Dobozba zárt emberek | Timothy and the Things: Schrödingerre várva / Trafó

Posted on 2017. április 7. péntek Szerző:

0


Furulyás Dóra (HZs)

Krivánszky Emőke |

Amikor az ajánlóban olyasmit olvashattunk, hogy a halogatás jelenségének, a megmagyarázhatatlan félelmeknek szentelik ezt az előadást, még azt hihettük, valamiféle táncnyelven előadott pszichologizálásról lesz szó. Akár jó, akár kevésbé jó értelemben. Ehhez képest a There’s an elephant in every room, Lábán Rudolf-díjjal is kitüntetett fiatal alkotógárdája egy abszurd performanszot tett le az asztalra. Ám hogy milyen csizma is került ezáltal az asztalra, azt még mindig csak találgatjuk.

A koreográfus, Fülöp László előzetesen annyit árult el a darab furmányos címéről, hogy a Schrödinger híres macskás-dobozos gondolatkísérletében nem a dobozban kvázi halálraítélt macska filozófiailag és fizikailag kérdéses állapota érdekelte, hanem az az előfeltevés, hogy nem nyithatjuk ki ezt a bizonyos dobozt. Illetve a hétköznapi életre átfordítva: halogatunk kinyitni körülöttünk lévő dobozokat, mert félünk, hogy mit találunk bennük.

Nézzük, mit is láttunk a színpadon a dobozba zárt macska helyett? Konkrét utalásokat a fentebbi elméletre biztosan nem. Helyette fekete keretben erősen megvilágított fehér, téglalap alakú tánctér tárul a szemünk elé, melyben előbb egy láthatatlan energiák rángatta lány tűnik fel, majd öt társa is. Flitteres, csillogó, mégis hétköznapi formákból összeválogatott öltözetben feszítenek, ettől a furcsaságtól pedig már az elején eltűnik a kisrealizmus a színről. Olyan, mint egy prédát kereső falka, ugrásra készen, mégis határozatlanul. Egy pillanatig azt gondoljuk, értjük a felállást: a legizgágább, vagyis a lány a falkavezér, de azután mindenki finom táncban keveredik össze. Végül mégis kipécéznek maguk közül valakit, a 80-as évek kerti partijához öltözött fiút (farmer sort, póló 1987 felirattal). Azután következik egy közös groteszk mozdulatsor a közönségnek háttal, magasba emelt, ütemesen mozgó hátsókkal. Az ütemes mozgás sem marad azonban sokáig humoros és barátságos: a ritmikus egyszerre lépés dobogássá erősödik, amihez azután torz grimaszok társulnak és állatias morgás. A jelenet Biczók Anna szólójában csúcsosodik ki, akinek keserves színpadi kiabálása színházi közegben rég nem látott erővel csap le a nézőkre. Nem idegenkedést vált ki, hanem együttérzést. Ha úgy vesszük, egy dobozhalálra ítélt kísérleti macska, ha másképp: a felfoghatatlan vagy értelem nélküli világba zárt ember jajszava. A legabszurdabb jelenettől azonban még messze vagyunk. Az előadás közepe táján előkerül az egyetlen kellék, egy trombita, amelynek segítségével Cuhorka Emese életerejét vesztett, „leeresztett” társába életet (levegőt) pumpál. A fiatalember ily módon magához térve egy energikus trombitaszólóra is képessé válik. Bájos, szerethető jelenet.

Cuhorka Emese és Kelemen Patrik (HZs)

Mini társadalomképnek tűnik mindez, épp csak a racionális ok-okozat, a szabályosan követhető mintázat hiánya tűnik fel benne. Illetve mintha az egyetlen logika az lenne, hogy mi, emberek (kísérleti macskák) a dobozban jobb logika (egy istenfigura vagy jól látható felsőbb értelem) híján egymásra figyelünk, egymásra hatunk, és ez visz minket előre. Ily módon a darab egyetlen, címéből is eredeztethető megfejtése számomra, ha ezt az erős színpadi világot teremtő táncos kompániát a kísérletben nem az előkelő és hűvös megfigyelő, hanem a megfigyelt, az egyszerre élő és halott macska pozíciójával azonosítom. Ők azok, akik látszólag csak egymástól függenek, bár reménytelenül bíznak valami külső értelemben, ami titokban racionálisan irányítja őket (a megfigyelő). Illetve egyszerre élők és holtak is, hiszen nem tudni, mikor sújt le rájuk a végzetük. Van bennük (bennünk) valami csodálatos is: ezt az állandó veszélyt feledve előre nem ismert időnket nem a doboz sarkában összekuporodva, hanem cselekvőn, sírva, vigadva, tanulva és tanítva töltjük.

Biczók Anna (SG)

Habár az előadás rokonszenves, jót tett volna az előadásnak az életből talán hiányzó, de az alkotási folyamatba belekódolható, kritikusabb külső szem. Mostani formájában ez a laza, véletlenszerűnek tűnő jelenetezés, az abszurd képek egymásra halmozása a koreográfiát egy próbafolyamatra jellemző erős, de kiforratlan pillanatok láncolatának mutatja. Érdekes módon azonban – minden érthetetlensége ellenére – működik a Schrödingerre várva erőtere, üdít az alkotó-előadók szertelensége. Életbe lép a „je ne sais quoi”, a megmagyarázhatatlan tetszés jelensége. Így megmaradt a kíváncsiság a Timothy and the Things társulat következő darabja iránt is.

Fotók: Hevér Zsófia (HZs), Simon Gábor (SG)

Timothy and the Things: Schrödingerre várva
2017. március 29. 20 óra
Trafó Kortárs Művészetek Háza

Alkotó-előadók: Biczók Anna, Cuhorka Emese, Furulyás Dóra, Kelemen Patrik, Fülöp László, Varga Csaba
Zene: Mizsei Zoltán
Fény: Pete Orsolya
Hang: Varga Vince
Jelmez: Kasza Emese / Mei Kawa
Koreográfus: Fülöp László (Fülöp Viktor ösztöndíjas)
Produkciós vezető: Trifonov Dóra

A Trafó és a SÍN közös produkciója.

Posted in: NÉZŐ, Színház, Tánc