Paddington | Herman Koch immár harmadik regényét vehetik kézbe a magyar olvasók a Tisztelt M. úr! megjelenésével. A szerzőnek világsikert hozó A vacsora óta már olvashattuk a Nyaraló úszómedencével című regényt is. Az új kötet ismét Wekerle Szabolcs remek fordításában kerül a magyar olvasóhoz. Ha valakinek tetszettek a korábbiak, most sem fog csalódni. Akik már […]
április 13, 2021 Írta: olvassbele.com
Paddington | Varga Zoltán a harmincas években született, a második világháború idején eszmélt, a szocialista korszakot és a rendszerváltás utáni időszakot egyaránt megélt nagy pszichológus-generáció egyik utolsó élő tagja. Az íróként is termékeny, egytől egyig gyerekekkel vagy gyerekekkel is foglalkozó közismertebbek, Buda Béla, Popper Péter, Ranschburg Jenő, Vekerdy Tamás mellett (őket szándékosan ábécé-sorrendben soroltam itt fel) Varga a […]
április 7, 2021 Írta: olvassbele.com
Paddington | Az egész egy véletlenül duplán kiállított csekkel kezdődött. De az is lehet, hogy akkor, amikor Becky Farwell az apja egészségi állapota miatt nem tudott egyetemre menni. Innen indulnak a hajmeresztő események a fiatal chicagói írónő, Emily Gray Tedrowe regényében. A szerző számára a hullámvasút akkor indult, amikor a rádióban meghallotta Rita Crundwell történetét, […]
március 28, 2021 Írta: olvassbele.com
Paddington | Peter Frankopan műve, a Selyemutak című hosszú idő óta rendszeresen elém került angolul, a repülőtéri könyvesboltok egyik legnépszerűbb címe. Egy ideje előkelő helyen áll történelemrajongó fiam könyvespolcán Tim Marshall: A földrajz fogságában című, magyarul szintén a Park Kiadó gondozásában megjelent kötete mellett. Azért a közös említés, mert mindkét könyv fontos olvasmány lenne minél […]
március 20, 2021 Írta: olvassbele.com
Paddington | Doron Rabinovici, az Izraelben született, de kisgyerek kora óta Ausztriában élő szerző első magyarul megjelent kötete A földönkívüliek. A történész, esszéista szerző olyan témáról akarta kifejteni a gondolatait, amelyeket legkönnyebben a fantázia távolságot nyújtó világába helyezve lehet a napi politikától függetlenül, és így valamennyire objektíven megvitatni. A téma sokkal aktuálisabb, mint azt a […]
március 12, 2021 Írta: olvassbele.com
Paddington | Meglepetésként ért, hogy az Agave Kiadó örvendeztetett meg bennünket egy fontos tényirodalmi alkotással. Földönkívüli címmel Avi Loeb, a Harvard Egyetem asztrofizika professzora fejti ki gondolatait a Föld közelében 2017-ben elhaladt űrbeli objektum kapcsán egy sor fontos és aktuális kérdésről. Elméleti fizikus művéről lévén szó, először is fontos leszögezni, hogy a tudományos ismeretterjesztés legjobb […]
március 9, 2021 Írta: olvassbele.com
Paddington | Fredrik Backmant, a népszerű svéd szerzőt aligha kell bemutatni a hazai olvasóknak. Legfrissebb regénye ismét azon a hangon szól, mint az első sikerkönyve, Az ember, akit Ovenak hívtak. Nagy szeretettel és óriási adag szarkazmussal mutat be nekünk egy csapat szeretnivaló idiótát, akik talán csak kicsit őrültebbek nálunk (esetleg még annyira sem, mint mi). […]
március 1, 2021 Írta: olvassbele.com
Paddington | Mikola Pétert az olvasók nagy része gyerekkönyvek, a Zorka-mesék sorozat szerzőjeként ismerhetik, kisgyerekes szülők pedig szinte biztosan találkoztak már vele gyerekprogramokon előadóként. Talán kevesebben tudják róla, hogy modelleket is oktatott, személyiségfejlesztő tréningeket is tart, de eredetileg és élethosszig pedagógus. Életre való című, most megjelent könyvében mesélve tanít, de nem (ki)oktat. Mindennapi példákkal és jól […]
február 23, 2021 Írta: olvassbele.com
Paddington | Lily Brooks-Dalton elsőkönyves íróként 2016-ban nagy kritikai sikert aratott ezzel a két, egymástól függetlenül fejlődő történetszálra épülő regénnyel: Augustine, a csillagász egyedül marad az Északi-sarkkörön túli kutatóállomáson valamilyen el nem mesélt globális katasztrófa után, az Aether űrhajó pedig, fedélzetén a Sully nevű rádióssal meg ötfőnyi legénységgel, hazafelé tartva a Jupitertől elveszíti a kapcsolatot […]
február 8, 2021 Írta: olvassbele.com
Paddington | Ritkán ajánlunk olvasóink figyelmébe aránylag régen megjelent köteteket, ám Daniel Kahneman, a közgazdasági Nobel-díjas pszichológus tényirodalmi bestsellerével kivételt teszünk. A kötet, bár 2012-ben jelent meg angolul és magyarul is, egyfelől makacsul tartja a helyét az eladási listák élmezőnyében, másrészt nem is lehetne aktuálisabb. Egy másik helyen sommásan annyit írtam róla: mindenkinek érdemes lenne elolvasnia, […]
január 31, 2021 Írta: olvassbele.com
Paddington | Mindig különleges élmény egy olyan könyv olvasása, ami hazájában, egy számunkra ismeretlen, távoli kultúrában óriási sikert aratott. Ilyen mű Cso Namdzsu karcsú, ám annál mélyebb társadalmi kérdéseket feszegető regénye. A Született 1982-ben egy dél-koreai fiatalasszony, Kim Dzsijong életébe enged bepillantást. Olvasása közben lassan rájövünk, a dél-korai kultúra, gondolkodásmód nincs is annyira messze a […]
január 25, 2021 Írta: olvassbele.com
Paddington | Egy világsikert aratott fantasy sorozat érkezett negyedik, befejező részéhez a Visszaverődések viharában megjelenésével. Különlegessége, hogy nem angolszász, hanem francia anyanyelvű a szerzője (bár ez a lengyel Andrzej Sapkowski: Witcher sorozatának sikere után talán nem is annyira meglepő). Szerzője, Christelle Dabos, bár a Cote d’Azurön született, Belgiumban él. A sorozat világában számos olyan megoldandó […]
január 18, 2021 Írta: olvassbele.com
Paddington | Guillaume Musso, a kortárs francia irodalom legnépszerűbb szerzője, legalábbis ezt mutatják az eladási adatok, továbbá az is, hogy a nem egészen 50 éves szerző műveit több mint 40 nyelvre fordították le eddig. Az írók titkos élete a tizenhatodik regénye, egyben a tizedik magyarul is megjelent kötet. Tudom, hogy számos rajongója van, ám én […]
január 18, 2021 Írta: olvassbele.com
Előszó A Nathan Fawles-rejtély (Le Soir, 2017. március 4.) Húsz éve, hogy a legendás Loreleï Strange írója hátat fordított az irodalmi életnek, rendkívüli vonzerejével azonban mindmáig lázban tartja széles olvasóközönségét. Visszavonultan él egy földközi-tengeri kis szigeten, és makacsul elzárkózik a nyilvánosság elől. Portré a Beaumont-sziget remetéjéről. Az úgynevezett Streisand-hatás: minél inkább igyekszünk elrejteni valamit, az […]
január 10, 2021 Írta: olvassbele.com
Paddington | „Főzésről írni majdnem annyira jó, mint főzni. Főzésről olvasni majdnem annyira jó, mint enni.” Így kezdődik a Főzőskönyv, Dragomán György saját bevallása szerint eddigi talán legszemélyesebb kötete. A kötetben szereplő receptek és írások talán nem lesznek újak a szerző közösségi média oldalait, írásait követők számára, hiszen korábbi, mulandónak szánt közösségi média bejegyzéseket szedett […]
április 18, 2021 Írta: olvassbele.com
0