Írta: Bedő J. István Áll valahol a lakásában egy fenekenincs fiók, vagy utazókoffer, vagy szekrény, ami telis tele van az elődök múltjával. Ha megőrződött évtizedeken (lassan már jóval több mint egy évszázadon) keresztül, akkor az őrzőre feladat hárul. Meg kell mutatni, el kell mesélni az elődök életét, ha lehet, betűhíven, ha nem lehet, elképzelve, kikerekítve […]
május 21, 2013
Szerző: olvassbele
1905 nyarán Romlaky Zalán magyar író, hírlapíró tüdőbajos lett. Ezt a betegséget a kor tudományossága nem volt képes még gyógyítani, legfeljebb csak – sok pénzért – kúrálni kicsinyt. E célra szolgáltak Európa jó klímával bíró pontjain kiépült gyógyintézmények, Kuranstellék, amelyekben volt Kurkapelle, Kurfriseur, Kursaal, Kurtaxa és mindenekelőtt rengeteg vendég – Kurgast. Ilyen Kurgast lett Romlaky […]
május 20, 2013
Szerző: olvassbele
Hegedűs Claudia A tavasz irodalmi szenzációjából kap ízelítőt a közönség május 24-én az Átrium Film-Színházban. Dés Mihály pár hete megjelent regényének – a Pesti barokknak – kulcsfontosságú jelenetei elevenednek majd meg a budai játszóhelyen. A hat hangra és képi illusztrációkra komponált élőzenés előadás közreműködői színészek, muzsikusok és maga a szerző. Az esten szerepet vállalt Molnár […]
május 19, 2013
Szerző: olvassbele
OP Frissítve! A Nemzeti Színháztól távozó Péterfy Bori veszi át májusban Kovács Patríciától a Kramer kontra Kramer női főszerepét. A színésznő először május 21-én látható Nagy Ervin oldalán a Belvárosi Színházban. A Kramer kontra Kramer lesz az első külsős produkció, amiben láthat a közönség, miután kiderült, hogy nem maradsz a Nemzeti Színház társulatában. Hogyan talált […]
május 18, 2013
Szerző: olvassbele
Írta: Fekete Judit Nem tudom, ki hogy van vele, de én könnyedén rávágom a kérdésre, hogy elfogadom a másságot. És így is érzem. De amíg nem kényszerülünk másfajta kultúrába, másfajta emberek közé, amíg nem verik bele orrunkat a másmilyenség szabályrendszerébe, addig bizony nem tapasztalhatjuk meg, vajon tényleg elfogadóak vagyunk-e. Jodi Picoult regényét végigolvasva pedig komolyan […]
május 18, 2013
Szerző: olvassbele
Késő éjjel Katie szobáját elöntötte a fény. Izgatottan felült az ágyában, majd gyorsan felöltözött. A legtöbb fiú tartott az udvarláshoz használt bricskában egy erős fényű zseblámpát; ezzel világítottak be a lányok ablakába, ha azt akarták, hogy lopózzanak ki hozzájuk szombat éjszaka. Kendőt borított a vállára – február volt, fagyott odakint –, és lábujjhegyen leosont a […]
május 18, 2013
Szerző: olvassbele
Egy békés Pennsylvania állambeli amis kisvárosban halott csecsemőre bukkannak egy elhagyatott istállóban. A rendőrségi nyomozás során egyéb szörnyű titkokra is fény derül, és a közösség élete pillanatok alatt pokollá változik. A bizonyítékok a tizennyolc éves és hajadon Katie Fisher ellen szólnak, aki látszólag titokban szülte meg gyermekét, majd megölte az ártatlant. A nagyvárosi életből kiábrándult […]
május 16, 2013
Szerző: olvassbele
Írta: Hegedűs Claudia Ismét vendégszerepelnek Pintér Béláék az Átrium Film-Színházban. A Parasztopera után, május 16-án és 17-én, a négy éve bemutatott – A Soha Vissza Nem Térő című – darab kerül színre. Ennek kapcsán beszélgettünk a társulat vezetőjével. Vissza tudod idézni, hogy több mint négy évvel ezelőtt, mi indította el benned A Soha Vissza Nem […]
május 16, 2013
Szerző: olvassbele
Balatóniában, a lovagok, fajszok és miabigyóiak földjén sötét idők járnak: Csobánc király és az egész birodalom segítségre szorul. Akarattya hercegnő tanácsait követve Rév Fülöp útra kel, és kezdetét veszi a kaland… Várostrom, varázslat, lovagi torna. Mindez Balatónia szomszédságában, a fajszok földjén, ahol az udvaronccá cseperedett Rév Fülöp újra fontos szerepet kap, és azt is megtudja, […]
május 16, 2013
Szerző: olvassbele
Első fejezet | amelyben Fülöp lemegy a csigalépcsőn és emlékezik Még Csobánc király földig érő palotája legmagasabb tornyának fokán is hallani lehetett az ünnepre készülő várudvar vibráló zsibongását. Kiáltások, nevetések, és lobbanó terítők hangfoszlányait vitte a magasba a könnyű nyári szellő. Fülöp ott állt a torony fokán, s míg a tájat szemlélte, próbált kiigazodni a […]
május 16, 2013
Szerző: olvassbele
Írta: Jeges-Varga Ferenc Legtöbben a tikkasztó hőségtől, viharos zivataroktól sokszínű, nyári arcát ismerjük, de sokan vannak, akik jobban szeretik a fürdőzök hangoskodásától mentes, téli tájat. De mindenkinek bevillan egy régi emlék, esetleg valami szín, illat vagy hangulat, ha szóba kerül Közép-Európa legnagyobb tava, a Balaton. Szinte önmagáért kiált, valaki írja bele egy regénybe, költse bele […]
május 15, 2013
Szerző: olvassbele
Írta: Bedő J. István Attól, hogy kétnyelvű, még nagyobb közönséget céloz meg a Budapest anno és most című minialbum – a mini nem a mennyiségre, hanem a formátumra vonatkozik. Hadd férjen bele egy szokványos táskába vagy a kofferbe is. A születő Budapestet végigfotózta a nevezetes Klösz György és Erdélyi Mór az előző század fordulóján. Volt […]
május 14, 2013
Szerző: olvassbele
Budapesti házibulik a nyolcvanas évek derekán. Szerelmi bonyodalmak, hódítások, megcsalások, barátságmítoszok, világjobbító dumák, politikai viccek, szamizdatok. A Pesti barokk főszereplője Koszta János is ebben a világban van otthon; pontosabban ebben a világban otthontalan. Dés Mihály nagyszerű első regényében ennek a korszaknak és környezetnek nem is annyira emléket állít, mint inkább a mítoszoknak, emlékfutamoknak a nyomába […]
május 14, 2013
Szerző: olvassbele
VI. Immaculata conceptio, 1983 Egy rákosszentmihályi, ún. alternatív házibuli sajnálatos eseményei, ahol a Főhős ott ragad éjszakára, többedmagával egy ágyban kénytelen aludni Évivel, akit aznap este ismert meg. Ezen a csak az alvás szempontjából promiszkuus, de szexuális szempontból patyolattiszta éjszakán a Szeplőtlen fogantatást egy több szempontból is félreérthető petting váltja ki… A buli olyan volt, […]
május 14, 2013
Szerző: olvassbele
Írta: Makuvek Nóra Két izgalmas korszak és helyszín van felírva képzeletbeli noteszembe, arra az esetre, ha egyszer valaki elém állna egy időgéppel, és felajánlaná, hogy teljesíti néhány kívánságomat. Az egyik kérésem a hatvanas évek Amerikája, a másik a nyolcvanas évek Budapestje lenne. Időgép hiányában nekiálltam hát Dés Mihály regényének, annak reményében, hogy végre igazán kerek […]
május 13, 2013
Szerző: olvassbele
A frissen elvált Hope McKenna-Smith egyedül neveli tizenkét éves kiskamasz lányát, Annie-t, és az anyagi nehézségek ellenére is igyekszik életben tartani a családi cukrászdát, igaz, egyre fogyatkozó reménnyel. Mert bár az Esthajnalcsillag a turisták és a helybéli lakosok szerint is Cape Cod egyik legnépszerűbb helye, mégsem hoz annyi bevételt, amennyi elegendő lenne a megélhetéshez, a […]
május 21, 2013
Szerző: olvassbele
0