Egy szipirtyó árnyékában élni | McDonagh: Leenane szépe / Centrál Színház

Bedő J. István |

Nem hiszem, hogy csak a szeretni vágyás állna Martin McDonagh darabjának cél­ke­resztjében, bár tagadhatatlanul ben­ne van. De ugyan­ekkora súlyú a mérhetetlen önzés is. Mert vajon mi késztet egy anyát, hogy vénségére komp­lett boszorkánnyá váljék, és e minő­ségében tegye tönkre – amúgy is meg­­nyo­mo­rított életű – lányá­nak min­den­nap­jait?

Vagy vissza kellene tekerni az időt, hogy megértsük, hol kezdődött. Mert a történet jelen idejében Maureen már szinte megőrül bármitől, amit az anyja mond vagy csinál – vagy nem csinál. Mag, a foteljába kövesedett hárpia pedig minden egyes szavával csak bántani tud. Veszett egy történet a Leenane szépe. Aki már élt meg hasonlót, magára ismer, aki meg nem, az elborzad, hogy ilyesmi létezik.

Írország, a zöld sziget nem csupán olyan, mint az utazási prospektusokon. Dombtetői falvainak földjét az örök eső sárrá dagasztja, és népe ugyanolyan kisszerű, mint a magyar ugaré. McDonagh látja és láttatja a realitását, és ez lehangoló. De a darab nem! Ez a szegény, szerencsétlen, negyvenes (és még szűz) Maureen csirkeóltól sparheltig tartó életet él (habár élet ez?). Pokorny Lia sminktelenül, mocskos ruhában, elrondított alakkal jelenik meg – és mégis azonnal rokonszenvet ébreszt. Még akkor is, amikor a kommunikációt kizárólag gorombaságok helyettesítik. Maureen szeretetre, valami aprócska boldogságra vágyik, és arra hogy felfedezhesse saját magában, hogy valójában nő. Ám ennek legfőképpen az anyja az akadálya.

A szipirtyó Mag olyan, hogy ha egy tehénre nézne, annak elapadna a teje. Érzelmei csak az önzés és a gonoszság között hintáznak. Bármire képes, hogy Maureent magához horgonyozza. Pogány Judit a ravaszkodás, az ostobaság, a gyűlölködés, az álszenteskedés széles skáláját mutatja be. Egy pillanatig sem érzünk iránta rokonszenvet, és mélyen azonosulunk Maureennal, aki szerint igazán nagy szívesség volna tőle, ha meghalna.

De a konfliktus még várat magára. A falu egyik, korban ide illő legénye, Pat Angliába ment dolgozni, de most itthon van, és bálba hívja az idősecske lányt – az unokaöccse útján. Pat sem egy nagy ász, az öcs, Ray pedig (valljuk be) egy link és egy tuskó keveréke. Mag pedig bármikor képes szart keverni – valójában nem tudni, hogy alzheimeres-e vagy csak zsigerileg rémséges. Ha Pogány Judit – mint sejteni lehet – életében már találkozott ilyen személyiségű lénnyel, s csak örülni lehet, hogy nemcsak túlélte, de fel is építette belőle Mag figuráját.

De most az egyszer Maureen győzni látszik. Pokorny elképesztő produkciót ad elő: koszos, lötyögő pulóveres seprűnyélből néhány órára gyönyörű és nagybetűs Nővé alakul – csupán azáltal, hogy (nagy nehezen) felhagy a hárpiás riposztokkal. (A produkciót Kolontai Dóra válogatott rongyai és csinos fekete selyemruhája nagyon is alátámasztja.) És kiprovokálja, hogy végre őt is megcsókolja, megölelje valaki – még ha az a valaki a meglehetősen mulya Pat is…

Ez a félénk-öreglegény egészen különleges ajándékot kaphatna az élettől, az élményt, hogy neki sikerülne kivirágoztatnia – Leenane szépévé változtatnia – a száradásra ítélt kórót. Schmied Zoltán szépen mutatja meg, hogyan formálja át őt is nagyon egyszerű surmóból érző, beszédes, önmagát kifejezni képes emberré ez a báli éjszaka – meg annak utójátéka.

De a surmóság – mármint az unokaöcs, Ray ostobasága – miatt hal hamvába az éppen csak elkezdődött románc. A Rada Bálint által megformált HMCS (helyi menő csávó) kellően elborzasztó figura, üresfejű, értéktelen, egy centivel a pocsolyaszint felett. Elszomorító alak – de tökéletesen eljátszva. Elég, ha csak rábízza egy levél átadását Mag-re, és a kudarc garantált. Pogány álnoksága szinte szétfeszíti a nézőteret: vajon melyik mondatával bukik le Maureen előtt… Nem csoda, hogy ezután beteljesedik az egész Leenane – és a néző – által oly rég várt bosszú.

Hogy ezután végül is pontosan mi történt, ezt Gigor Attila rendezése – de még talán az eredeti szöveg is – homályban hagyja. Egy bizonyos, Leenane szépének élete romba dőlt, akár (kissé didaktikusan) a már régóta szétesni készülő tanyaház. (Verebes Zoltán szellemes díszletmegoldása.)

A Leenane szépe jutalomjáték a színészeinek, minden szörnyűsége ellenére. De ami fájdalmas: Leenane bárhol lehetne, az önző Mag-ek és a szerencsétlen Maureenek közöttünk élnek.

Fotók: Horváth Judit (HJ), Kolbe Gábor (KG)

Részletek és jegyvásárlás

• Filmrendező a színházban | Gigor Attila és a Leenane szépe
• Pogány Judit, az irgalmatlanul édes anya
• Maureen, az anyagyűlölő: Pokorny Lia