Serzsi |
Gigor Attila – aki a Nyomozó című filmjével eloszlatta azt a hiedelmet, hogy magyar film nem lehet sikeres – a Centrál Kisszínpadán rendezi McDonagh: Leenane szépe című darabját. A bemutató január 24-én lesz. A főszereplők: Pogány Judit és Pokorny Lia. A darab anya és lánya pszicho-thrillerbe hajló kapcsolatát tárja a néző elé. (Az interjú a próbafolyamat közepén készült.)
Mindenkit megleptél az olvasópróbán azzal, mennyire pontosan tudsz mindent előre. A látvány, a díszlet, az egész előadás kész a fejedben. Most már csak bele kell illesztened a színészeket?
Mindig igyekszem egészen pontosan tudni azt, amit akarok, de ez lehet ám rossz is ha olyan formát erőltetek rá a színészekre, ami nem működik velük.
Észrevennéd?
Nem tudom. Meg kell majd kérdeznem őket, nem adok-e túl konkrét instrukciókat. Hiszen még bőven lenne időnk keresgélni. Csakhogy nekem szükségem van arra a biztonságra, hogy ha mindenki elbizonytalanodna, én akkor is tudjam, ki hova áll, ki mit akar.
Talán nagyon is filmrendezőként gondolkozol a színházról?
Filmkészítőként iszonyú türelmetlenség van bennem. Arra lettem kondicionálva, hogy ott áll előttem a színész, elkezdi mondani a mondatot, és annak fél órán belül készen kell lennie. Nagyon durván vissza kell most fognom magam. Meg kell értenem, hogy van időm mondatokat farigcsálni és igazságokat keresni.
A színészeid megértőek veled?
Szegény Rada Bálintot jól megszívattam. Már konkrét mondatokat kezdtem beállítani neki, amikor belém hasított: Mi az úristent csinálunk, hiszen rendelkezünk! Kétségtelen, hogy nem vagyok még gyakorlott a színházi munkákban, de azt már érzem, hogy el fogom engedni őket, ha szükségük lesz mozgástérre.
A Leenane szépe sok színházban, sokszor ment. Jó darab, de sok jó darab van. Ez pont miért?
Van egy privát izgalma számomra. Érdekes végiggondolni azt, hogy a szeretet miképp nyomorítja meg az embereket. Mondjuk egy olyan gazdaságilag sokszorosan terhelt közegben, mint ahol a darab játszódik, és itt egyből konkrét kapcsolatot találunk a mai Magyarországgal. Leenane itthon van. Ismerjük azt a kulturális devalválódást, ami kitermeli ezt a súlyos lelki nyomort. Holott ebben a történetben – mint minden jó történetben – senki sem akar semmi mást, mint szeretni, nem akar egyedül maradni, és érezni akarja, hogy van mellette valaki.
Érdekes, bennem fel sem merült, hogy anya és lánya szeretnék egymást.
Ez a paradoxon remek ebben a darabban: a legrosszabb dolog, ami történhet az emberrel, ha szeret egy másik embert. Annál már csak az a rosszabb, ha nem szeret senkit, és őt sem szeretik.
Fotók: Horváth Judit
Posted on 2015. január 19. hétfő Szerző: olvassbele
0