A Budapest Bár prózában | Vajay Zsófia, Bombera Krisztina: Örömzene

Írta: Cserhalmi Imre

A szöveg tördelését böngészdére formálták, nyilván azok kedvében járván, akiknek nem mindennapos szokásuk az olvasás. Rövid szövegekre tagolt oldalak, címek, alcímek nagy mennyiségben, és főként rengeteg fotó – a látvány az elsődleges. A Budapest Bár 16 tagja és a producere kap egy-egy fejezetet, amelyben sokat beszélhet önmagáról, és róla is sokan nyilatkoznak, hiszen összesen 27 embertől gyűjtött anyagot a két kiváló televíziós újságíró, Bombera Krisztina és Vajay Zsófia.

Bizony, virágzik, sőt tombol a fényezés, rengeteg a jelentéktelen epizódocska, az atelier-humor, úgyhogy felmerülhet az aggódó kérdés: vajon hány embernek lesz 10 híján 5000 Ft-ja, hogy megtudja: Németh Juci hogyan barátkozott meg Behumi Dórival, milyen Lovasi András és Rutkai Bori kapcsolata, miért ment el az együttestől Szalóki Ági, és miért lehet vezéregyéniség Farkas Róbert? Persze ilyet csak az kérdezhet, aki nem ismeri a bulvár természetét. Mindenesetre a recenzens nem teheti meg, hogy ide-oda ugrálva olvasgatja a könyvet, mint bizonyára az együttes sok híve, sőt rajongója, aki számára a személyes koncert- vagy lemezélmény teszi érdekessé – majdnem azt mondtam: relevánssá – a különféle szereplőkhöz, fotókhoz fűződő pletykákat, eseményeket, emlékeket. És nincs igazuk azoknak, akik tán fanyalogva arra gondolnak, hogy egy vonósnégyes, illetve komolyzenei kamaraegyüttes és tagjainak belső életéről aligha adnának ki ilyen könyvet. A Budapest Bár tagjai ugyanis szórakoztatóipari szakalkalmazottak – igen magas művészi fokon! –, más a működésük, a közönségük, a közösségi létezésük, talán a privát életük is.

Mentes vagyok minden elfogultságtól, hiszen még sohasem jártam Budapest Bár koncerten, ám a könyv körülbelül negyvenedik oldala táján megfeledkezem korábbi ellenérzéseimről, Mert a kétségkívül üzleti szempontokat szolgáló – és egyben közönségüket kiszolgáló – sok-sok látványos töredékből markáns kép kezd összeállni egy rokonszenves közösségről, amelynek tagjai túlnyomórészt magasan képzett zenészek, külföldön is ismertek, hiszen nem itt, hanem korábbi és jórészt még ma is működő együttesükben szereztek rangot és népszerűséget. Az egyéni útkeresés buktatóin túl, érett, tudatos, sőt hivatástudó művészként érkeztek ide. Amitől, persze, már a harmadik próbán széttéphették volna egymást is, meg a közös vállalkozást is.

Hogy nem így történt, és hogy miért nem így, tulajdonképpen erről szól ez a könyv. Minden kis bugyuta történeten és sztárcsináló allűrön túl is tanúsítván, hogy még a kiemelkedő tehetség is csak lehetőség. Valami s főként valaki csak akkor lesz belőle, ha iszonyú mennyiségű, tudatos, színvonalas munka épül rá. Meg azt is tanúsítván, hogy szerencsés az a művészközösség, amely egymással tartósan rokonszenvezni képes tagokból áll, de ez csak lehetőség. Valóban alkotó (szüntelenül fejlődő) együttes csak akkor lesz belőle, ha tagjai az egymáshoz alkalmazkodáson belül önmagukat is szüntelenül megőrizhetik. Ebben a vonatkozásban akár vezetéselméleti kurzusok segédkönyveként is ajánlható lehetne ez a színes bulváralbum.

A Budapest Bár az utóbbi öt év talán legérdekesebb és legsikeresebb könnyűzenei formációja. Amennyire sokféle gyökérből, stílusból, műfajból táplálkozik sajátos zenéjük, annyira színes a működésük is. Igaz, átestek válságokon, feszültségeken, rokon- és ellenszenvek kritikus pillanatain, de ezek szinte csak érintőlegesen szerepelnek a könyvben. Eleinte ez is gyanús: ha nem is áraszt idillt, de azért e folyamatosan fülig érő mosoly, a szórakoztató zenélés örömének már-már monoton sugárzása, hogy minden annyira happy, ez nyilván üzleti érdek, még ha őszinte is. Ám a 200. oldal táján kiderül, hogy ez ugyan érdek, de ami ennél fontosabb: eredmény. Kemény munkával, tehetséggel és hivatástudattal elért sikerük, amely a legfőbb bázisa és garanciája a közönség előtt elért sikerüknek. Vagyis, hogy ez – bulvárul szólva – európai színvonalú vérprofizmus.

Egy tartalmi megjegyzés: érdekesek a zenetörténeti elemek, de nem gondolom, hogy ebben a könyvben okvetlenül szerepelnie kellene Bartók Bélának, Kodály Zoltánnak és a „tiszta forrás­nak”, de ha igen, akkor emberileg és művészileg is nagyobb tisztelettel. Egy stilisztikai meg­jegyzés: a mindvégig elegánsan könnyed stílusban írt könyv olvasási élményét rontja a nevek előtt következetesen használt névelő (mint az RTL Klub Barátok köztjének) modoros­sága.

Ötletes, stílusos ajándék, hogy weboldalt készítettek, amelyről – a könyvben közölt egyedi kóddal – a zenekar és tíz énekes előadásában öt új duett letölthető.

Nincs mese: most már tényleg el kell mennem egy Budapest Bár-koncertre…

Vajay Zsófia, Bombera Krisztina: Örömzene
Cartaphilus Könyvkiadó, 2012

»Vajay Zsófia, Bombera Krisztina: Örömzene – megvásárolható a polc.hu webáruházban«

• Olvass bele!
• Fülszöveg