Thomas Erikson: Idiótákkal körülvéve (részlet)

Bevezetés | Az ember,
aki idiótákkal volt körülvéve

Igazán csak a gimnáziumban tudatosult bennem, hogy egyesekkel jobban kijövök, mint másokkal. Voltak olyan barátaim, akikkel könnyen szót értettem. A beszélgetéseink során mindig megtaláltuk a megfelelő szavakat, és minden zökkenőmentesen zajlott. Sosem voltak konfliktusaink, és valóban kedveltük egymást. Másokkal azonban meggyűlt a bajom. Amit mondtam, néha süket fülekre talált, és nem is igazán értettem, miért.

Vajon min múlott az, hogy egyesekkel könnyebb volt beszélni, mások viszont fafejűen viselkedtek? Ilyen fiatalon ez nyilván nem okozott számomra álmatlan éjszakákat, de emlékszem néhány esetre, amely gondolkodóba ejtett, hogy egyes beszélgetések miért folynak gördülékenyen, míg mások jobbára el sem indíthatók – az én viselkedésemtől függetlenül. Ez érthetetlen volt számomra. Emlékszem, hogy megpróbáltam ezeket az embereket különböző módszerekkel tesztelni. Ugyanazokat a dolgokat igyekeztem több hasonló összefüggésben szóba hozni, csak hogy lássam, milyen reakciót váltok ki ezzel. Néha pontosan úgy alakult, ahogy reméltem: érdekes vita bontakozott ki. Más esetekben semmi sem történt: az emberek úgy bámultak rám, mintha egy másik bolygóról jöttem volna, és néha én magam is így éreztem.

Fiatalon a legtöbb dolog nagyon egyszerűnek tűnik. Minthogy a baráti körömben bizonyos személyek normálisan reagáltak, automatikusan ők voltak a jó emberek. Akikkel nem értettem szót, azokkal következésképpen valami gond volt. Miféle más magyarázat lett volna? Hiszen én mindvégig ugyanaz voltam! Némelyekkel tehát egyszerűen valami baj volt. Tőlük kezdtem távol tartani magam, mivel nem ismertem ki magam rajtuk. Ha tetszik, nevezhetjük ezt ifjúkori naivitásnak, ami pedig mulatságos következményekkel járt. Ahogy teltek az évek, ez – sajnos – megváltozott.Az élet ment tovább, munkával, családdal, karrierrel, és bizonyos embereket továbbra is a jó és értelmes kategóriába soroltam be, míg másokról úgy véltem, egyáltalán semmit sem fognak fel.

Egyszer, huszonöt éves koromban találkoztam egy férfival, aki saját vállalkozást működtetett. Sture hatvan év körül járt, és jó néhány évvel korábban maga hozta létre és építette ki a cégét. Azt a feladatot kaptam, hogy készítsek vele interjút egy tervezett projekt előtt. Arról kezdtünk beszélgetni, hogyan működnek a dolgok a vállalkozásában. Sture egyik első megjegyzéseként kijelentette, hogy idiótákkal van körülvéve.

Emlékszem, felnevettem ezen, mivel viccesen hangzott. Ő azonban komolyan gondolta, amit mondott. Vörösre vált az arca, miközben magyarázta, hogy az A osztályon dolgozó egész bagázs tökéletes idiótákból áll. A B osztályon csak tökfejek vannak, akik nem fognak fel semmit. És akkor a C osztályról még egy szót sem szólt! Azok ugyanis a legrosszabbak: az ott dolgozók annyira tökkelütöttek, hogy Sture azt sem értette, reggelente egyáltalán hogyan jutnak el a munkahelyig. Minél tovább hallgattam őt, annál inkább úgy éreztem, hogy van ebben a történetben valami rendkívül különös. Megkérdeztem tőle, tényleg úgy gondolja-e, hogy idiótákkal van körülvéve. Rám meredt, és kijelentette, hogy az alkalmazottai között nem sok az olyan, akit érdemes lenne ott tartani.

Sture legtöbbször a munkatársai előtt sem rejtette véka alá, hogy mit gondol. Egy pillanatig sem habozott valakit idiótának nevezni az összes kolléga füle hallatára. Ezzel viszont azt érte el, hogy az alkalmazottak kerülték. Senki sem mert vele leülni négyszemközt beszélgetni. Az egyik telephelyen még figyelmeztető lámpát is felszereltek a bejáratnál. Diszkréten helyezték el a recepció fölött, és amikor Sture bent volt, vörösen világított. Amikor viszont távol volt, zöld fényre váltott. Mindenki tudott erről. A munkatársak, de az ügyfelek is automatikusan vetettek egy pillantást a lámpára, hogy tudják, mire számítsanak, ha átlépik a küszöböt. Amikor a lámpa vörösen világított, egyesek egyszerűen sarkon fordultak, hogy majd egy megfelelőbb időpontban térjenek vissza.

Mint tudjuk, amikor az ember fiatal, tele van jó ötletekkel. Ezért feltettem az egyetlen kérdést, amely azonnal felvetődött bennem: Ki alkalmazta azt a sok idiótát? Tisztában voltam azzal ugyanis, hogy a többségüket maga Sture vette fel. Sőt Sture is tisztában volt vele, hogy tisztában vagyok vele. Tudniillik burkoltan azt kérdeztem: Ki is akkor itt a legnagyobb idióta?

Sture kihajított. Később hallottam, hogy legszívesebben előkapta volna a puskáját, és lepuffantott volna.

Az eset gondolkodóba ejtett. Adva van egy ember, aki hamarosan nyugdíjba vonul. Nyilvánvalóan ügyes vállalkozó, és a saját üzleti szakterületével kapcsolatos tudása révén rendkívüli megbecsülésnek örvend. Ám igazából nem tud bánni az emberekkel, nem igazodik el a munkatársain. Akiket pedig nem lehet megérteni, azok következésképpen mind idióták.

Azonnal észrevettem, mennyire tévesen gondolkodik. Sture nem fogta fel, hogy mindvégig magából indult ki, és mindenkit, aki nem úgy működött, mint ő, idiótának tartott. Olyan kifejezéseket is használt, amilyeneket bizonyos embertípusokra magam is szoktam néha: rohadt tökfejek, korlátolt íróasztalhuszárok, nyomorult barmok és üresfejű parasztok. Én azonban sosem hívtam senkit idiótának, még ha egyes embertípusokkal akadtak is nyilvánvaló problémáim. Rendkívül ijesztő volt belegondolni, hogy valaki úgy éli le az életét, hogy mindvégig azt érzi: olyan emberek veszik körül, akikkel nem lehet együttműködni. Ezzel saját lehetőségeinket is hihetetlenül korlátozzuk.

Belenéztem a tükörbe. Könnyű volt meghozni a döntést. Nem akarok olyan lenni, mint Sture! Egy vele és néhány szerencsétlen kollégájával tartott, rendkívül rossz hangulatú megbeszélés után összeszorult gyomorral ültem be a kocsiba. A beszélgetés teljes kudarcba fulladt. Mindenkit felzaklatott.

Akkor és ott határoztam el, hogy megtanulom azt, ami talán a legeslegfontosabb: hogy miként működnek az emberek. A döntést tettek követték. Először is azt próbáltam megfejteni, hogy miképp érthetem meg azokat, akik kezdetben nehezen érthetőknek tűnnek. Hogy egyesek miért olyan halkszavúak, és másoknak miért nem áll be soha a szájuk, némelyek miért mondanak mindig igazat, míg mások soha. Hogy a kollégáim egy része miért érkezik mindig pontosan, míg mások folyton elkésnek. Hogy bizonyos embereket miért kedvelek jobban másoknál.

Izgalmas tapasztalatokra tettem szert, és amióta elindultam ezen az úton, más ember lettem. A megszerzett tudás révén emberként, barátként, munkatársként, szüleim gyermekeként, férjként és gyermekeim apjaként is egyaránt megváltoztam.

Ez a könyv az emberi kommunikáció sokféleségét mutatja be. Mindannyiunknak vannak tapasztalatai emberekről, és mindannyiunknak van fogalma arról, hogyan működik a kommunikáció. De miképp tanulhatunk meg igazán ügyesen bánni a különböző embertípusokkal? Természetesen különböző módszerek léteznek erre. A legáltalánosabb bizonyára az, hogy elkezdünk kutakodni a témában, és megtanuljuk az alapokat. Attól azonban, hogy elsajátítjuk az elméletet, még nem válunk világszínvonalú kommunikátorrá. Ezen a téren csak akkor tehetünk szert ténylegesen működő tudásra, ha alkalmazni is kezdjük az ismereteket. Pontosan úgy, ahogy biciklizni tanulunk: csak akkor működik a dolog, ha már felültünk a biciklire. Csak akkor jövünk rá, mit is kell csinálni.

Azóta, hogy elkezdtem tanulmányozni az emberek működését, és valóban a különbségek megértésére törekszem, már egyáltalán nem vagyok annyira kategorikus, és senkit sem ítélek el csak azért, mert nem olyan, mint én. Hosszú évek óta sokkal türelmesebb vagyok azokkal, akik a szöges ellentéteim. Azt azért nem állíthatom, hogy soha nem keveredem konfliktusba, ahogy azt sem próbálnám elhitetni veled, kedves olvasó, hogy sohasem hazudok, de manapság mindkét dologra csak igen ritkán kerül sor.

Köszönettel tartozom Sturénak azért, hogy felkeltette érdeklődésemet a téma iránt. Nélküle talán ez a könyv sem jött volna létre.

Hogyan bővítheted ismereteidet? Kezdetnek elolvashatod ezt a könyvet. Az egészet, és nem csak az első három fejezetet. Aztán pedig elindulhatsz ugyanazon az úton, amelynek én húsz évvel ezelőtt nekivágtam. Nem fogod megbánni, ezt megígérhetem. Ha e könyv elolvasása után egyáltalán nem tanultál semmi újat, ígérem, hogy visszafizetem az árát.

Fordította: Patat Bence

Thomas Erikson: Idiótákkal körülvéve
Central Könyvek, Budapest, 2018