»Ez lett a vesztünk, mind a kettőnk veszte…«
(Polgár Tibor–Nadányi Zoltán: Halálos tavasz)
RÓZSI: Fantasztikus egyéniségek! Ennyiféle ember! Mint egy nagy zsák tele foltokkal, de valahogy mindegyik ráillik, pedig mind más. Először féltem tőlük, mint a tűztől. Mondja nekem a Robi, hogy ide figyeljen, Rózsika, hozok magának vendégeket, Magyarország legnagyobb sztárjait. Atyaúristen, hányan jönnek? Mit művel velem ez a gyerek?! És mit csináljak én velük? Hát elbeszélget velük, maga fogadja őket. Én a vadidegeneket? Hát ez borzasztó! Félek, te gyerek, mondom neki, de a Robi nem enged: Márpedig muszáj lesz!
Megérkeztek, leültettem őket, kávéztunk, ettünk, és az első tíz perc után, mint amikor kinyílik a virág, mindenkinek megtudtam a titkait azonnal, imádnivalók mind. Itt olyan családias volt a hangulat, mintha otthon lennének, viccelődtek, eszegettek, beszélgettek, kitárgyalták az élet dolgait. Soha nem volt vita, ellentét vagy irigykedés a másikra, pedig én ettől tartottam az elején. Tíz frontember nagyon sok, de egy sincs köztük, aki félrehúzná a csapatot.
HALÁLOS TAVASZ
ANDI: 2006 decemberében, amikor Robival összeházasodtunk, még a kanyarban sem járt a Budapest Bár gondolata, de 2007 végén már megjelent az első lemezünk, és már koncerteztünk is. Nagyon gyorsan összehoztuk. Úgy kezdődött, hogy a Robiék a Misivel meg a Karcsival meg egy másik bőgőssel alakítottak egy hasonló felállású zenekart, Babylon4 volt a nevük, céges bulikon léptek fel, hakniztak. Mondtam nekik, hogy vegyenek fel egy demó cd-t. A Halálos tavaszt dolgozták fel bossa novás stílusban, nagyon jól sikerült. A Robi jött haza egyik éjjel a stúdióból, felébresztett, és lejátszotta nekem. Azonnal rávágtam, hogy énekessel még jobban szólna.
MISI: Rögtön felhívott a Robi, hogy ez az ötlet. Ilyen gyermeki lázzal viseltetik minden iránt, meg amúgy fanatikus, annyira tud rajongani mindenért. Először csak egy cd-nyire terveztük, meg hogy esetleg csinálunk pár koncertet, de a Robi úgy gondolta, ennyi embert túl nehéz lenne koordinálni. Szerencsére tévedett.
ANDI: Még aznap éjjel elkezdtünk arról beszélgetni, hogy milyen jó lenne ezeket a slágereket feleleveníteni, biztos tetszene az embereknek. A zenészeknek is nagy kedvük volt hozzá. Kitaláltam, hogy csináljunk egy lemezt, egy alkalmi produkciót. Az volt a hátsó gondolat, hogy bevezetjük a nevet, és akkor többet tudnak fellépni. Először azt gondoltam, hogy színészt hívunk énekesnek, aztán rájöttem, hogy nem színész kell, hanem valami olyan, amit a fiatalok is szeretnek. Erre a Robi azzal jött, hogy olyan zene kéne, amit a mostani kávéházakban is játszanának, hiszen most nyílt egy csomó kávézó. Ebből a mozaikból összeállt a kép, és rájöttünk, hogy a színészek helyett azokban az énekesekben kellene gondolkodunk, akiket mi már akkor jól ismertünk.
NÉMETH JUCI
JUCI: Andiék tőlem kérdezték az elsők között, hogy lenne-e kedvem Budapest Bározni. Az Animának egy időben Andi volt a külföldi menedzsere, korábbról ismertük egymást. Igent mondtam, de nem voltam felajzva igazán. Aztán jött a klipforgatás, azt már nagyon élveztem, jól állt ez a szerep, hogy ott nyávoghatok, cincoghatok, fruska lehetek benne. De a rákövetkező félévben megalapítottam a Nemjucit. Minden energiámat az foglalta le, hogy vissza akartam térni egy saját zenekarral, pezsgett a vérem, rockzenére vágytam. Akkor voltam túl négy év tévézésen, vezettem a Kultúrházat az MTV-n, de közben nem voltam túl aktív zenei szempontból, csak a Kispállal jártam turnézni néha. Tetszett a Budapest Bár, de a rock and roll sokkal jobban vonzott. Most már nagyon szeretem ezeket a régi dalokat, amikkel eleinte csak ismerkedtem, látom, hogy kiteljesedhetek bennük, a dalok megengedik, hogy önmagam legyek.
LOVASI ANDRÁS
ROBI: A Lovasit én említettem Andinak, de azt mondta, hogy ő túl nagy sztár, úgysem vállalja. Fúrta az oldalamat a dolog, eldöntöttem, hogy elhívom. Nem ismertem személyesen. Felhívtam, lefestettem neki az ötletet, és hogy ne tudjon nemet mondani, elkezdtem sorolni, hogy benne van a Kiss Tibi, a Frenk, a Juci is. Erre igent mondott. Az Andi nem akarta elhinni, pedig mondtam, hogy mindenkit mindenre rá tudok beszélni.
LOVI: A Robit csak látásból ismertem, a Kistehén zenekar mindig egy halál barátságos brigád volt. Közülük volt az egyik a Robi, aranyos harmonikás gyerek. Amikor felhívott, először nem is tudtam, hogy kicsoda, aztán mondta, hogy „tudod, a Kistehénből”, és hogy lenne ez a projekt, kéne csinálni egy lemezt. Amikor felkérnek valamire, az ember megpróbálja körbeszaglászni, hogy mibe megy bele, kik vannak még benne, és igazából az volt a jó, hogy rögtön elkezdett tetszeni. Sok énekes, és hát nyilván egy koncert vagy kettő, meg egy lemez. Egy kirándulásnak tűnt. Bizonyos értelemben az utolsó öt-hat évem ilyenekből áll, csináltam egy Lackfi verslemezt és a Csík zenekarral közös munkákat, a Budapest Bárt meg a Kiscsillagot, ami szintén egy ilyen projektnek indult. Régebben is csináltam hasonló dolgokat, csak kevésbé lettek hangsúlyosak vagy sikeresek, vagy rövid ideig tartottak. Például az annak idején újra kiadott Presser-féle Popfesztivál.
Ez egy korai kapuzárási pánik volt harminc-sok évesen: Úristen, ha ennek most nem állok neki, akkor már nem lesz rá időm, még nem zenéltem ezt vagy azt, meg ezzel, azzal! Elkezdtem, ha nem is kapkodni, de kevésbé zártan gondolkodni, igazából belebotlottam ebbe-abba. Ez ugyanolyan, mint amikor építkezel, minden utcán azt nézed, hol hirdetnek eladó téglát. Ha van benned nyitottság, az ilyesmi könnyebben meg is talál. Korábban észre sem vetted, most meg azt mondod, de jó, próbáljuk meg! Benne volt az is, hogy a Kispál akkor már nem működött úgy… Szóval így kerültem ebbe is bele.
Boldog csapatkép (Budapest Bár)
KISS TIBOR
TIBI: Amikor az Andi felkért a Budapest Bárra, úgy volt, hogy ez egy egyszeri projekt lesz, csak egy kísérlet. Az volt a cél, hogy felélesszük a kávéházi, éttermi, húszas-harmincas évekbeli cigányzenét a mai kor muzsikájával keverve. Ez trendi is volt abban az időben, egy kis world music, minden kultúra ismerje meg a saját gyökereit úgy, hogy közben visszahozza a jelenbe. Azt képzeltük, hogy ezekkel a muzsikusokkal modern alapokra öltöztetünk át régebbi dalokat, hogy ez egy nagyon mai valami lesz, ez az, amire mindenki igent mondott. Érdekes kalandnak, kihívásnak tűnt.
ANDI: A Tibivel a Budapest Bár előtt csak egyszer vagy kétszer beszéltem. Mikor az A38 hajó megnyílt, a Tibi éppen a rehabon volt, két évig nem is működött a Quimby. Akkor hívtuk meg őket a hajóra, amikor elkezdtek újra játszani. Az elején senki sem hitte volna, hogy ennyire befut a Budapest Bár, ha 2007 nyarán megkérdezem a Kiss Tibit, hogy van-e kedve részt venni egy koncertező zenekarban, aminek ötven-száz fellépése lesz egy évben, biztos, hogy nemet mond, hiszen megvan a saját élete, de ezzel majdnem mindenki így volt.
FRENK
ROBI: Többen már korábban a fejemben voltak. A Frenket például már fél évvel előbb elkaptam. Úgy mondtam mindenkinek, hogy nem egy konkrét igent szeretnék, hanem csak hajlandóságot. A Frenk szóvá is tette, hogy azóta már eltelt fél év, mikor még anno felhívtam, már nem is gondolta, hogy ebből tényleg lesz valami. Amikor visszahívtam, hogy most foglalnám a stúdiót, csodálkozott is, hogy végre egy projekt, ami meg is valósul.
FRENK: Az Andiék egy Braindogs koncerten hallottak az A38-on, ahol Tom Waits számokat énekeltünk. Fölhívott a Robi, hogy lesz egy lemez, ahol a húszas-harmincas évek régi slágereit énekeljük, és már jó pár énekes vállalta. Tetszett, ahogy fölvázolta a műfajt, meg az is, hogy cigányzene kíséri. Végül is csak egyetlen lemez, biztos ki is fizetnek rendesen. Egyből igent mondtam. Először nem is tudtam, kik lesznek még a csapatban, aztán találkoztam a Tibivel, mondta, hogy hívta a Robi gyerek, nekem is szóltak-e. Kiderült, hogy az összes haverom benne lesz, mindenkit ismerek. A Robiék direkt ebből az undergroundos világból válogattak embereket. Inkább az érzelmi töltést keresték az énekesekben. Hiába énekel valaki jól, ha közben egy szürke, semmilyen előadó.
RUTKAI BORI
BORI: Már láttam Robit a Kistehénben meg a Besh o droMban, ő egy híres ember volt hozzám képest, én már úgy figyelgettem. Egyszer ugyan játszottunk a Kistehén előtt, de az nagyon rosszul sikerült, nem hiszem, hogy a Robi az alapján gondolt volna rám. De felhívott, és azt válaszoltam, hogy köszönöm, megyek örömmel! Nem sokkal ez után Csehországban futottunk össze a Pohoda fesztiválon. Mondtam, hogy akkor találkozunk majd a lemezfelvételen, ő meg csak nézett rám, látszott, hogy fogalma sincs, ki ez a csaj. Rögtön átfutott a fejemen, egyébként már a telefonban is, hogy biztos megint a szokásos félreértés történt, a Péterfy Borit akarták, de véletlenül engem hívtak.
ROBI: A Kollár mondta, hogy a Rutkai Bori nagyon aranyos és tehetséges csaj. Látatlanban felhívtam a Borikát, hogy már a stúdióban vagyunk, de olyan jó lenne, ha jönne, és hozna két számot. Mondta is, hogy rendben, elénekli az Este fess a pesti nőt, a másikat majd még kitaláljuk. Aznap még mentem egy koncertre Csehországba. Beállás után odajött a Borika és a menedzsere. Nem tudtam akkor még, hogy ő a Rutkai Bori, arcról nem volt meg, azt hittem, rajongó.
KELETI ANDRÁS
ANDRIS: Nem lehet elfelejteni az első találkozást. Igazából én vagyok az egyetlen a zenekarban, aki az induláskor maga ajánlkozott. A Budafoki úton volt egy próbatermünk, Jutasi Tamás bérelt ott egy stúdiót, és sok ismerős zenekart hozott oda. Ismert minket, a colorStart, meg ott gyakorolt a Kistehén meg a PASO is. Elkezdtünk a Jutasival együtt zenélgetni, producerkedni, akkor csináltuk a Goulash Exoticát. Hozzá ment be a Robi, akit alig ismertem, és elkezdte mesélni a Jutasinak, hogy lesz egy új projekt, amibe kéne elektronika. Elmesélte a Budapest Bárt, megmutatta a Szívemben bomba van demóját, és elmondta a koncepciót, hogy különböző underground zenekarok énekeseivel veszik fel a dalokat. Mondtam neki, hogy ki vagyok, meg ott a colorStar, nézze meg, hogy neki ez mennyire tetszik, és szóljon, ha esetleg még van itt hely. Másnap felhívott, hogy benne vagyok.
Vajay Zsófia, Bombera Krisztina: Budapest Bár – Örömzene
Cartaphilus Könyvkiadó, 2012
Olvass bele 
Posted on 2013. február 19. kedd Szerző: olvassbele
0