hcl | Érdekes módon, bármennyire nem makulátlanok a politikusok, a szűzbeszéd műfaja mégis létezik. S ha már egyszer ez így alakult, akkor nevezhetjük egy elsőkötetes szerző regényét szűzkönyvnek? Egyfelől mindenképpen, lévén az első (nagy lélegzetvétellel közzétett) nyilvános megszólalása, de ha jobban belegondolunk, erősen témafüggő. Az Utolsó szombat nem ártatlan könyv. A szerzője ugyanis a létező […]
május 10, 2018 Írta: olvassbele.com
Kállai Ferenc | Bürokraták és „nagyemberek” 1. Kállait alkata, érzékenysége, megfigyelőképessége, átalakuló művészete arra predesztinálja, hogy a vásznon ne hősi alkatokat formáljon meg. A hatvanas évektől különösen két eltérő alaptípust kell alakítania. Az egyik a hivatalnok, a bürokrata, a hatalom képviselője. A figura előzményei a hatvanas évek elejére nyúlnak vissza. A karakter – maga az […]
május 10, 2018 Írta: olvassbele.com
Bedő J. István | Egy generációval ezelőtt úgy fogalmazták meg a kritikát, hogy az maga a mozgó esztétika. Ebben csak az hibádzik, hogy azt a képzési formát, melyben ezt tanították, már elnyelte a rendszerváltozás és folyományai. A kritikust még nehezebb megfogalmazni komoly arccal: ti. ő az, aki mindent tud, jobban a forgatókönyv szerzőjénél, a rendezőnél, […]
október 15, 2017 Írta: olvassbele.com
A Pulitzer-díjas Michael Chabon újabb irodalmi remekműve igazságról és hazugságról, családi legendákról és egzisztenciális kalandokról, a bennünk élő, pusztító erőkről szól. A regény egy öregember halálos ágyon tett vallomása, akire az elbeszélő csak így utal: „a nagyapám”. Őrület, háború, kaland, vágy, szex és szerelem, egzisztenciális kétely, rakétamodellezés és mindenek felett a titkok és hazugságok pusztító […]
november 5, 2016 Írta: olvassbele.com
Hárságyi Margit | Elképesztő hittel vitte végig Borgula András a buktatókon a társulatát, és eljöttek a sikerek. Magyarország egyetlen zsidó színházát a Gólemet egyre többen ismerik meg. Bemutatók követték egymást, s a sok költözés után végre helyet kaptak a Jurányi Házban. Legutóbbi bemutatójukon, a Gólemese, avagy így ment a rabbi hohmecolni című előadáson bábokkal játszó színészek […]
szeptember 8, 2016 Írta: olvassbele
Somogyi András | Nem könnyű olvasmány Howard Jacobson antiutópiája. Egy elképzelt, 100 milliós lakosságú, tengerparti országban játszódik a történet, és csak a nagyon figyelmes olvasó fedezi fel, hogy a regény jelenideje a 21. század második fele. Emberöltőkkel azelőtt – tehát valamikor a 20. században – súlyos, tragikus események rázták meg a társadalmat. A személyes történet […]
szeptember 8, 2016 Írta: olvassbele
Hümhüm… Azok számára, akik most nyitják ki először a naplómat – és a ködös bizonytalanságba burkolózó jövőnek írok –, a hümhüm elmém zúgását jelöli, nem a cinizmus jele. Feltehető, hogy ezeket a nyakatekert óvintézkedéseket a szüleitől tanulta, ahogy talán ők is az ő szüleiktől, amúgy mindössze rendkívül szorongó természetre utalnak… Így zárult az első jelentés, […]
június 2, 2016 Írta: olvassbele
(…) A központ felé közeledve egyre sűrűsödtek a házak, szaporodtak az ismerős üzletek a kocsiutat elválasztó sekély árok túloldalán. A porták előtt sepregető, virágokat locsoló háziasszonyok igyekeztek még a hőség beállta előtt elvégezni dolgukat. A boltjuk előtt álldogáló kereskedők első vásárlóikra vártak. Ha ismerős előtt haladt el, kezét felemelve vagy fejbiccentéssel üdvözölte őket, azok visszaintettek. […]
június 2, 2016 Írta: olvassbele
Bedő J. István | Modellregény Lackó Gábor első nagyobb lélegzetű műve. A novellista Lackó saját egyedi családtörténetében az általánosat ismerte és mutatta fel. A karcsú kötet, arányos és ökonomikus feldolgozása egy jellegzetesen magyar (legyünk pontosak: magyar zsidó) sorsnak. Lichtig Imre, a peremvárosi focicsapat Linyója előbb kisemmizett, aztán üldözött, majd szerencsés-szerencsétlen túlélője lesz a vészkorszaknak. Feleségét […]
május 31, 2016 Írta: olvassbele
Bedő J. István | Történetének második száz évét kezdte el a Zsidó Múzeum új kiállításával, amely az első százra tekint vissza. Ez az idei a harmadik »születésnapja« a gyűjteménynek, hiszen az alapítási szándék megfogalmazása, majd a gyűjtés kezdete után 1916-ban a pesti Hold utcában, egy magánlakásban született meg valójában a látogatható közgyűjtemény. A múzeumok világa […]
április 26, 2016 Írta: olvassbele
Dobi Ildikó | Rendkívül értékes adatok, emlékek, képek gyűjteménye a két építész, Benkő Ágnes és Wirth Péter könyve Hegyalja zsidó lakosságának életéről. Zsidók Tokaj-Hegyalja kisebb-nagyobb településein kétszáz évig laktak, amíg hetven évvel ezelőtt egy szálig kiirtották őket. A szerzők ma már csupán néhány épület, zsinagóga, rituális fürdő nyomait rögzíthették a hétéves munka során. Hegyalja védett […]
április 26, 2016 Írta: olvassbele
Mád | A zsidók hitéletét szolgáló épületekről A zsinagóga A Mádra települt zsidók a 18. század végén, a történeti városközpont északi részén emelték a hitéletüket szolgáló közösségi épületeket. Ez a terület a Fő utca (a mai Rákóczi út) és a Derék utca (mai Táncsics utca) közötti meredek domboldal. Magát a zsinagógát a legmagasabban és egyszersmind a […]
augusztus 31, 2015 Írta: olvassbele
Bedő J. István | Ötvennégy éve történt, hogy az izraeli titkosszolgálat néhány vakmerő és elszánt, teljesen civil külsejű tagja Argentínából elrabolt egy Ricardo Klement néven éldegélő férfit. Ez az illető valójában Adolf Eichmann volt, aki megtervezte a zsidóság kiirtásának programját, és személyesen irányította a magyarországi deportálásokat. Az a tény, hogy ma már mindezt tudjuk – […]
július 9, 2015 Írta: olvassbele
Ugye ritkán van zsidó vevője, aki borotvát vásárol? Egy nap múlva elhozhattam az új szemüvegemet. – Zuhé úr! – örvendezett az optikus, mikor beléptem a kramjába, az üzletébe. Előhozta a dobozt, amin a nevem állt, benne a Holnap délben modell. Ünnepélyesen szétnyitotta a két szárát, a szemüveget az orromra ültette, amely még mindig fájt egy […]
július 9, 2015 Írta: olvassbele
Bedő J. István | Nem egyszerű ez, kérem. Ha anyád él – már jó. Ha szeret, még jobb. Ha anyád aggódik érted, az érthető. (Ha felnőttke vagy, azért mégse kéne már annyira…) De ha anyád egy jiddise máme – az manapság inkább egy sorscsapás. Na, még ha ehhez svájci is vagy, az ottani majdnem egészen […]
június 14, 2015 Írta: olvassbele
Novics János | Ezt a könyvet mindenkinek el kellene olvasnia. Bár nincsenek illúzióim: az eddigi – szűk környezetemben végzett – közvélemény-kutatásaim alapján szinte senki sem hallott róla. Évekig vártam az új kiadását, mert a polcomon heverő, antikváriumban beszerzett, nyolcvanas évekbeli hányatott példány olyan visszataszítóan néz már ki, hogy nem volt gusztusom kézbe venni. Ráadásul lapjaira […]
augusztus 28, 2018 Írta: olvassbele.com
1