Rémisztő természetterápia | Olga Tokarczuk: Empuszion

Németh-Marton Orsolya |

A Nobel-díjas Olga Tokarczukot aligha kell bemutatni a magyar olvasónak, jó néhány könyve megjelent már magyarul az Empuszion előtt is. A szerző ebben a titokzatos alcímet (műfaji meghatározást?) viselő regényben is végig hozza a tőle megszokott minőséget, legyen szó a stílusról, a történet beágyazottságáról, sokrétűségéről vagy a karakterek kidolgozottságáról.

A címben szereplő empuszion a görög empusza (vérszívó lidérc) szóból származik, illetve annak férfi megfelelőjének tekinthető. Tokarczukot számontartjuk a lengyel feminista irodalom egyik megalapozójaként, ikonjaként is, így nem meglepő a női démon (a mitológiában alapvetően mindig nők a gonosz lidércek) férfiasítása. A regényben – legalábbis az utolsó oldalakig így hihetjük – csak férfiaknak jut főszerep, a nőalakok mind marginálisak, külsőre otrombák, és úgy általában alsóbbrendűek, mert például: „a nőknek van agyuk, ez tagadhatatlan, objektív kutatások bizonyítják, csak kisebb.”

A sok férfi főszereplőt rögtön az elején meg is ismerjük, mert Tokarczuk a drámairodalom módszereihez folyamodva a regény elején felsorolja őket. Nos, ezek egytől egyig művelt, tudós emberek, de ahogy roppant okosnak tűnő, valójában tudálékos beszélgetéseiket olvassuk – a jelenetek önmaguk paródiájává válnak.

A történet 1913-ban, az első világháború előtt játszódik, a helyszín pedig, ahogy ezt Tokarczuknál már máskor is tapasztaltuk, Szilézia, azon belül Görbersdorf tüdőszanatóriuma. Ide érkezik egy fiatal mérnök, s az eseményeket az ő szemszögéből fogjuk megismerni. (Nem véletlenül hajaz a kiindulás a Varázshegyre. Sőt: a folytatás is.) Szilézia sajátos terület, megvan a maga hányatott – hol lengyel, hol német – múltja. Az 1989 utáni lengyel irodalom éppen ez okból helyezi gyakran ide és hasonló múltú vidékekre a művek cselekményét.

Nos, az előtérben fültanúi vagyunk a világról, a tudományról, a művészetről és a nők társadalmi megítélésről szóló eszmecseréknek, ám eközben a gyógykezelések során furcsa, természetfeletti dolgok történnek. Így aztán az Empuszion főszereplőjévé válik a természet is, mint valami titokzatos, kiismerhetetlen, félelmetes erő. Ezzel függ össze a narrátor (vagy éppen több narrátor?) különös személye. Ugyanis csaknem minden fejezet azzal végződik, hogy az aktuális narrátor mintha a jelenet fölé emelkedne. Abból a perspektívából tekint le a szanatóriumra, a tájra, az emberekre, és ezt gyakran kísérik a „hagyjuk most magukra a szereplőket” típusú fordulatok.

• Olvass bele!

Szereplőkké válnak az értelmezhetetlen éjszakai hangok, a megmagyarázhatatlan jelenségek, lények, a „falak, padlók, plafonok névtelen lakói”. Általuk válik bizonyos értelemben horrorrá a regény; ők tartják rettegésben a ház lakóit – de még mások is. A ház mint szimbólum vagy toposz egyébként is fontos eleme a tokarczuki életműnek, elég csak a korábbi, Nappali ház, éjjeli ház című regényére gondolni. Hasonlóan fontos szerepet tölt be a műben a pszichoanalízis. Az Empuszionban is megjelennek Freud akkor újkeletű tanai. Itt már észre kell vennünk a regény roppant összetett és mesterien megmunkált felépítését: a szerző abba az időbe helyezte a cselekményt, amikor Freud körei már működnek, olyan vidéken vagyunk, ahol találkozik a lengyel és a német identitás, a szereplők megtestesítik a patriarchális lengyel társadalom rétegeit, sőt: megjelenik közben még a feminista hang is. Ezáltal pedig esszenciáját adja szinte mindennek, ami az 1989 után lengyel irodalmat jellemzi.

Nem kizárólag a furcsa „szereplők” változtatják horrorrá a gyógykezelés történetét. Történnek titokzatos halálesetek, egyesek nyomoznak – vagy éppen konteókat gyártanak, hogy magyarázatot találjanak maguknak. A betegek szállásadója sajátos gyógymódokat alkalmaz, és nagy szerep jut egy különös – valószínűleg hallucinogén – italnak is. Körner Gábor érezhető kedvvel barangolt Tokarczuk tájain és alkotta meg a borzongatás magyar változatát. Ezt a sötét világot nevezhetjük egyszerűen mágikus realizmusnak, ami szintén jellemző vonása a rendszerváltást követő lengyel prózának, sőt a tokarczuki írásmódnak is. Az írónő néhány éve nemtetszését fejezte ki, hogy a munkásságát még mindig e fogalommal hozzák összefüggésbe – pedig nehéz lenne például az Empuszion titokzatos vérszívó tuncsijait (vagy tunchiját) másként kezelni.

A szerző írása rövidebb változatban megjelent az ÉS Ex Libris rovatában.

Olga Tokarczuk: Empuszion.
Természetterápiás horror
Fordította: Körner Gábor
Living Bridges sorozat
Vince Kiadó, Budapest, 2025
274 oldal, teljes bolti ár 4995 Ft,
online ár a bookline.hu-n 4320 Ft,
e-könyv változat 3200 Ft
ISBN 978 615 640 2578

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Az 1913-as év őszén fiatal férfi érkezik a német hegyek közé, hogy egy eldugott szanatóriumban keressen gyógyulást tüdőbajára. A magas fenyők és ködbe vesző csúcsok között azonban különös, nyugtalanító dolgok történnek. A hely lakói titokzatos beszélgetéseket folytatnak, a természet pedig mintha figyelné és próbára tenné az érkezőt. A napfény mögött árnyak lapulnak, a békésnek látszó környezet lassan hátborzongató kulisszává válik, ahol a természet többé nem menedék, hanem fenyegetés.
A Nobel-díjas Olga Tokarczuk mesterien szövi egybe a pszichológiai feszültséget, a mitikus motívumokat és a gótikus horrort, miközben remek humorral ábrázolja magasröptű filozófiai vitákat folytató szereplőit.