Duplacsavar Provence partjainál | Guillaume Musso: Az írók titkos élete

Posted on 2021. január 18. hétfő Szerző:

0


Paddington |

Guillaume Musso, a kortárs francia irodalom legnépszerűbb szerzője, legalábbis ezt mutatják az eladási adatok, továbbá az is, hogy a nem egészen 50 éves szerző műveit több mint 40 nyelvre fordították le eddig. Az írók titkos élete a tizenhatodik regénye, egyben a tizedik magyarul is megjelent kötet. Tudom, hogy számos rajongója van, ám én csaknem szűz szemmel olvastam. Első magyarul olvasható regénye, az És azután… csalódás volt, nem is próbálkoztam többet a szerzővel egészen mostanáig, amikor többen is a figyelmembe ajánlották ezt a rövid, de annál csavarosabb történetet. Nem tévedtek, szerettem.

Mit veszíthettem volna? Kifejezettem keresem és kedvelem azokat a könyveket, amelyek könyvekről, könyvesboltokról, írókról szólnak, Az írók titkos életében pedig mindezek fellelhetőek. Egy visszavonult író meg egy kezdő, egy régi kis könyvesbolt és több regény, egy a regényben íródik, több olyan, ami meghatározó a történet szempontjából. Illetve még ennél is kicsit bonyolultabb a helyzet, amikor megpróbáljuk megfejteni, hogy ki ír kiről. Az író játszadozik az olvasóval, mint macska az egérrel, amire csak a sokadik csavar után jövünk rá.

A némiképp félrevezető fülszöveg felvillantja a történet keretének egy részét. Nathan Fawles, a visszavonult sikerszerző egy kis szigeten él. Hogy miért vonult vissza, a regény egyik nagy rejtélye. A Provence partjainál található képzeletbeli szigetet a szárazfölddel csak egy ritkás kompjárat köti össze. Agatha Christie is tökéletesnek találta volna egy Poirot-történethez. Raphaël Bataille, a kezdő író azért érkezik a szigetre, hogy Fawles-szal elolvastassa többszörösen visszautasított első regényét. Amíg becserkészi áldozatát, munkát vállal a sziget könyvesboltjában, a Skarlát Rózsában. Nemcsak ő próbál találkozni az irodalmi remetével, hanem egy ifjú hölgy, Mathilde Monney is, akinek a szándékai már nem ennyire egyértelműek. A szigetet a hatóságok elzárják a külvilágtól, amikor fához szögezett holttestet találnak (amit nem partra sodor a tenger, mint azt a fülszöveg állítja), ettől a pillanattól kezdve pedig minden adott egy régimódi „bezárt szoba rejtélye” típusú nyomozáshoz.

Musso azonban folyamatosan az orránál fogva vezeti műve olvasóját. Egyik csavar követi a másikat, és hamar rájövünk arra, hogy a gyilkos megtalálása csak apróság egy nagyobb játszmában. Húsz évvel korábbról további halálesetek sejlenek fel. Ahogy mondani szokták, van ebben a sztoriban minden, mint a búcsúban. Családirtás, délszláv háború, mindenféle rokoni kapcsolatok, szerelem, árulás, tehetség és önfeláldozás, no meg egy vízhatlan fényképezőgép, ami Hawaiinál esik a tengerbe, majd Tajvanon keresztül jut el a francia partokig. A leendő olvasónak nem árulok el túl sokat azzal, hogy itt minden mindennel összefügg, a szereplőket pedig meglepő kapcsolatok fűzik össze.

Ha egyszerűen krimiként vagy thrillerként olvassuk a regényt, alighanem csalódunk. Lendületes, magával ragadó a történet, de – és ezt több olvasója is megjegyezte (moly.hu) – talán túlzottan is sok benne a csavar. Musso odáig merészkedik, hogy leírja: „És ugyan melyik író ölné meg a mesélőjét nyolcvan oldallal a végkifejlet előtt?”. Nem is ott teszi, csak 50 oldallal a vég előtt. Mire erre a pontra eljutunk, már hallhattunk Fawles és a könyvkereskedő, Patrice Verneuil szájából néhány sarkos véleményt írókról, irodalomról, de legfőképp az olvasókról. Ezek után (de legkésőbb az idézet mondatnál) az ember belső radarja jelezni kezd: csúnyán át lettünk verve.

Musso egy interjúban azt mondta, a regényeit több szinten lehet olvasni. Ezt egészen biztosan. A felszínen ott a krimi, sőt krimik, alatta a szerző véleménye az olvasókról általában, kicsit mélyebbre ásva pedig ott egy egész irodalmi panoptikum. Nem akarom a mű valamennyi rejtett vagy kevésbé rejtett utalását felidézni, szinte biztos, hogy nem is találtam meg valamennyit. Agatha Christie-t már említettem, a szerző kisebb könyvtárnyi ihletőt sorol fel Shakespeare-től Umberto Ecóig, s főhőse, a világtól elvonult, az írással egyik napról a másikra felhagyó szerző pedig szinte archetípusnak számít. A közelmúltból megemlíthetjük Gabrielle Zevin regényét (Egy könyvmoly regényes élete) vagy John Grisham művét, a Camino-szigetet. Hogy ezek közül mi ihlette ezt a 2019-ben íródott regényt, nyilván sosem fogjuk megtudni. A „mire gondolt a szerző” kérdést pedig iskolás korom óta utálom. Így csak azt mondhatom, olvasás közben meg-megálltam, és folyamatosan próbáltam figyelni arra, hogy Musso hol ver át. Addig halmoz csavarra csavart, hogy a közhelyes jelenetek sorából valami egészen egyedi bontakozik ki, és kellemes olvasmányélményt nyújt (a nyavalyás…). Mivel franciául nem tudtam volna elolvasni, csak hálás lehetek Sárközy Éva remek fordításáért is.

Guillaume Musso (Fotó: Emanuele Scorcelletti)

Guillaume Musso: Az írók titkos élete
Fordította: Sárközy Éva
Park Kiadó, Budapest, 2020
236 oldal, teljes bolti ár 3950 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3160 Ft,
e-könyv változat 2590 Ft
ISBN 978 963 355 6344 (papír),
ISBN 978 963 355 6351 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Felejthetetlen olvasmány, szenzációs irodalmi kirakó, amely akkor válik igazán ördögivé, amikor az író az utolsó darabot is a helyére illeszti.
1999-ben, három kultuszregénnyé vált művel a háta mögött a híres író, Nathan Fawles végleg leszámol az írással, és visszavonul a Földközi-tenger partvidékének közelében fekvő, csodálatos és vad Beaumont-szigetre.
2018 ősze. Fawles az elmúlt húsz évben egyetlen interjút sem adott. Regényei azonban változatlanul rabul ejtik az olvasókat. Mathilde Monney, egy fiatal svájci újságírónő a szigetre utazik, hogy megfejtse a titkot.