Bodó Viktória Booklány | (…) miért van az, hogy más nőknek nincs egy rongyuk, amit felvegyenek, én viszont soha nem tudom, hogy melyik könyvvel kezdjem az olvasást? Mindenesetre egy parádés mozdulattal egyszerre sodortam félre az éppen rám omlani készülő halomból mind a romantikus, mind a krimi- és egyáltalán: a könnyed szekciót. Így maradt fenn a […]
január 5, 2014 Írta: olvassbele
Hogyan vesztek össze a bolond frengi szultánok Szejfi, a nevelőm úgy mondta el nekem, ahogy az áldott emlékű oszmán történetírók megírták. Én csak ámultam azon a beszéden, Szejfi pedig nagy komolyan mondta, mondta, de időnként megállt és mosolygott. Szerettem Szejfit. Így mesélte: Abban az időben a bálványimádás tévhitétől elvakított nyugati országok szultánjai a császári koronának […]
január 5, 2014 Írta: olvassbele
paddington | Amikor az iskolák előtt Európa-szerte álló kihívásokról beszélgetünk, rendszerint előjön a példa, hogy egészen más történelemszemléletet igényel a török hódoltság korát tanítani Bécsben, ahol a diákok legalább negyede általában török, mint a lényegében »monokulturális« Magyarországon. Horváth Viktor 2009-es regénye, a Török tükör modern és szórakoztató tükröt tart mindazok elé, akik már túl vannak […]
augusztus 22, 2013 Írta: olvassbele
| I | Sólymok | Wiltshire, 1535 szeptembere Gyermekei aláhullanak az égből. Cromwell lóhátról figyeli őket, mögötte a távolba nyúlnak Anglia mezői; a lányok aranyló szárnnyal suhannak lejjebb, tekintetük megtelik vérrel. Grace Cromwell a híg levegőégben lebeg. Némán csap le prédájára, némán siklik vissza Cromwell kesztyűjére. Ámde a hangok, melyeket ezután kiad magából, a tollak […]
augusztus 22, 2013 Írta: olvassbele
Paddington | A politika művészet, még ha mocskos művészet is. Ezt fejlesztette tökélyre többek között VIII. Henrik angol király bizalmasa, az alacsony sorból igencsak magasra emelkedett Thomas Cromwell is, aki minden szálat a kezében tart, királynőket csinál és küld a vérpadra, közben pedig dinasztiát alapít. A megváltozott világ gyermeke ő, akit nem születése, hanem tudása […]
július 29, 2013 Írta: olvassbele
| Első könyv | I. | A tiszteletre méltó és neves Albrecht Dürernek Nürnbergben, szeretett jóakarómnak és ifjú Mesteremnek. Isten kegyelmét és békéjét kévánom én: S. Pirkadatkor hagytam el a nürnbergi házadat. Nem a rendelésed szerénti jó hátasöszvért adta szolgálatomra mogorva háznagyod, hanem a Sógor nevű öreg csacsit málháztatta föl, mondván, nekem jó lesz az […]
július 29, 2013 Írta: olvassbele
Írta: Cserhalmi Imre A magyar kortárs irodalomból véve példát, Spiró György: Fogság és Márton László: Jacob Wunschwitz igaz története című regényének olvasásakor tételeztem fel azt, amit Horváth Péternek ennél a művénél, nevezetesen, hogy a tárgyalt korról és időszakról nem csupán egy-egy történelemórát, hanem akár egész éves tanfolyamot is tarthatna az író, annyira alapos, széleskörű, szinte […]
július 26, 2013 Írta: olvassbele
| Katonaálmok | Szálasi Ferenc 1897. január 6-án született Kassán szegény katona-tisztviselői család második gyermekeként. Édesapja, idősebb Szálasi Ferenc 31, édesanyja, Szakmáry Erzsébet 22 éves volt első fiuk születésekor. Az ötgyermekes családban a legidősebb lányt (Vilmát) négy fiú követte: Ferenc, Béla, Károly, Rudolf (akit magyarosan Rezsőnek is neveztek). Az ifjabb Ferenc – akit a családban […]
július 26, 2013 Írta: olvassbele
Írta: Cserhalmi Imre Aki a valóságos történelmétől fordul el, a valódi jelenétől is. Aki a jelent magyarázza, okvetlenül a történelmét is. Ha nem így lenne, aligha érthetnénk meg azt a hazánkban különösen jól megfigyelhető gyakorlatot, hogy társadalmi rendszerek, sőt olykor kormányok váltakozásakor is módosul a hivatalosan támogatott, gyakran csak sematikus képet adó történelemoktatás. A civilizáltnak […]
június 18, 2013 Írta: olvassbele
Letitia Arcan férjes asszony, és titkos szerelmi viszonyt folytat egyik munkatársával, Sorin Olaruval. A Sorin barátjától kölcsönzött külvárosi, lakótelepi lakásban együtt töltött idő ad értelmet és boldogságot a pár életének, ideiglenes és titkos viszonyuk két évtizeden át tart, örökös, kilátástalan jelenben, miközben fegyelmezetten élik nyilvános életüket a Bukarest közepén álló vörös csillagos Épület ötödik emeletén […]
június 18, 2013 Írta: olvassbele
A horgásztónál – Remélem, figyelemmel kíséred az Elvtárs legutóbbi sajtókampányát! Az Etikai Kódexről! A nő durcásan vállat von – honnan veszed ezt a hülyeséget?! Nincs kedve beszélgetni, mint általában, ha menni készül. Összegyűjti a bátorságát, hogy kikeljen a paplan alól, a szeretkezés szagú, párás melegből, halogatja, halogatja, mint amikor lassan, tétován belép a jéghideg, zöld […]
június 18, 2013 Írta: olvassbele
Írta: Cserhalmi Imre A kötetet két melléklet zárja: az egyik a regény 32 szereplőjét, családi kötődését, szerepét és állását sorolja fel, a másik a fordító, Koszta Gabriella utószava. Mindkettőre olyan nagy szükség van, hogy indokoltnak látszik az óhaj: hasznos lett volna a regény elé helyezni őket. És talán ez is inkább csak esély, mint garancia […]
január 20, 2013 Írta: olvassbele
Ötödik levél Csoda és égi jel, Þórunn! Hosszú szárú csizmájában eljött hozzánk Skúli főbíró. Kilenc óra körül járt az idő, de sötét volt még, mert hamueső váltakozott hóviharral, a bíró sebesen vágtatott egész éjjelen és hajnalon át, lova olyan fáradt volt, hogy a szája feketén habzott, melyet én katlatajtéknak nevezek – a nap már felkelt, […]
január 25, 2014 Írta: olvassbele
0