazója, Mészáros Máté előadásában. Parti Nagy Lajos Az étkezés ártalmasságáról című prózájának monodráma-változatát az Orlai Produkció mutatja be a Jurányi Inkubátorházban. A darab főhőse mondja egy helyen: „Én effektíve a kisebbrendűségem ellen ettem, mintha a számmal akarnám a lelki sebeimet befoltozni, amitől […]
március 5, 2017 Szerző: olvassbele.com
Krivánszky Emőke | A neves francia koreográfus, Jérôme Bel kérésére talányos leírást olvashatunk legújabb Budapestre érkező, Gala című előadásáról a Trafó Kortárs Művészetek Háza honlapján. A szervezők nem szeretnék lelőni a poénokat, kötelező gyanútlanul beülnünk az előadásra. Annyi azonban tudható, hogy a kísérletező francia művész leghíresebb, The Show Must Go On című, színészekkel és táncosokkal, és […]
február 24, 2017 Szerző: olvassbele.com
Lengyel Szilvia | A Pál utcai fiúk sosem évül el. Remélem, megmarad kötelező olvasmánynak is még jó ideig. A muszájok közül én ezt szerettem a legjobban, és nem is nyűglődtem vele, amikor olvastam. Az első könyv volt, amin sírtam. Felnőttként és színházban ugyanaz az élmény, mint gyerekként. Meghatározó. Nagy volt a várakozás előtte, hiszen a […]
február 17, 2017 Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | A hullaégetőről legelőször is azt kell tudni, hogy alig több mint húsz évvel a háború után írta Ladislav Fuks. Akkor a náci őrület és propaganda hatásának esetleírása lett. Rémületes diagnózis arról, hogy egy nagyon kicsi kispolgár hogyan lesz munkájának szerelmeséből az emberpusztító gépezet csavarja, sőt: a szerkezet meghatározó része. Akkor: visszatekintés […]
február 14, 2017 Szerző: olvassbele.com
Xénia | A darabtemetés általában vidéki színházakban volt szokás, ahol nagyjából az egész város, közösség látta már az előadást mire eljutottak az utolsóig, tehát soha nem lehetett azt gondolni, hogy valaki jegyet vesz azért, hogy aztán ne azt az előadást lássa, amit szeretne. Aki a darabtemetésre vett jegyet, tudta, hogy fergeteges röhögésekre számíthat, akár még […]
február 10, 2017 Szerző: olvassbele.com
Xénia | Új színházi közvetítéssorozat indul februártól az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az orosz színház kiemelkedő társulatai, a Moszkvai Művész Színház és a Vahtangov Színház produkcióit hozza el a Pannonia Entertainment a budapesti közönségnek, magyar felirattal. A sorozat első előadása Csehov egyik legismertebb műve, a Cseresznyéskert lesz február 14-én. Csehov tragikomédiáját, egyik legismertebb és sorrendben utolsó […]
február 7, 2017 Szerző: olvassbele.com
Xénia | A Határon Túli Magyar Színházak Szemléje keretében láthatja február 13-án a közönség Müller Péter darabját – a Szemenszedett igazságot – a Thália Színházban. A Csíki Játékszín (Csíkszereda) vendégjátékaként színre kerülő művet itthon keveset játszották, nagy sikerrel járta viszont be Olaszországot és Latin-Amerikát is. A bohózat műfaji kellékeit felvonultató darab abszurdba hajló, tragikomikus történetre […]
február 3, 2017 Szerző: olvassbele.com
Schmidt Katalin | Az utóbbi évek egyik legátütőbb erejű bemutatójával búcsúztatta 2016-ot a Katona József Színház társulata. Hegymegi Máté lenyűgöző előadást hozott létre Günter Grass Bádogdob című regényéből, amit Mikó Csaba alkalmazott színpadra. A történet főhőse Oskar, aki harmadik születésnapján döntést hoz: nemet mond a felnőttek világára, nem hajlandó felnőni, belesimulni a társadalomba, inkább gyerek […]
január 25, 2017 Szerző: olvassbele.com
Schmidt Katalin | Volt itt egy baleset. Volt itt egy gyilkosság, született egy ítélet. Volt itt egy író is, akit mindez foglalkoztatott, drámát írt róla. A Katona József Színház előadása mindezt elénk tárja, mégis többről szól. Sok színházba járót már a cím elriaszt: emlékeznek a tudósításokra a 2006-os eseményekről, sokan nem tudják, merjenek-e előadást nézni […]
december 17, 2016 Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | Komédiának mondják, pedig valójában összetettebb darab ez a kis másfélórás. Leginkább azonban jutalomjáték Pokorny Lia részére – a szónak abban az értelmében, hogy négy szerepben csilloghat. Az alaphelyzet elszomorítóan hétköznapi: egy negyvenes fickó, mielőtt megnősülne, találkozni akar négy korábbi kapcsolatával. Írónak mondja magát, de ehhez képest elég fantáziátlan, nem is nagyon […]
december 14, 2016 Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | Estem már korábban abba a csapdába, hogy azt hittem, minél korszerűbb eszközök tűnnek fel a színen, annál maibb egy színdarab. (Ebből később kinőttem.) A pletyka, a félreértés, a rágalom, a rossz irányba küldött megjegyzés – természetesen – William mesternél is felbukkan (mit felbukkan: zúdul). Most meg okos gépek segítenek kavarni a… […]
április 7, 2017 Szerző: olvassbele.com
0