Mindenki tud táncolni! | Jérôme Bel: Gala / Trafó

Posted on 2017. április 2. vasárnap Szerző:

0


Előtáncos #1. (CsK)

Krivánszky Emőke |

Előzetesen annyit lehetett tudni a kísérletező francia művész új koreográfiájáról, hogy benne profi táncosokat és totális amatőröket ereszt össze, ez az összjáték pedig meglepő fordulatokat tartogat majd. A beharangozóban azt ígértük, hogy ha Jérôme Bel valóban olyan tehetséggel válogatja össze és animálja a nemzetközi karriert befutott Gala című előadás magyar előadógárdáját, ahogy a külföldi beszámolók zengték, akkor a végén a hazai nézők is megható és felszabadító érzésekkel eltelve jön majd ki a teremből. Jelentem: a bravúr sikerült.

Jérôme Bel darabjai mindig eseményszámba mennek, hiszen a francia fenegyereket a fellépők és a közönség közti határokat, és egyáltalán mindenféle határt megkérdőjelező alkotóként ismerik. Koreográfiái jó performansz módjára behúzzák a nézőt a csőbe, és a szokásos befogadói attitűdnél aktívabb, önkéntelen alkotó folyamaton húzzák keresztül. A legnagyobb nemzetközi sikert hozó, The Show Must Go On előadásban például tizennyolc közismert popsláger dalszövegeit teszi máshogy, élesebben átélhetővé, miközben a publikumot a dalok közös ismerete egységgé kovácsolja össze. Az elmúlt két évben legújabb koncepciójával, a Galával Bel körbeutazta a világot, hogy Szingapúrtól Amszterdamig mindenhol létrehozza a Gala nemzeti verzióit. Idehaza a Trafó segítségével verbuvált csapatot, melyben az amatőrök mellett ismerős magyar táncosok tűnnek fel – például a Lábán-díjas Nyúzzatok meg táncelőadásból ismert Dányi Viktória, a klasszikus balett felől érkező Vitárius Orsolya, és a Budapest Tánciskolában végzett Cserepes Gyula. Cserepes a Selfy című darabjában egyszer már maga is megtáncoltatta az „amatőr” közönséget.

Előtáncos #2 (CsK)

A friss darab tematikája szerint művészeti gálaestet látunk, ahol különböző fizikai képzettségű emberek egymás után, mutatják meg magukat különböző táncműfajokban. A felépítés jól átgondolt és könnyen átlátható, a stílusok meghatározása egy kézzel írott faliújság áthajtogatásával történik. Előbb szólókat és duókat látunk, melyekben a résztvevőknek ugyanazt a rövid lépéssort kell reprodukálni. Balett, keringő, Michael Jackson rákmenete. A balettnél és a keringőnél még azt érezhetjük: az előadás alapötlete talán elhibázott, az amatőrök szerepeltetése kínos feszesengéssé alakulhat át, mivel a két kötött szabályú előadásmód élesen elválasztja a technikást a kevésbé kifinomulttól. Ráadásul a tizenöt résztvevő egymás utáni feltűnése világossá teszi, hogy nagyon is szándékolt szelekcióval kerültek az előadásba. Hiszen a hivatásos táncosokon túl van nekünk két kisgyerekünk, két idősebb, egy mozgássérült, egy roma, egy Down-szindrómás és egy transzvesztita szereplőnk. Bocsánat, de nem tagadható el, hogy ezeket az észrevételeket az elején mindannyian megtesszük magunkban. Talán még azt is gondoljuk a sötétben ülve: kissé hatásvadász a szitu.

Előtáncos #3. (CsK)

A darab felépítése azonban épp azért zseniális, mert a különbségeket, a hibát, a túlhajtott érzéseket mániákusan kipécéző kritikai gondolkodás egy idő után szögre kerül. A néző figyelme egyre inkább az egyéni értékek, a közösség színpadot megmozgató ereje felé fordul. Mindez tényleg bravúr, mert a folyamat valószínűleg még a legvadabb fanyalgókban is kikerülhetetlenül lejátszódik. Közben néha hangosan kacagunk, többször pedig sírás közeli állapotba kerülünk. A formálódó nagy érzelmek a darab második felében, a csoportos részben robbannak. Ebben a részben ugyanis egy-egy tag előre áll, a többieknek pedig követni kell az adott tag egyedi mozdulatsorát. Ez a játék akkor jó, ha a csoport részéről benne van az alkalmi koreográfus feltétlen tisztelete és követése, a másik oldalon pedig az alkalmi karvezetők önfelvállalása. Itt ez adottság, így módunk nyílik rácsodálkozni, hogy az egyes tagok milyen, csak rájuk jellemző mozgáskultúrával érkeztek az előadásba, ezek a kultúrák mennyire megtermékenyítőleg hatnak egymásra, és egyáltalán – milyen csodálatosmód átüt a mozdulatokon a személyiség, ami technikától függetlenül képes kiváltani a feltétlen érdeklődést. Az előadás végén a hangulat a tetőfokára hág, és a New York, New York nagyszabású, musicaleket idéző előadásával zárul.

Íme a Gála! (MM)

Az egymás elfogadásának, az egyéniség feltétlen tiszteletének, az őszinte egymásba feledkezésnek ezt a gáláját fogalmilag lehetetlen kritizálni. Ez nem azt jelenti, hogy ne járt volna Magyarországon erősebb darab az elmúlt években. Viszont ilyen jó értelemben vett nemzetközi, rengeteg különböző országban reprodukálható közös élmény aligha.

(Ez a videó még nem a budapesti előadáson készült)

Gyerekként talán mi is szerettünk egy-egy családdal megélt színházi, táncszínházi vagy mozis élmény után egész hazaúton lebegve járkálni, részleteket játszva el a látottakból. Energiától és felfedezési vágytól duzzadó fiatalként valószínűleg mi is állandóan ismerkedtünk, és a keblünkre öleltük volna az utca ismeretlen népét. Én biztos így voltam vele, és a Gala című előadás ezekből a tiszta és feltétel nélküli lelkesült pillanatokból hoz vissza valamit. Mert mindenki tud táncolni, aki felvállalja magát, és (ebből is következően) elfogadással fordul a többiek felé.

A budapesti előadás fotói: Csányi Krisztina (CsK), Mónus Márton (MM); Josefina Tommasi (JT)

Jerome Bel (JT)

Jérôme Bel: Gala
Koncepció: Jérôme Bel
Asszisztens: Maxime Kurvers
A budapesti színpadra állításban asszisztens: Maxime Kurvers, Henrique Neves
Szereplők: Bakó Lea, Bartók Jolu, Cserepes Gyula, Dányi Viktória, Farkas Ádám, Janzsó Cecília, Kankovszky Cili, Ládi-Erlauer Aldó, Nagy Zomilla, Németh Kálmán, Setzka Dávid, Tina Colada, Varga Gyöngyi, Vitárius Orsolya, Abdallah Yones
Jelmez: a táncosok

Posted in: NÉZŐ, Színház, Tánc