Rényi Ádám: Osztálytalálkozó (részlet)

Posted on 2021. július 14. szerda Szerző:

0


Osztálytalálkozó

Halkan gördülnek be a kocsik egymás után a kovácsoltvas kapun, persze akadnak jó néhányan, akik az 59-es villamos megállójától gyalog baktatnak fel. Mindenkiről folyik a víz ebben a dögmelegben. Elég sokan eljöttek az osztályból, őszintén nem is gondoltam volna. Az osztályfőnök az elsők között érkezett. Éppen ma van a hatvanadik születésnapja. Micsoda egybeesés! Sosem titkolta, mikor született, mindig szerette az ünneplést, a felhajtást.

A bejáratnál van a gyülekező, nagy ölelgetések közepette üdvözlik egymást a rég nem látott cimborák. Páran virágot is hoztak. Semmi hangoskodás, de a találkozás öröme azért kiül az arcokra – maradjunk annyiban, a legtöbben hitelesen alakítják a szerepet.

Nem voltunk igazán jó osztály, minimum két, egymástól viszolygó táborra oszlott a társaság, de még a táborokon belül is ment a frakciózás. Persze tizenkét év után megfakulnak a rossz emlékek, és édes nosztalgiával töltik el az ember szívét. Már akiét. Én már a négy évvel ezelőtti találkozón is megfogadtam, hogy legközelebb nem megyek el, annyira dübörgött a képmutatás meg az önmenedzselés. Mintha ez bármit is számítana. Kit érdekel, hogy mi lett a másikkal, ha úgysem tartjuk a kapcsolatot… Jó, páran tartják. Például a Novák Ági vörös hajú kisfiának Petra lett a keresztanyja. Mondjuk, elég perverz, hiszen korábban Novák Ágival járt a Szabolcs, aki most a Petra férje és a vörös gyerek apja. Ügyvéd lett, de aztán ráunhatott a dologra, mert egy ideje valami biozöldségfarmot működtetnek Petra szüleivel.

Négy évvel ezelőtt a Fészekben előadta a menő vállalkozót. „Állati jól megy a biogazdaság – nyomta a sódert –, alig győzzük kielégíteni az ügyfeleink igényeit.” Mit fölényeskedik?, gondoltam magamban. „Ügyfeleink igényeit”, hogy oda ne rohanjak… Jót röhögtem, amikor eljöttem, és azt láttam, hogy Szabolcs, a bioistenkirály éppen egy időszámításunk előtti Lada kombit próbál sokadik nekifutásra beindítani. Csoda, hogy átengedték a műszaki vizsgán.

Az osztálytalálkozónál hazugabb műfaj nem létezik. Mindenki előadja, hogy bejött neki az élet. Álomállás, álomcég, álomfizetés, álomutazás, álomférj, álomfeleség, álomgyerek. Aztán a lányok húzogatják a ruhájukat, hogy ne látsszon a zöldeslila folt, amit álomférj ejtett egy hosszú és űrtartalmas este után hazatérve az Álom presszóból. Én ebben akkor Osem vettem részt, most is csak hallgatok, mint a sír.

Közben újabb villamos áll meg a bejárattól pár lépésre. Újabb osztálytársak közelednek. Réka is eljött. Van pofája. Pedig megmondtam neki, hogy látni sem akarom többé. Hát, úgy látszik, azt gondolta, ez már nem érvényes. Legutóbb majdnem hajtépésig ment a vita közöttünk a meleg párok örökbefogadási jogának ügyében. Hogy ez a téma miként jött elő, nem emlékszem. De valahogy minden társaságban bedobja valaki két-három óra és négy-öt pálinka után. A halálbüntetés legalizálását pedig már két pálinka után. Na, nem mondom, én is mindig beszálltam a sehova nem vezető üvöltözésekbe.

Van vagy harmincöt fok árnyékban. Olvadoznak az osztálytársak a sötét ruháikban. És a kaputól még fel is kell mászni az emelkedőn. Az kemény lesz. Hábetler fut be. Hábetler szerelmes volt belém harmadikban. Ezt persze nem merte megmondani nekem, sőt úgy viselkedett, mint egy óvodás. Szinte csak a hajamat nem húzta meg időnként. Engem ez csak mulattatott. Nem gondoltam volna, hogy államtitkár lesz belőle. Senki nem gondolta volna az osztályból, abban is biztos vagyok. Amilyen jellegtelen kis senkiházi volt. Nem is értem. Taxival érkezett, nem valami nagy, fekete állami kocsi szállította. Ő is hozott virágot. Az osztályfőnök már rá is veti magát, ölelgeti perceken át. Amilyen sznob az ofő, nyilván nem ölelgetné Hábetlert, ha az, mondjuk, előadó lenne az önkormányzatnál, vagy pedig annak a taxinak a vezetőüléséről mászott volna elő. De az államtitkárokra büszkének kell lennie az embernek. Vagy lehet, hogy az jár a fejében: jó lehet ez még valamire. Talán meg akarja pályázni az igazgatóságot hatvanévesen?

Elindul a csapat felfelé. Tényleg, mindjárt kezdődik.

– Rossz az időzítés – jegyzi meg a dagadt Tompa mosolyogva, és nagyot kortyol a szentkirályis üvegből, míg csurog róla az izzadság. Réka hátba veri.

– A négyesben lesz! Gyertek erre! – dirigál az osztályfőnök.

Mit fontoskodik itt is, tizenkét éve nincs joga senkinek parancsolgatni! Pláne nem egy ilyen eseményen! Ahogy felérnek, valaki elindítja a zenét.

– A kedvenc számom – suttogja Petra. Hát igen, nekem is.

Kezdődik. Mindenki körbeáll. Balra a család és a barátok. Jobbra az osztálytársak. Elhallgat a kedvenc számom. Ismeretlen komolyzenére vált a CD-lejátszó. A pap elkezdi a búcsúbeszédet. Páran bőgnek. Anyám összeomlik. Az osztályfőnök vigasztalja. Rövid beszéd, hiszen csak harminc évet éltem, nincs mit felturbózni. Szórják a virágokat meg a földet, ölelgetik egymást, fancsali képet vágnak. Négy éve megfogadtam, hogy soha többé nem megyek osztálytalálkozóra. Betartottam.

Víkend 

Összerezzent, amikor megpillantotta a kikapcsolt tévékészülék halványzölden világító óráját a sötétben. Hirtelen azt sem tudta, hol van, csak azt, hogy biztosan megint elkésett. Pedig Tamarának nem kellett sietnie sehova ezen a reggelen. Egy négycsillagos balatonfüredi wellnesshotel tóra néző superior lakosztályában feküdt egy kényelmes franciaágy közepén, és egy kiadós büféreggelit leszámítva nemigen volt mit lekésnie, hiszen jól megérdemelt szabadságát töltötte.

Amikor minderre maga is ráeszmélt, felhúzta hálóinge lecsúszott pántját, nyakig betakarózott és még fél órán át lustálkodott. Az év dolgozója versenyen nyert második helyezésének köszönhette ezt a kétszemélyes hosszú hétvégét, a főleg mosóporokban utazó multinál ugyanis nagyon adtak a dolgozói elégedettségre. Az indoklásban külön kiemelték „higgadt és proaktív viselkedését a legváratlanabb helyzetekben is”.

A kupon, amelyet néhány héttel korábban irigykedve adott át neki egy tetovált szemöldökű humánerőforrás-menedzser, két főre szólt ugyan, Tamara mégis egyedül érkezett Balatonfüredre meggypiros Volkswagen Polójával. Több mint egy éve nem volt párkapcsolata, és bár gondoskodott róla, hogy egészséges, huszonkilenc éves nőként testi igényei ne maradjanak kielégítetlenül, nem akadt az életében olyan férfi, akivel eltölthetett volna három éjszakát félpanzióval, fürdőbelépővel és napi egy masszázsra szóló bonnal. Amikor egyetemi barátnője, Ági egy váratlan családi program miatt az utolsó pillanatban jelezte, hogy mégsem tudja elkísérni, Tamarának átfutott az agyán, hogy az egészet kora őszre halasztja, de végül úgy döntött, kiélvezi, hogy végre teljesen szabad, és az éjjeliszekrényén hónapok óta érintetlenül pihenő könyveket választja útitársnak. A luxuszuhanykabinban állva mégis megfordult a fejében, hogy jó lenne, ha valaki csendben mögé lopódzna és a forró gőzben tartalmasan kezdődne a reggel, de gondolatai nem sokkal ezután már a svédasztalos reggeli és a latte macchiato körül forogtak, amelyet a szálloda bárjának teraszán tervezett elszürcsölni.

Tamara vigyázott karcsú alakjára, így csak egyetlen pulykasonkás császárzsemlét engedélyezett magának a kaukázusi kefir és a gyümölcskoktél mellett, a kávéját is édesítővel kérte, igaz, egyből néggyel. Miközben a tavasz színeit visszatükröző csendes Balatonban gyönyörködött a nagy kreativitással Panoráma Bárnak elnevezett egység mozaikkővel fedett teraszán, a szomszéd asztalnál egy párra lett figyelmes. A férfi harmincas évei közepén járhatott, kreol bőre kiemelte valószínűtlenül világoskék szemét, párja, aki talán néhány évvel fiatalabb lehetett Tamaránál, tökéletes alakú, hosszú hajú, nevetős-fekete szemű lány volt. Éppen egy pakli magyar kártyával játszottak, közben szenvedélyesen vitatkoztak, de nem lépték át a veszekedés határát, sőt néhány percenként csókot is váltottak közben. A férfi pedig, amikor nem egy kártyalapot tett ki az asztalra, a fiatal nő hosszú combján pihentette a kezét.

Bár két könyvet is lehozott a szobából, és el is kezdett olvasni egy skandináv krimit, Tamara hiába próbált összpontosítani a történetre. Nemcsak azért, mert az izlandi nevek esetében azt sem tudta, ki férfi és ki nő, hanem mert képtelen volt levenni a szemét a tőle alig három méterre ülő párosról. A férfit hosszan bámulva egyszer össze is akadt a tekintete a lányéval, amitől egy másodpercig kínosan érezte magát, de a fekete szempár kedvesen nevetett rá, amitől ő is mosolyogni kezdett.

Tamara masszázsra indult, azután egy negyedórát a szaunában töltött, majd a szálloda logójával ellátott fehér köpenyében a lakosztályába sietett, hogy átöltözzön az ebédhez. Útja a bár mellett vezetett el, a pár még mindig ott ült, pedig eltelt vagy másfél óra. Ahogy elsétált előttük, érezte, hogy mindketten őt méregetik leplezetlenül. Jóleső érzéssel töltötte el, hogy nemcsak rá vannak hatással ezek az ismeretlenek, de ő is kiválthatott valamit a párból. Egy gyors és könnyed salátaebéd után visszatért a szobájába. Levetkőzött, kissé nyirkos bikinijét a fürdőszobai radiátorra tette, újra lezuhanyozott, majd testét a törülközőbe csavarva befeküdt az ágyba. Kezébe vette a tévé távirányítóját, és pár perccel később már a fizetős felnőttfilm-csatornák kínálatát böngészte. Egyből ráakadt egy filmre, amelyben egy Irakból megérkező tengerészgyalogost együtt várt haza a felesége és a szeretője – az utóbbiról persze már korábban tudomást szerzett az asszony. Mint kiderült, a két nő egymással vigasztalódott a katona távolléte alatt. A sablonos alaptörténet ellenére Tamarát felizgatta, amit látott, behunyta a szemét, és a délelőtti párra gondolt, éppúgy a sármos férfira, mint a mosolygós szemű lányra. Ábrándozását egy telefonhívás szakította félbe: az anyja kereste, aki el sem tudta képzelni, mit csinálhat egy fiatal nő egyedül egy balatoni wellnesshétvégén. Tamara arra gondolt, talán jobb is, hogy most nem képzeli el.

Amikor késő délután újra lement a teraszra, akkor a szomszéd asztalnál egy idősebb pár ült, a nő keresztrejtvényt fejtett, a férfi pedig egy szivarkát próbált meggyújtani, ami nehézségekbe ütközött a feltámadó szélben. Amíg őket figyelte, észre sem vette, hogy a kék szemű férfi és fiatal kedvese, akikről gondolatban szinte az egész napja szólt, csendben leült az ő asztalához. Amikor visszafordította a fejét, először megijedt, aztán újra olyan izgatott lett, mint ebéd után az ágyában.

– Szia, nem zavarunk? – kérdezte a férfi, miközben a lány kuncogott.

– Sziasztok, nem, dehogyis – válaszolta Tamara, majd kezet nyújtott, és bemutatkozott. – És ti? – kérdezte bátran, szinte rámenősen.

– Ő Ákos, én pedig Lili vagyok – vette át a szót a lány.

– Szimpatikus vagy nekünk, és arra gondoltunk, csatlakozhatnál hozzánk. Jó ketten is, de hármasban jobban szeretjük. Izgalmasabb! Van gyakorlatod? – bizonytalanodott el egy pillanatra Ákos.

– Azt hiszem… – bólogatott zavartan Tamara, míg egyikről a másikra kapta a tekintetét.

– Jó, akkor először ketten mennénk rád, aztán persze változna a felállás – folytatta kedvesen, mindenféle köntörfalazás vagy pironkodás nélkül Ákos.

Bár Tamara éppen egy ilyen őrült kalandról ábrándozott, így, hogy a pár ennyire szégyenérzet nélkül és magabiztosan környékezte meg, igencsak zavarba jött, és hirtelen nem is tudott megszólalni.

– A 302-esben várunk vacsora után, mondjuk, fél tízkor. Rendelünk valami jó bort, hogy még vidámabb legyen az este. Egy villányi portugieser megfelel? – kérdezte Ákos.

– Igen, az jó lesz – rebegett igent a borra, és ezzel az estére is, esett le hirtelen Tamarának.

Képtelen volt vacsorázni, helyette beült a fürdőkádba, leborotválta a lábát, hajat mosott, megszárította, kilakkozta a körmeit a kezén és a lábán, majd keresgélni kezdett a bőröndjében. Örült, hogy betette a Minnie egeres hálóinge mellé az ujjatlan, rövid selyem hálóingét is, sőt a szaténköntösét sem hagyta otthon. Először arra gondolt, vesz egy melltartót a hálóing alá, de végül ezt elvetette, és csak összehúzta testén a köntöst. Mivel papucsnak csak egy műanyag flip-flop volt nála, meztelen lábára inkább felvette a tűsarkút, amelyben a munkahelyéről indult el még csütörtökön délután. A 302-es egy emelettel az ő lakosztálya alatt volt. A lépcsőn osont le szaporán, nem akart a szaténköntösben liftbe szállni. Egy darabig tipródott Ákos és Lili ajtaja előtt, mielőtt bekopogott volna.

Rényi Ádám

A két bátortalan koppintásra Ákos nyitott ajtót. Tamara meglepve látta, hogy ő is és Lili is abban a ruhában vannak, amiben késő délután látta őket. Ákos lehuppant az ágyra, amely elé asztalt toltak, vele szemben Lili ült egy széken, arcán a már megszokott mosollyal. Egy harmadik szék épp az ajtónak háttal valószínűleg őt várta. Az asztalon leosztott kártyalapok, az üres székkel szemben kétszer négy lap hevert.

– Te vagy egyedül, mi legyen az adu? – kérdezte Lili.

Tamara épp csak pár pillanatra felejtette tátva a száját, majd higgadtan és proaktívan leereszkedett az asztalhoz. Felvette az első négy lapot, kicsit átrendezte őket, és megszólalt:

– Legyen makk, és ez bizony egy snapszer. – Összébb húzta az övet a köntösén, és bemondott egy negyvenet.

Rényi Ádám: Osztálytalálkozó
21. Század Kiadó, Budapest, 2021
204 oldal, teljes bolti ár 3490 Ft