FRISSÍTVE Rippl-Rónai József legalább annyira nagy hatást gyakorolt a modern magyar művészetre, mint Aristide Maillol a modern európai szobrászatra. A Magyar Nemzeti Galéria közelmúltban nyílt kiállítása e két nagy hatású művész barátságát és kapcsolatuk művészi dokumentumait állítja középpontba. A mintegy kétszáz művet felvonultató tárlaton a francia posztimpresszionista csoportosulás, a Nabi-k köréhez tartozó festő barátok (Pierre […]
december 27, 2014 Szerző: olvassbele
Bedő J. István | „Bár az életben is minden ilyen flottul menne” – sóhajtja el magát Alvy Singer/Woody Allen (az Annie Hall-ban). Csak ismételni lehet. Mindenkinek kell egy ilyen Róza néni. Lengyel Menyhért darabja – felépítésében, szituációjában, erkölcseiben – a 20. század legelejét sugallja: özvegy anya, szeleburdi (megesett) huszonéves leány(anya), zabigyerek (PC: házasságon kívül született), […]
december 21, 2014 Szerző: olvassbele
Bedő J. István | A Spinozában a néző két kávéház közé szorul. Egy mögötte zsizseg az ajtón túl, előtte pedig a párizsi kávézó parányi szögletében éppen két szakállas úr köt ismeretséget. Egy zaklatott, lángoló lelkű és tekintetű költő-jogász-újságíró, meg egy higgadt, derűs író, orvos, pszichológus. Nagy találkozás: a lobogó szellemű Herzl Tivadar és a pesti […]
december 19, 2014 Szerző: olvassbele
Hegedűs Claudia | Vajdai Vilmos rendezésében december 22-én mutatja be a TÁP Színház – Lúd Zsolt és kutyája, Mattyi címmel – legújabb előadását. Fazekas Mihály újragondolt történetének alapmotívuma is a bosszú. A viszketősen mai színdarab antihőse (Lúd Zsolt) egy lúzer entellektüel, ellenlábasa pedig naná, hogy a városi potentát (Döbrögi polgármester). S hogy mi kerekedik ki […]
december 18, 2014 Szerző: olvassbele
December 18-tól kerül a hazai mozikba a Vatikáni Múzeum 3D című látványos ismeretterjesztő film, amely a múzeum legfontosabb műkincseit és a Sixtus-kápolna lenyűgöző freskóit tárja a nézők elé. A háromdimenziós technikával készült dokumentumfilmet Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban, országszerte pedig 16 további moziban vetítik. A Vatikáni Múzeum két évezredet átfogó, hatalmas gyűjteményének alapjait II. Gyula […]
december 17, 2014 Szerző: olvassbele
Bedő J. István | Ez a fösvény: kortársunk. Szörnyűséges, önző egy alak, és ez nagyon hamar ki is derül róla. De semmiképp sem poros, háromszáz-valahány éves figura. Örök genya. Legfőképp pedig: hazug, és még a lélegzetvétele is az. Nincs mit csodálni, hogy Hargitai Iván rendezésében a cím is megváltozik, és maivá lesz a történet. Ami […]
december 14, 2014 Szerző: olvassbele
Kinek a színháza? Mindenkié természetesen. De mégsem juthat el oda mindenki, aki szeretne. Azok a fiatalok és idősebbek például, akik boldogan néznének előadásokat, vennének bérleteket, kihasználnák a kedvezményeket, ha ez jelentene számukra bármilyen megoldást. De nem jelent, szinte semmit. Pedig mennének, ha tehetnék. Csakhogy nem tehetik. Hogy erre most mégis lehetőségük nyílik, a Centrál Színház […]
december 10, 2014 Szerző: olvassbele
Várhegyi Andrea | Shakespeare Macbeth-jének főszereplője a gonosz. Egyes elemzések szerint Lady Macbeth és Macbeth házassága a sátán színe előtt kötött bűnszövetség. A darabban szereplő három boszorka meg a teremtés eredeti rendjét zavarja össze. Ez a „rendzavarás” kiterjed a logikai, a morális és az esztétikai rendre is. Szabó Lőrinc úgy fordítja Shakespeare-t: „Szép a rút […]
december 5, 2014 Szerző: olvassbele
(Előzetes) K. E. | 2014-ben meglepően sok művészeti projekt és előadás épült a kivándorlás témája köré. Tudniillik, hogy az elmúlt öt-hat évben érezhetően megugrott a külföldön szerencsét próbáló magyarok száma. A jelenséget olyannyira sikerült tematizálni, hogy ma már minden valamire való, nagyvárosi gimnazista, egyetemista, pályakezdő és kisgyerekes család fejében megfordul a »menjek vagy maradjak« gondolata. […]
november 30, 2014 Szerző: olvassbele
Tölgyi Kriszta | Molière egyik legsikeresebb darabját 1668-ban mutatták be, ám A fösvény, avagy a hazugság iskolája ma is nagyon friss, aktuális és húsba vágó. A főszereplő, Hirtling István szerint a székesfehérvári Vörösmarty Színház modern felfogású, ám az eredeti szöveget használó előadása pozitív meglepetés a nézőknek. A vendégjáték legközelebb december 3-án látható a budapesti Átrium […]
november 26, 2014 Szerző: olvassbele
Jeges-Varga Ferenc | A filmkészítés rendkívül költséges alkotói folyamat, és a végtermék legtöbbször be sem hozza az árát. Éppen ezért mindig központi kérdés, milyen elvek szerint osztják el az adóforintokat. A nézőt viszont nem érdekli az alkotó örök dilemmája, azaz hogy folyamatos kompromisszumok révén válik sikeressé vagy a művészi szabadsága mindennél többet ér neki. A […]
november 26, 2014 Szerző: olvassbele
2014. november 28. – december 7. Tizenkettedik alkalommal rendezik meg Budapesten a Kortárs Drámafesztivált, amely eredeti célkitűzéséhez híven a legfrissebb és leginspirálóbb színházi előadásokat, projekteket mutatja be magyar szemleprogramjában, amelyeket több mint száz, az elmúlt évadban és az idei évad elején bemutatott, hazai és határon túli előadás közül választott ki egy héttagú zsűri. A fesztivált […]
november 25, 2014 Szerző: olvassbele
2014. december 1—3. Uránia Nemzeti Filmszínház A Lux-díjra, az Európai Parlament filmművészeti díjára jelölt, döntős filmeket láthatja a közönség az Urániában december 1. és 3. között. A francia Céline Sciamma Csajok (Bande de filles), a lengyel Paweł Pawlikowski Ida és a szlovén Rok Biček Osztályellenség (Razredni sovražnik) című alkotását mutatják be. Az Európai Parlament filmművészeti […]
november 23, 2014 Szerző: olvassbele
Hegedűs Claudia | November 29-én és december 9-én ismét audio-narrációval játsszák Parti Nagy Lajos Átriumklorid – avagy a színész ötször – című darabját. Ezáltal egy újabb alkalommal válik élvezhetővé a vak és gyengénlátó nézők számára az Átrium Film-Színház kétszereplős (Bíró Kriszta és Hevér Gábor) produkciója. A férfi-nő kapcsolatokat abszurd humorral ábrázoló előadásról, egy érintett színházbaráttal […]
november 21, 2014 Szerző: olvassbele
Csicsely Zoltán | A Spinoza Háztól csupán pár méterre született Max Nordau és néhány száz méterre Herzl Tivadar. Két magyar zsidó, akiknek alapvető szerepe volt Izrael létrejöttében. Hogyan? Mit csináltak? Hogy jutott el a színműíró Herzl a világ vezető politikusaihoz? A mai Izraelen kívül tíz másik ország is szóba került a zsidók lehetséges otthonaként. A […]
január 7, 2015 Szerző: olvassbele
0