Tanszamáré a világ? | Varga Zoltán: A nehezen nevelhető felnőtt

Posted on 2021. április 13. kedd Szerző:

0


Paddington |

Varga Zoltán a harmincas években született, a második világháború idején eszmélt, a szocialista korszakot és a rendszerváltás utáni időszakot egyaránt megélt nagy pszichológus-generáció egyik utolsó élő tagja.
Az íróként is termékeny, egytől egyig gyerekekkel vagy gyerekekkel is foglalkozó közismertebbek, Buda Béla, Popper Péter, Ranschburg Jenő, Vekerdy Tamás 
mellett (őket szándékosan ábécé-sorrendben soroltam itt fel) Varga a tájékozottabb olvasó számára is kevésbé ismert szakember. Korábban magánkiadásban megjelent könyvét a Kossuth Kiadó adta ki újra. Írásain keresztül Varga Zoltán nagy tudású, jó humorú és indulatos embernek mutatja magát. 

Olvasás közben rengeteg helyen jelöltem be idézeteket a könyvben, amelyek részben megerősítik mindazt, amit a gyereknevelésről és az oktatásról gondolok (ez lévén a szakmám, talán nem lényegtelen ez a szempont), részben pedig olyan magyarázatokat adnak, amitől érthetetlen dolgok is a helyükre kerültek. Miközben 99%-ban egyetértettem a szerzővel, folyamatosan azt szerettem volna, hogy valódi párbeszédbe elegyedhessek vele. A nehezen nevelhető felnőtt nem gyereknevelési vagy pedagógiai kézikönyv, inkább történetek, anekdoták és gondolatok gyűjteménye, amelyek minden gyerekekkel foglalkozó szakember számára tanulságosak lehetnek még akkor is, ha már most hosszú listát tudnák írni közülük azokról, akik vérig sértődnének Varga sorait olvasva.

Számos fontos gondolati szál fűződik egymásba a kötet rövid írásaiban. A legfontosabb és mindent átszövő üzenet az, hogy a gyereket tisztelni kell. Varga Zoltán hatalmas mennyiségű tapasztalattal a háta mögött apró gondolatbonbonokat szór az olvasó elé. Rendre megnyugtat bennünket, tudja, miről beszél, pontosan tudja, hogy a gyerekek tudásának, képességeinek a fejlettségüktől függően jelentős korlátai vannak, ám a könyv üzenete az, hogy ezeket a korlátokat a felnőttek általában túlbecsülik. A könyvben megjelenő gyereknevelési elvek egy része igen távol van a mai fősodortól, és éppen ettől annyira üdítő. Négygyerekes apa és gyakorlott gyerekpszichológus, vagyis biztosak lehetünk benne, hogy nem a levegőbe beszél. (Továbbá azt is elmondja, mi a baja a gyermek szó használatával a gyerek helyett.) Olyan témákat érint, amikkel kapcsolatban magam is parázs vitákba keveredtem már szülőkkel, akik magukat nagyon modernnek gondolták, de tradicionális szemléletűekkel is. A problémák egy része nem újkeletű, egy részük viszont ma más, mint évtizedekkel korábban. Kedvcsinálóként felsorolnék pár érintett témát (ha ugyanis írnék róluk, az erősen szétfeszítené a könyvajánló kereteit és a műfaját is): Nicht vor dem Kind (azaz: Ne a gyerek előtt), a Jézuska és a Mikulás, a visszabeszélő gyerek, az osztályzatok fetisizálása vagy a korhatáros filmek.

Varga Zoltán szerint a felnőtt azért nehezen nevelhető, mert elfelejtette már, milyen is volt gyereknek lenni. Ahhoz viszont, hogy ő maga sikeres nevelő legyen, kicsit gyerekké is kell válnia. Nem gyerekességről van szó, hanem elsősorban bizalomról, nyitottságról, kíváncsiságról és humorról. Az egyik legfontosabb üzenete, hogy a gyerekek nagyon sokáig átlátnak a nem őszinte felnőtteken. A szülőnek ahhoz, hogy sikeresen neveljen, leginkább szeretnie kell a gyerekét, bizalmat kell építeni és fenntartani, nem pedig foglalkoztatni, fejleszteni, ellenőrizni. Szívemből szól például a házi feladat ellenőrzése ellen is. A bizalmat fenntartani bizony sokkal inkább lehet úgy, hogy az ember – ahogy én tettem – őszintén megmondja a fiának, hogy utálja az UNO kártyajátékot. Ha jó képet vág hozzá, a gyerek „leveszi”, hogy nem őszinte. És ha ez sokszor történik meg, a hazugság lesz az etalon. Szerinte akkor válnak a gyerekek – sokszor túlzottan korán – felnőtté, amikor elkezdik nem észrevenni a hazugságot, és akár jól is érezni magukat a felnőttek által kreált világban – és ez akár egy elsős életében is bekövetkezhet.

A szerző évtizedek óta háborúban áll az iskolával, ám érte haragszik, nem ellene. A nehezen nevelhető felnőttben részletesen elemzi azt a folyamatot, ami szerinte az 1940-es évek végének tisztogatásaival kezdődött, és ami mára oda vezetett, hogy a tanári kar nagy része alkalmatlan arra, amiért a fizetését kapja, a tanításra. Ezzel a mondattal jómagam is számtalanszor vontam magamra aktív közéleti szerepet vállaló pedagógusok haragját, Varga Zoltán pedig ezt már 1973-as Iskolai ártalmak című kötetével megtette. Az iskolának, a valóban jó pedagógusnak óriási szerepe és felelőssége lenne abban, hogy segítse eligazodni a gyerekeket a világban, és abban is, hogy a Varga által is másodlagosnak tartott tananyag elsajátításához vezesse őket – leginkább az érdeklődés felkeltésével és fenntartásával. Generációjának más képviselőihez, például saját édesapámhoz hasonlóan leginkább azt fájlalja, hogyan vált a múlt század első felének, különösen a II. világháború és az oda vezető eseményeknek a története dögunalmas és gyorsan elfeledésre ítélt tananyaggá. Figyelve az elmúlt évek híreit, politikai változásait – ez a harag nem alaptalan. (A nehezen nevelhető felnőtt, mintegy mellékszálként, jól odamond a politikai elit mindkét oldalának is.) Varga Zoltán az iskola valódi problémájának a „tanszamarakat” tartja, a legtöbbször jóindulatú, ám alkalmatlan és leginkább mozdíthatatlan pedagógusokat.

A kötet leghangsúlyosabb üzenete: miközben a gyerekek nevelésében a legfontosabb, amit otthonról, a családból hoz, a szakmának fontos szerepe van/lenne, például azért is, mert a szülők jelentős része is régi, rossz mintákat követ – vagy szintén rossz modern trendeket. Politikai akarat és betonbiztos tudás kellene most azonnal, de inkább tegnap, ahhoz, hogy a legfontosabb segítő rendszert, az oktatást rendbe hozzuk. Engem pedig megerősített abban, hogy értelmes az, amit szakmai életemben csinálok, képezem a nem-tanszamár pedagógusokat és más szakembereket arra, hogy a szülőket tudják segíteni addig is, amíg az iskolarendszerben nem történik gyökeres változás. Vagy inkább csoda.

224 oldalban lehetetlen összefoglalni egy élet szakmai és szülői tapasztalatait. A szerző inkább, ahogy már korábban említettem, gondolatbonbonokat tár elénk. Hasonló korú édesapám szokott így mesélni, rengeteg tapasztalatát, határozott véleményét, kedves és dühítő emlékeit szövi egybe, mert szeretné, ha nem a saját kárunkon tanulnánk meg, amit ő már tud. Vannak kedves anekdoták, amelyek többször is előkerülnek. Vannak félbemaradt gondolatok, amiket vagy az olvasó, a hallgató maga gördít tovább, vagy (ha ez nem sikerül) a befejezetlenség érzésével megy tovább.

Ahhoz, hogy Varga Zoltán tudása, álláspontja és sok briliáns gondolata a bevezetőben sorolt közismert nagyok mellett elfoglalhassa a helyét sokak könyvespolcán, a kiadónak érdemes lenne egy alkotó-szerkesztőt bevonnia egy következő kiadás gondozásába. Ennek hiányában kicsit nagyobb erőfeszítést igényel a kötet olvasása. Ám még így is érdemes lenne minden nyitottan gondolkodó, gyerekekkel foglalkozó szakembernek és érdeklődő szülőnek kézbe vennie.

Varga Zoltán

Varga Zoltán: A nehezen nevelhető felnőtt
Kossuth Kiadó, Budapest, 2020
224 oldal, teljes bolti ár 3600 Ft
kedvezményes ár a kiadónál 2880 Ft
e-könyv változat 2190 Ft
ISBN 978 963 544 3352 (papír),
ISBN 978 963 544 4243 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Ez ​a könyv több mint 50 év intenzív pszichoterápiás munkájára épül, melynek során a szerző több ezer segítséget kérő gyerek és szülő életének legszemélyesebb részleteibe nyert betekintést. Lebilincselő olvasmány gyerekre vágyó (vagy kimondottan nem vágyó), leendő vagy épp jelenleg is gyereket „nevelő” szülőknek.
A szerző kérlelhetetlenül gyerekpárti. Vallja, hogy a gyerek nem kis felnőtt, hanem a felnőtt embertől minőségében eltérő érdekes, izgalmas és tiszteletre méltó lény, akit még akkor sem érdemes és hasznos alárendeltnek tekinteni, ha egyébként önálló életvitelre képtelen. A könyv terápiás esetekből vett, igaz történetekkel támaszt alá egy – a mai Magyarországon – radikálisnak számító felfogást az egészséges szülő-gyerek kapcsolatról. Nem átall olyanokat állítani, mint hogy a jó példa hatástalan, a szülőnek nem kell következetesnek lennie, és értelmetlen és veszélyes a gyereket „megóvni” a megmásíthatatlan és néha akár kegyetlen valóságtól, mert ha törekvésünk ne adj’ isten sikerrel jár, utódaink hasra esnek majd a realitások világában.
Ez a könyv nem gyereknevelési tanácsadó. Ugyanakkor, ha megfelelő kézbe kerül, felbecsülhetetlen segítség lehet a tartós, őszinte, tartalmas, élethosszig tartó szülő–gyerek kapcsolat kialakításához. Minden gyereknek, akinek módjában áll hármat kívánni a jó tündértől, ajánlatos volna egyet elhasználni arra, hogy a szülei olvassák el ezt a könyvet.