Elvárások és elvágyások | Cso Namdzsu: Született 1982-ben

Posted on 2021. január 31. vasárnap Szerző:

0


Paddington |

Mindig különleges élmény egy olyan könyv olvasása, ami hazájában, egy számunkra ismeretlen, távoli kultúrában óriási sikert aratott. Ilyen mű Cso Namdzsu karcsú, ám annál mélyebb társadalmi kérdéseket feszegető regénye. A Született 1982-ben egy dél-koreai fiatalasszony, Kim Dzsijong életébe enged bepillantást. Olvasása közben lassan rájövünk, a dél-korai kultúra, gondolkodásmód nincs is annyira messze a magyartól. Számos eleméről még néhány évvel ezelőtt is azt mondtam volna, ettől évtizedekkel ezelőtt megszabadultunk, de az élet és az aktuálpolitika mindig meglepi az embert. Ettől igazán izgalmas olvasni Cso regényét.

Egy távoli országban történő eseményekre reflektálva azon gondolkodhatunk el, vajon nálunk mekkora a társadalmi, a családi és a belső nyomás egy kisgyerekes anyán. No, meg azon, hogy ki jár a helyes úton – Európa, Magyarország vagy éppen Dél-Korea.

1982-ben, amikor a történet kezdődik, Dél-Korea már egyértelműen a nyugati típusú modernizáció útjára lépett. Az egyetem, a szakmai karrier férfiak és nők előtt egyaránt nyitva áll. Ezzel szemben a családokon belüli tradíciók még mindig a férfit tekintik a jövő örökösének. Az ultrahang-technológia terjedésével számos országban, így Dél-Koreában is elterjedt a szelektív abortusz – a fiú magzatok javára. A lányok sorsáról, életpályájáról hozott döntésben az a vezérlő elv, hogy a családnak először a fiúkat kell kitaníttatni. Ez utóbbi nem ismeretlen saját családomban sem, csakhogy nem az 1990-es, hanem az 1920-as, 30-as években.

A nyomás ellenére rengeteg lány szerez felsőfokú végzettséget, ám az elhelyezkedéskor óriási hátrányba kerülnek. Részben azért, mert a munkaerőpiac továbbra is általánosan előnyben részesíti a férfiakat, részben pedig azért, mert a munkáltatók arra számítanak, teljesen megalapozottan, hogy a női munkavállalók néhány év után anyák lesznek, akik – eltérően a nálunk évtizedek óta megszokottól – nem fognak visszatérni egy-két év után a karrierhez. Amikor gyerekek cseperedni kezdenek, rengeteg nő igyekszik elhelyezkedni, de ők is inkább alacsonyabb presztízsű, legtöbbször végzettségüknek egyáltalán nem megfelelő munkát keresnek és találnak. Erre a jelenségre jó harminc évvel ezelőtt csodálkoztam rá először, amikor nálunk már régóta teljesen magától értetődő volt, hogy a hosszú gyes (gyermekgondozási segély) után a nők visszatérnek dolgozni. Egy csapat japán diáklánnyal hozott össze a sors egy ausztriai ifjúsági szállón, a diploma megszerzését ünnepelték meg az európai körúttal, a tarsolyukban határozott tervekkel. És mind úgy tervezték, hogy hazatérvén férjhez mennek, a diplomájukhoz vezető úton megszerzett tudást pedig sosem fogják kamatoztatni a munkaerőpiacon.

Rengeteg kérdés kavargott bennem olvasás közben. Kinek az érdekei a legfontosabbak? Mivel tesszük a legjobbat a gyerekeinknek, és kinek van joga beleszólni az erről szóló döntésbe? A szendvicsgeneráció tagjaként pontosan érzem a minden irányból érkező nyomást: mi még gondoskodni kényszerülünk a gyerekeinkről, de már a szüleinkről is. Jobb megoldás-e az, ami például Hollandiában jellemző, ha a szülőkről, nagyszülőkről nem a család, hanem szolgáltatók, ellátórendszerek gondoskodnak, és ott az idősebb nemzedék el is utasítja a közvetlen támogatást? Jó-e, ha társadalmi nyomás van egy anyán, hogy évekig vagy akár örökre otthon maradjon? És vajon jó-e, ha a politika gyakorol ránk nyomást, hogy szülés után három hónappal már újra legyünk aktívak a munkaerőpiacon, még szinte újszülött csecsemőnket egy bölcsődében hagyva – ahogy azt ma az Európai Unió hivatalos politikája sugallja?

A legjobb persze az lenne, ha senki nem gyakorolna nyomást, ha minden szülő maga dönthetne gyerekei és saját érdekei, lehetőségei szerint, de nyomás mindenhol van. Kim Dzsijong lelke sajátos eszközzel igyekszik harcolni a sokfelől érkező befolyással. Mivel nem képes kiállni önmagáért, sőt talán nem is tudja pontosan, hogyan lenne a legjobb neki, időnként személyiséget vált, és azoknak a nőknek a hangján és nevében szólal meg, akik hatást gyakoroltak rá élete során. Pszichiáterhez kerül, aki a kezelés során lassan, de felismeri ezt, és úgy gondolja, hogy pontosan tudja, Dzsijongnak mit kellene tennie. Ám ez a biztos tudás arról, hogy a nőnek mi kell, csak addig tart, amíg saját kollégáinál nem szembesül a „család vagy karrier” kérdéseivel.

A különleges műben a fiatalasszony életregényét a szerző rendszeresen megtámogatja statisztikai adatokkal, száraz tényekkel, amitől sok olvasó furcsának tartja a könyvet. Valóban szokatlan ez a megoldás, bár nyilvánvaló a mögöttes szándék: megmutatni az olvasónak, hogy a fiktív történet erős valóságalapokra épül. Ez az írói eszköz biztosan segít abban, hogy a regény feldolgozását kötni tudjuk saját élményeinken kívül az átlagember életéhez is – habár stilisztikailag valóban furcsa a személyes történet és a száraz szakszöveg váltakozása.

Sokat javíthatott volna az olvasmányélményen, ha Németh Nikoletta fordítását egy jó szemű és erős kezű szerkesztő veszi kézbe megjelenés előtt. Tudom, hogy a távol-keleti nyelveken született irodalmi alkotások magyarítása igen összetett és nehéz feladat, ám ahhoz, hogy a próbálkozást sikernek könyvelhessük el, nem maradhatnak a szövegben suta mondatok, és főként olyan félrefordítások, mint Tanárképző Egyetem helyett Oktatási Egyetemnek fordítani egy intézmény nevét. Nem valódi félrefordításokról van szó, hanem látszólag nyersfordítást ad a kiadó az olvasónak. Ennek ellenére csak ajánlani tudom, hogy vegye kezébe az olvasó a másfél-két óra alatt kiolvasható különleges könyvet.

Cso Namdzsu

Cso Namdzsu: Született 1982-ben
Fordította: Németh Nikoletta
Szaklektor: Nam Sunmi
Athenaeum Kiadó, Budapest, 2019
208 oldal, teljes bolti ár 3699 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 2959 Ft,
e-könyv változat 2599 Ft
ISBN 978 963 293 8769 (papír),
ISBN 978 963 293 9162 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Kim Dzsijong a nővérével osztozik egy szobán. Az öccsének saját szobája van.
Kim Dzsijong iskolájában a lányok mindig a fiúk után kaptak ebédet, mert így ők hamarabb kimehetnek az udvarra, hiszen nekik nagyobb a mozgásigényük.
Kim Dzsijong kikap az apukájától, mert molesztálták az utcán.
Kim Dzsijong remek munkaerő, de keresztülnéznek rajta, amikor előléptetésre kerülne sor.
Kim Dzsijong feladja karrierjét – családanya lesz, akár akarja, akár nem. És ő nem akarja.
Kim Dzsijong furán kezd viselkedni, és pszichiáterhez kerül.
Kim Dzsijong nem önmaga többé: végre rátalált önmagára.
Kim Dzsijong nem átlagos nő: Kim Dzsijong teljesen átlagos.

Amikor a Született 1982-ben megjelent, Dél-Koreában szenzációt keltett; a regény azóta is számos beszélgetésnek, vitaestnek témája nemcsak Koreában, de szerte a világon, ahol napvilágot látott. Az intézményesített női elnyomás elleni fellépés mindannyiunkat érintő, húsba vágó téma – akár egyessel, akár kettessel kezdődjön a személyi számunk.