1 | Párizs, 1889. október 27. Életemben nem rettegtem úgy senkitől, mint a fekete ruhás embertől. Ő a megtestesült gonosz, aki a gázlámpás utcák és elhagyatott fasorok sötétjében kutat vér után. Az Alkimista – ahogy magamban elneveztem – olyan, mint valami középkori mágus, aki megpróbálja a fémet arannyá változtatni, és az örök élet elixírje után […]
augusztus 9, 2012 Szerző: olvassbele
Prológus Tudtam, ha kinyitom azt a piros ajtót, tönkreteszem az életemet. Ez visszhangzott bennem, bár nem szeretem a hatásvadász mondatokat. Nem is értettem, mert nem rendelkezem úgynevezett hatodik érzékkel, a piros ajtó pedig egyáltalán nem tűnt fenyegetőnek. Ami azt illeti, nagyon is átlagos faajtó volt, négyből három kertvárosi ház bejáratán ehhez hasonló díszeleg. Piros festése […]
augusztus 8, 2012 Szerző: olvassbele
Porházy Péter ereje teljében levő, rendkívül tevékeny ember. Városatya. Kisvárosatya. A kisváros azonban vármegyei székhely, Porházy vállát tehát nagy felelősség nyomja. Büszkén viseli. A felelősség nemcsak egy magyar kisváros (vármegyei székhely) jövőjét illeti, de Magyarország egészét. A Monarchia egészét. Az egész világot. Porházy kinyitja az íróasztal egyik fókját, kivesz belőle egy kulcsot, azzal kinyit egy […]
augusztus 6, 2012 Szerző: olvassbele
1 || Usikava || Ami tudatának távoli peremét rugdossa – Megkérhetem, hogy ne gyújtson rá, Usikava úr? – szólalt meg az alacsonyabb pasas. Usikava egy pillanatra az asztal túloldalán helyet foglaló férfi arcára nézett, aztán a tulajdon ujjai között forgatott Seven Starsra pillantott. A cigaretta nem volt meggyújtva. – Elnézését kérem – tette hozzá a […]
augusztus 5, 2012 Szerző: olvassbele
| Előszó | Lillian azt a pillanatot szerette a legjobban, mielőtt felkapcsolta a lámpákat. Megállt ilyenkor az étterem konyhájának ajtajában, háta mögött az esőszagú, nedves levegő, és várta, hogy megérintsék az illatok – az érett kovászé, az édeskés-földes illatú kávéé és a fokhagymáé, amely felhígult, ahogy végiglebegett a levegőben. Alattuk, elmosódottabban, kavargott lassú gomolyagokban a […]
augusztus 4, 2012 Szerző: olvassbele
A fiú ment a fegyőr nyomában a folyosón, nézte széles vállát, derékszíján a bilincset, a gumibotot és a nagy kulcscsomót, amely a járása ritmusára csörömpölt. Kék ingének hátán verejtékfoltok sötétlettek, és újra meg újra a tarkóját törölgette a tenyerével. A fiút a börtönnek ebbe a szárnyába még sose engedték be. A meszelt, csupasz falakon nem […]
augusztus 1, 2012 Szerző: olvassbele
Első fejezet | Firthassuk a múltat „Mi a f…t bámulsz, Firthie? Talán nem tetszik valami, b… meg?” – mordult rá az osztály fenegyereke, és a nyomaték kedvéért ököllel belevágott a leendő sztár arcába. A csendes, szelíd, visszahúzódó fiút naponta érték ilyen és hasonló megaláztatások a hírhedt winchesteri Montgomery of Alamein állami általános fiúiskolában. Számba véve […]
július 31, 2012 Szerző: olvassbele
Első fejezet | amelyben a bakonyi sertésektől a nagy elhatározásig jutunk Szép háziasszonyunk, Renci a hidegtálakhoz invitálta a társaságot. Stílusosan, svédasztal módra szervírozva várt ott ránk sok-sok földi jó. – Ilyet most csináltam először – mutatott az egyik tálra Renci. – Kíváncsi volnék a véleményetekre. A formás falatok ízlettek, mint úgyszólván minden, amit Renci találékony […]
július 29, 2012 Szerző: olvassbele
| Kultúra reggel, délben, este | Budapest százszámra kínálja az élvezeteket: a nyilvánvalóakat és a rejtettebb élményeket. Ezért nem javaslok konkrét, kihagyhatatlan látnivalókat. Nem Sydneybe utazott, kedves Olvasóm, nem fenyeget az a veszély, hogy sohasem jön vissza. Tegyük fel, hogy két hétre jöttünk. Konkrét látnivalók helyett játékot ajánlok. Neve: Maximaly. Mindennap mindent akarunk látni. Választhatunk […]
július 28, 2012 Szerző: olvassbele
1. fejezet | Bevezetés „Nehogy azt hidd, hogy ennyire vallásosak vagyunk! A politikában az élet a Hamasz felé tolódott, és a mi részünkről ez egy válasz erre a változásra.” Jeruzsálem közvetlen szomszédságában egy hegyre épülve emelkedik a ciszjordániai dombok között elszórt palesztin városok és falvak fölé egy izraeli telep. Az erődítményszerű várost úgy hívják: Gíló. […]
július 27, 2012 Szerző: olvassbele
Pavel Kuzmics Kaszatkin: Morbus Parkinsoni | Előszó A rettenetes kór kieszelője, Demjan Lavrentijevics Parkinson halálát végkimerültség okozta 1947-ben egy kolimai táborban, ahol Nyikolaj Nyikolajevics Kuznyecov álnév alatt raboskodott. A megtépázott Parkinson név burkában tölt el további negyvenhárom halotti esztendőt – egészen a peresztrojkáig, a glasznosztyig és a Szovjetunió széthullásáig, az összeomlásig, amelyben az eddigre már […]
július 26, 2012 Szerző: olvassbele
| 13. fejezet | Nézd, felőlem gondolj, amit akarsz! Én csak annyit tudok, hogy a Brennert most, amikor az alkonyati nap fényében a pöcegödörben a hulla után matatott, valami természetfeletti rovar-zóna vette körül: félig méhész a naplementében, félig Jimi Hendrix a reflektorok fényében. És ki tudja, a Jimi Hendrix talán csak azért hatott olyan földöntúlian […]
július 24, 2012 Szerző: olvassbele
Halálfejes szender Ezt az emléket is szeretem. Ebben nincs fájdalom, veszekedés vagy halál. Vagy csak kevés. Mert egyébként anyám meg apám nagyon sokat marták, vájták egymást. Legalábbis a vége felé. Pontosabban apám kiabált, anyám meg egyre mélyebb szürke szemekkel nézett, hiába volt kék tekintetű nő. A bőre is mintha kifakult volna, a haja a fejére […]
július 23, 2012 Szerző: olvassbele
Tudni akarod, hogyan született ez a regény? Egyszerűen csak le akartam nyúlni Ellist, Salingert, Palahniukot, Burgesst, Irvine Welsh-et, Selbyt, McInerneyt – végül aztán lenyúltam mindegyiküket. (A szerző vallomása, mottóként) * * * | 2 | Akkor most elmesélem, hogyan repesztettünk keresztül a kihalt belvároson Melindával meg a kefehajú kölyökkel egy lopott autóban. Elmesélem, hogyan mentettem […]
július 17, 2012 Szerző: olvassbele
Bevezetés A pokol hívő emberek megszámlálhatatlan nemzedékét tartotta rettegésben. Az emberiség egyik legrégibb lidércnyomása ez, amelyet az élet végén megnyíló ismeretlen világ félelme táplál. […] – Ki hordaná e terheket, Izzadva, nyögve élte fáradalmin, Ha rettegésünk egy halál utáni Valamitől – a nem ismert tartomány, Melyből nem tér meg utazó – le nem Lohasztja kedvünk, […]
augusztus 10, 2012 Szerző: olvassbele
0