Gabriela Adameşteanu: Futó viszony (részlet)

Posted on 2013. június 18. kedd Szerző:

0


Adamesteanu_Futó-viszony-bor180A horgásztónál

– Remélem, figyelemmel kíséred az Elvtárs legutóbbi sajtókampányát! Az Etikai Kódexről!

A nő durcásan vállat von – honnan veszed ezt a hülyeséget?! Nincs kedve beszélgetni, mint általában, ha menni készül. Összegyűjti a bátorságát, hogy kikeljen a paplan alól, a szeretkezés szagú, párás melegből, halogatja, halogatja, mint amikor lassan, tétován belép a jéghideg, zöld színű vízbe, előbb bokáig, aztán térdig, végül gyávaságát leküzdve, torkában dobogó szívvel lerúgja magáról a paplant. De vacogva azonnal összehúzza a vállát, micsoda lehetetlen hasonlat, prózában használhatatlan, ez nem a rothadó tengeri moszatok illata, hanem egy garzonlakás rosszul szigetelt, nedves falának undorító szaga. És hová az ördögbe dobhatta le a melltartóját? Hát a harisnyáját? Mi lenne, ha visszabújna és a paplan alól nézne körül? Csakhogy közben a paplan is kihűlt, és hallja a nadrágszíj csatjának zörgését, ahogy Sorin sietősen lekapja a széktámláról a nadrágját – ami kétségtelenül azt jelenti, hogy közeledik az idő, amikor a haverja, Florinel hazaér.

– Neked tényleg semmit se jelent az Etikai Kódex? Semmit, de semmit? Gondolkozzál! A Szocializmus Etikai és Méltányossági Kódexe?! Hogy a csudában?! Két hónapja ezzel vannak tele az újságok…

A férfi gúnyosan idézi az üres frázisokat, miközben az asztalra dobált ruhái között a trikóját keresgéli. Hová lett az az ifjú, aki alig négy órája félszegen elnyomta a cigarettáját a csikkel teli hamutartóban, és a lift minden zörrenésére összerezzent? Keze türelmetlenül siklott végig a testén, milyen nehéz az embernek rád várnia, arcát a hajába fúrta, kék pulóveréből égett hús- és enyhe kantinszag áradt? Miért nem tud attól a pillanattól elszakadni, amikor bátortalanul lenyomja a kilincset, és szorong, hogy esetleg zárva van? Vagy ami még rosszabb, hogy a férfi pulóvere helyett az ajtóban egyszer csak a barátja, Florinel düftinpizsamája tűnik fel, ahogy álmából felriadva hunyorog, hogy mit keres itt ez a nő?

De az ajtó sosincs zárva, Sorin az éppen meggyújtott cigarettáját elnyomja a hamutartóban, eléje siet, milyen nehéz az embernek rád várnia, és ő a pulóvere kék fényében ellazul, csakhogy miért tart ez olyan rövid ideig? És melyik az igazi Sorin? Az, aki remeg a vágytól és izgalomtól, míg vár rá, vagy az, aki barátságosan és tartózkodóan ráköszön, ha véletlenül összefutnak a Ház folyosóján?

*

– …Ja, persze! Elfelejtettem, hogy te nem olvasol újságot, mint mi, egyszerű halandók! Még azt se, amelyikre előfizetsz!

Sorin elveszi az asztalról az üveget, bedugja és elsüllyeszti a diplomatatáskájában. Szerencsére alája tette a négybe hajtogatott újságot: a Bitter barna ragacsos foltja szétfolyt az Elvtárs naponta egyre fiatalodó arcképén – jó, hogy nem a rikító, hímzett asztalterítőre, biztos ezt is valami falusi vásárban vették. – A falusi gyerek ízlése, mit vársz tőle?! Florinel egyáltalán nem buta, mindent elkövet, hogy feljebb jusson, de bizonyos korlátokat képtelen átlépni. Látod, ebben nagyon hasonlít a te Dorina barátnődre – és Sorin zavartan felnevet. Dorina Gabor a barátnője volna? Letiţia felveszi fekete-fehér rombuszmintás ruháját, és méltatlankodva lebiggyeszti az ajkát. Amikor Dorina felbukkant a Házban, a Courrèges stílus, a mértani formákkal díszített mini ruhák divatja dúlt, ő pedig a hólos, nagy virágmintás ruhájában egyáltalán nem úgy nézett ki, mint egy fővárosi egyetemista. Puha, gyér, dauerolt haja, mint egy csokor bogáncs. Az egyetlen eleganciája, hogy domború, madárkaromszerű körmét hetente manikűröztette. De hamar kiderült, hogy van humorérzéke, okos és odaadó.

– A túlzott odaadás mindig gyanús – nevetett gúnyosan Petru, La Rochefoucauld feltétel nélküli csodálója, aki Dorinának azóta is kelletlenül válaszol a telefonba, ha meghallja energikus hangját. – Kérlek, nehogy ideszoktasd ezt a minden lében kanál nőszemélyt!

Vajon nem éppen Petru durvasága sodorta Letiţiát olyan férfi mellé, aki ugyanolyan későn érő kamaszra hasonlít, amilyen ő is? A vágyott testvérhez, miután a mama és Ion bácsi figyelmeztették, hogy ezen a világon senkiben sem szabad megbízni, érted Letiţia? A legjobb barátod is feljelenthet a Securitatén! Tehát senkiben, senkiben… Még Petruban sem, aki felhánytorgatja, hogy amióta feleségül vette, cipelheti a hátán a családja foltos aktáit, tömve az apja és ismeretlen testvéreinek a börtönbüntetéseivel, ami miatt veszélyben forog az egyetemi tanári kinevezése.

Letiţia egész ősszel a férje szemrehányásain merengett a két autóbuszon és a villamoson, a Háztól Florinel garzonlakásáig, majd onnan hazáig. A falevelek, ahogy az utcaseprők vesszőseprűik hegyével lustán kihúzogatták a bokrok alól, koszos papír- vagy foszladozó rongyhalomnak tűntek. De a szmogban is ragyogtak fenn az ősz ünnepi színei – a borostyán érett gyümölcs-vörösének ezernyi árnyalata és az akácok sárgája csaknem szétfröccsent a levegőben. Letiţiát piszkálja valami, mint a cistitis szúrása – ilyen lehet a lelkifurdalás? Előkészített érveit, amelyekkel majd alátámasztja elhatározását, amikor bejelenti a szüleinek, hogy elválik, egyelőre érzéstelenítőnek használja. De ahogy eszébe jutnak, máris lüktetni kezd a halántékában az ér és hirtelen egész testében érzi a régi félelemtől felerősödő szívdobogást.

*

Talán a félelmét egy régi emlék táplálja, olyan, mint egy túlexponált fénykép. Letiţia áll az ajtóban, a nagy szoba tele van emberekkel. Nyomja a nehéz hátitáska, de senki se siet eléje, hogy lesegítse róla, senki se törődik vele az óriási farkaskutyán kívül, amely sárgás-barna szemével mereven figyeli őt. A küszöbről hallja a kalapos, fekete bőrkabátos férfiak durva, éles hangját, miközben szétdobálják a lakásban a holmikat és a könyveket. – Hagyja abba a bőgést! – förmed rá az egyik a mamára, amikor rosszul begombolt blúzban, vállára kapott ágykabátban duzzadt, kipirult arccal sírva fakad.

A szekrényajtók tárva nyitva, a fiókok kiborítva hevernek szanaszét a földön, és Letiţia úgy megijed, hogy hátitáskástul négykézláb bemenekül az asztal alá. Beüti a térdét, hallja saját szívdobogását, látja a nyitott, megtépázott, összegyűrt és egymásra dobált könyveket a szoba közepén, a muszlin- és kasmírruhák, a pliszírozott és harangszoknyák mellett, mindnek mama illata van, a férfiak csizmával taposnak rajtuk, és a mama sír.

Jó ideje nem hallja már a férfiak hangját, de még sokáig ott kuporog, és akkor sem akar mozdulni, amikor a mama benyújtja neki furcsán remegő kezét, hogy kihúzza onnan. – Nincs semmi baj, semmi baj – suttog a mama rekedten –, nyugodj meg, Letiţia, nem történt semmi! Elmegyünk innen, Ion bácsikához költözünk, ő lesz az apukád! Ő majd vigyáz rád, nyugodj meg!

*

Legyen nyugodt, persze! A vidéki temetőben, ahová tíz évvel ezelőtt a mamával szomorúan elkísérték, Ion bácsi már nem ellenkezhet, ha Letiţia válni akar. Különben alkalma sem volt támogatni ezt a házasságot, amely, ha nem hal meg olyan hirtelen és nem aggódik annyira örökbe fogadott unokahúga jövője miatt, talán nem is jön létre. A papa véleménye nem számít, a mama pedig ki nem állhatja Petrut. Csakhogy Letiţia, ha leakasztja a fogasról a kabátját és végérvényesen becsukja maga mögött az Uranus utcai 10. szám alatti lakás ajtaját, hová menjen? Az egész keresete rámenne az albérletre, és miből étkezne, miből öltözködne? Egyáltalán Petruval hogy jutna el a tárgyalóteremig, amikor ő ugyanúgy hibásnak érzi magát? Arra a gondolatra, hogy a férje is megvádolhatja házasságtöréssel és az egész botrányba Sorin is belekeveredhet, az idegességtől remegni kezd a válla, este már semmire se lesz képes, csak áll majd az ablaknál és egyik cigarettát szívja a másik után. Ha nincsenek együtt, különös szánalmat érez Petru iránt, még ha előző nap csúnyán viselkedett is vele. De ahogy meghallja a lépteit az előszobában, megrémül, hogy megenyhült arccal megint a szerelméért fog esdekelni, amit ő már nem képes nyújtani neki.

Szerencsére, amióta Petru hazajött Kínából, mindig nagyon mogorva.

*

Persze egész más, ha éjjel jön haza, jó későn, a sötétben nekimegy a széknek, mert nem gyújt villanyt: ennyi maradt a hajdani figyelmességéből, mert Letiţia négy-öt órával korábban indul munkába, mint ő. Letiţia úgy tesz, mintha aludna, amikor megreccsen az ágy a férje súlya alatt és az ágynemű között nyúlkálni kezd feléje, soha sem mulasztaná el a fülébe sziszegni, „mikor van a ciklusod”, miközben a fenekét tapogatja. Megvárja a választ, mielőtt rávetné magát. Letiţiára rázúdul a savanyú borszag, fintorogva behunyja a szemét, összeszorítja a fogát, tűri, hogy a részeg ember szokatlanul türelmesen simogassa és benyúlkáljon a szeméremajkai közé, a bársonyos pénisze épp akkorára nő, amekkorára kell, és lassan-lassan a meghitt mozdulataitól az ő álnok teste is ellazul alatta, örül férje nagycsontú testének, amellyel betakarja őt. Letiţia röviden felnyög, mintha valami fájna, ah, ah, Sorin ilyet soha sem hallana tőle, nem azért, mert szégyelli magát az ismeretlen szomszédok előtt, nem is a haverja, Florinel idegen ágya feszélyezi, hanem mi? Nem tudja, miért, de ahogy Petru leszáll róla, csukott szeme előtt azonnal megjelenik az a másik szoba, az a másik ágy, és az orrában érzi Sorin finom bőrének illatát. Arrébb húzódik, felhúzott lábbal összegömbölyödik, csukott szemmel fekszik, mint a magzat az anyja hasában. Nem láthatja Petru ujját, ahogy a párnán szétterülő haját megérintené, se azt, hogy keze nem fejezi be a mozdulatot. Csak Sorin áttetsző szeme és suttogása jár a fejében, milyen nehéz az embernek rád várnia! Honnan ez a szomorúság és undor ebben a ragacsos testben, ebben a szégyentelen burokban? Sűrű lélegzetvétele elárulja, hogy még nem alszik, amikor Petru kijön a fürdőszobából és az utcai világítás fényében a nedves törülközővel tisztogatni kezdi a lepedőt, amelyre ejakuált. És csak akkor nyitja ki a szemét, amikor meghallja a férje egyenletes szuszogását, aztán sokáig bámul a sötétbe.

*

Egy mindenbe beletörődő ember nevelte fel, mert ilyennek ismerte meg a mama testvérét, Ion bácsit, ezért már évek óta csak arra vigyáz, nehogy megismételje az ő kudarcait. Ezért tartja fontosnak, hogy mást is közöljön, mint cikkeket, tanulmányokat és kutatásokat abban a lapban, amelynek Petru a főszerkesztő-helyettese.

Gabriela Adameşteanu

Gabriela Adameşteanu

Olyan kellemetlen, ha eszébe jut a kollégák gúnyos pillantása, amikor Petru zavartan átfutja a felesége cikkét a lap következő számában.

Letiţia nem tudja, hogy mit akar kezdeni az életével, és amit valaha különösnek tartott volna, nem is akarja tudni. Egyelőre még előtte áll az egész fiatalság, és minden futólagosnak tűnik. Egyik találkától a másikig él, és csak arra vár, hogy Petru megkapja végre a vízumot Montpellier-be, vagy legalább Zágrábba, s akkor végre lehetne egy teljes hétvégéjük együtt, ha Florinel is hazautazik. Akkor ő meg Sorin, micsoda hihetetlen álom! Együtt alhatnának! És kényelmesen megbeszélhetnék a válását is.

Addig még van ideje a matrac alatt tartott titkos füzetébe írni. Ő mindig kedves és gyöngéd, néha egy csokor hóvirággal jön, máskor valamilyen apró ajándékot húz elő a táskájából: Lux szappant, olyankor zavartan szabadkozik, vagy egy csomag Kentet, vagy egy frissen megjelent könyvet. És egy üveg italt, a címke mindig változó, először volt a Campari, a Martini vagy a Cinzano, de amióta ezek már se az Unicban, se a Triumfban nem kaphatók, áttért az albán borra vagy a román Bitterre. De főleg a végtelen gyöngédségét és a határtalan türelmét hozza.

Csak éppen sietni kell. Csak éppen odakint várják. Várják? Ez túlzás, hiszen ki volna nála szerényebb? Hiszen ha akarod, azt is elárulja, hová megy, és micsoda bonyolult útvonalon! Részletesen elmeséli az első találkáját, sorolja a következőket, ennél is többet akarsz tudni? Nézd a holnapiakat is! Az ágyból, meztelenül, részt vehetsz a mozgalmas életében, amelybe teljesen ártatlanul belevetették. Gyorsan levetkőzik és nem érdeklik a kölcsönlakás silány részletei. Vagy te intézed úgy, hogy ne érdekeljék? Szerelem 9,30 és 13,30 között, ez jutott neked, az abszolútum így is megmutatkozhat, a teli hamutartók és román bitteres poharak közé, a kölcsönlakásokba is leszállhat az Isten.

Kint végeérhetetlenül hull a hó a városra, amely hó nélkül olyan piszkosnak tűnik. De ő a tiszta tekintetével biztosít a hűségéről, amit abból is érezhetsz, hogy izgatottan vár rád, és azonnal kételkedni kezdesz benne, amikor sietve távozik.

Gabriela Adameşteanu: Futó viszony
Európa Könyvkiadó, 2013