Számokban az igazság? | Barna Ildikó, Pető Andrea: A politikai igazságszolgáltatás a II. világháború utáni Budapesten

Posted on 2013. április 26. péntek Szerző:

0


barnapeto_Apolitikai-bor180Írta: Kibédi Varga Sándor

Nemzetközi kötelezettségének eleget téve hozta létre a kormány a háború után a népbíróságokat. Minden tanács öt laikus tagból állt, őket pártok delegálták. A tanácsvezető bíró szakképzett volt, de nem rendelkezett szavazati joggal. Az igazságügyi miniszter által kinevezett, ún. népügyész képviselte a vádat, korlátozott jogú ügyvéd látta el a védelmet. Ad hoc volt szinte minden. Megváltozott körülmények között értékelték a jóval korábbi eseményeket, és a fellebbviteli lehetőség is korlátozott volt. Manapság egyértelmű, hogy az akkori igazságszolgáltatást a politika nagymértékben befolyásolta.

Tizenegy féle büntetésnem szerepelt a szabályozó rendeletekben, törvényekben: halál, fegyház, börtön, fogház, kényszermunka, internálás, vagyonelkobzás, pénzbüntetés, állás- és hivatalvesztés, foglalkozástól való eltiltás, a politikai jogok gyakorlásának felfüggesztése. A budapesti népbíróságok 1945 és 1949 között nyolcvan-kilencvenezer főt hallgattak meg.

Az első per 1945. január 31-én kezdődött, és február 3-án már megszületett a halálos ítélet, amit a következő nap, a ma Oktogonnak nevezett téren végrehajtottak. Ez volt az egyetlen nyilvános kivégzés.

*

Úgy tűnik, a kutatás módszertanának elmagyarázása a két szerzőnek legalább olyan fontos, mint az egyéb fejezetek. Ez azonban érthető, hiszen új elemzési módszert használtak: a kvantitatív társadalomkutatás eszközeit. Vagyis – végtelenül leegyszerűsítve – számokból próbálták kihámozni az igazságot. Ha az nem ment, akkor a valóságot, a tényeket. A végén persze kiderül, hogy a kvantitatív megközelítésből kvalitatív eredmény születhetett.

De amíg ehhez elérünk, át kell rágnunk magunkat sok-sok (izgalmasnak, színesnek nem mondható) oldalon. Megtudja az olvasó, hogy a tanulmány készítésében volt előkészítő fázis, pl. az elsődleges adatok kiválasztása, volt a Pilot-kutatás, pl. a kérdőívek előkészítése, volt szakértői kerekasztal, volt kódolók felkészítése – hagyományos kutatásban ők lennének a kérdezők, a végleges kérdőívek elkészítése. Hosszan részletezik a kutatás fázisait, amelyből csak néhány jellemző szakszót írok ki: akta, adatfájl, statikus és dinamikus adat, rögzítés, azaz kódolás, Excel fájlok készítése, adattisztítás, adatlap. A kutatás ötvözte – tudjuk meg – a történelemtudomány, a szociológia és a statisztika megközelítései módjait. A szerzők a kb. huszonkétezer aktából reprezentatív, azaz ötszáz fős mintát választottak, és ezeket dolgozták fel.

Ötféle pertípust különböztettek meg. 1. A zsidó származásúak ellen elkövetett bűnök a II. világháború idején. Az ügyek 43 százaléka. 2. A vádlottak szélsőjobboldali, vagy nyilas, vagy fegyveres szervezet tagjai voltak: 26 százalék. 3. Németbarát magatartás és ehhez kapcsolódó cselekmények: 12 százalék. 4. Aktuális (1945–1949) ideológia-ellentétnek tulajdonítható vádak, amelyeknek ki nem mondott célja a háború utáni politikai ellenfelek elhallgattatása volt: 12 százalék. 5. A sértettek ismét zsidó származásúak, ám cselekmények a háború után történtek: 7 százalék.

Rengetek szám és adat ömlik az olvasóra, hiszen „mennyiségi” kutatásról van szó. Azt is megtudhatja, például, hogy a tárgyalásokon a vádlottak 18 százaléka volt nő. A nőknél a feljelentések vezettek, ezek a nőkhöz kapcsolódó esetek 55 százalékát tették ki. A férfiaknál a fizikai erőszak dominált 48 százalékkal. A háború utáni ügyeknél a verbális antiszemitizmus volt a leggyakoribb, ami annyit jelentett, hogy bizonyos asszonyok köztereken, piacokon zsidóztak.

Vizsgálták a születési helyet. Kiderült, hogy a vádlottak 60 százaléka származott községekből. „A vádlottak születési helyét abból a szempontból is megvizsgáltuk, hogy az Magyarország trianoni határain kívülre vagy belülre esett. A vádlottak 18 százaléka származik a trianoni határokon kívülről, miközben a népszámlálási adatok szerint a Magyarországon kívül születettek aránya 1930-ban 7 százalék volt.” Itt gyorsan meg kell említeni, hogy a „határon túliakat” főleg valamilyen szélsőjobboldali testületben való részvétellel vádolták.

Az ötszáz ügyben 3668 tanút hallgattak ki. A szerzők vizsgálták a tanúknál a nemek arányát, az életkori megoszlást, a születési helyet, a társadalmi pozíciót, több táblázatokat készítettek. Az ügyvédekről is összegyűjtötték a rendelkezésre álló adatokat.

A vádlottak 43 százalékát elítélték, 43 százalékát felmentették, és voltak részben elmarasztaló, részben felmentő ítéletek. Első fokon, a vizsgált eseteknél, tizenkét vádlottat ítéltek halálra, négyüknél a végső ítélet is halál volt.

Biztosan nem tudták megítélni a szerzők, hogy voltak-e egészében koncepciósnak nevezhető perek, ugyanis az iratokban a vádak olykor paragrafusszámokra hivatkozva szerepeltek, a törvényi háttér pedig folyamatosan változott. Ám ha a vádak olvashatóak is voltak, nem lehetett eldönteni, igazak-e vagy sem. Azt viszont megállapították, hogy a nőket a férfiaknál nagyobb arányban mentettek fel, és hogy az alacsonyabb iskolai végzettségű férfiakat nagyobb arányban marasztaltak el. Külön fejezetben foglalkoztak a nők szerepével. Részletes, alapos munka, bár az adott témánál a gender-tematika kissé túlhajtottnak tűnik.

*

Az utolsó fejezet címe: Zsidó identitás és a népbírósági tárgyalások. Amikor a perek elkezdődtek, még nem létezett holokauszt, mint diskurzus, hanem csak „sima” bűntettek voltak. Meg tettesek. Meg áldozatok, akik valamiféle kompenzálásra vártak. A túlélők mégsem kaptak igazi vigaszt, valós elégtételt, ellenkezőleg: a „zsidó bosszú” felelőseivé váltak, írják a szerzők. Közben a zsidó identitás megtartásában, fejlődésében fontos szerepet játszó közösségi intézményeket egymás után számolták fel. A kiépülő totalitárius rendszer, a szovjet típusú hatalomgyakorlás nem kedvezett a pozitív zsidó öntudatnak. Polgári jogaikat a túlélőknek ugyan visszaállították, lakásaikat visszakaphatták, de az erkölcsi és az anyagi kárpótlás elmaradt. Mivel pedig „sokakat jobban megrázott a zsidók visszatérése, mint annak idején elhurcolásuk”, a rejtőzködő zsidó identitás vált uralkodóvá.

Éles megfogalmazást is találtam az Összefoglalóban. Itt említik a szerzők, hogy a két világháború között zajló bonyolult, ellentmondásokkal terhes társadalmi folyamatokban a „középkorú, közép- és felső-középosztályhoz tartozó, a trianoni határokon kívül születettek” aránya – viszonyítva a máshonnan származók sokasághoz – magas volt. „Ők azok, akik a Horthy Magyarországán kezdtek új életet, és sikerességüket szélsőjobboldali radikalizmus iránti fogékonyságuknak köszönhették.” Az érvényesülésre vonatkozó megállapítás talán jogos és megalapozott, talán elfogult és túlzó. Bizonyítékot a könyvben sem erre, sem arra nem találtam. Ugyanakkor a jelen fura fejleményei, párhuzamai mintha némileg mégis a szerzőket igazolnák – visszamenőlegesen is.

Barna Ildikó, Pető Andrea: A politikai igazságszolgáltatás a II. világháború utáni Budapesten
Gondolat Kiadó, Budapest, 2012

»Barna Ildikó, Pető Andrea: A politikai igazságszolgáltatás… – megvásárolható a  webáruházban«