Még egyszer, ugyanarról a kötetről | Meseország mindenkié

Posted on 2021. február 1. hétfő Szerző:

0


Bodó Viktória Booklány |

A Meseország mindenkié című mesegyűjtemény – és kiadója, a Labrisz Egyesület – méltatlan helyzetbe került. Egymagának kell állnia a sarat a hivatalos kormánypropagandával szemben, ami pajzsként tartja maga előtt számos dolog elleplezésére. Holott ez a könyv sokkal többet érdemel, semhogy csupán politikai harc eszköze legyen. Ez a könyv egy irodalmi alkotás, egy fantasztikus antológia, ami azért született, hogy megmutassa a szokásostól eltérő nézőpontokat is. Olyan, a felkért kortárs szerzők által irodalmi igénnyel megírt meseátiratokat tartalmaz, amelyek a marginalizált csoportok tagjai mellett állnak ki. Szó esik többek között szenvedélybetegségről, etnikai kisebbségekről, a melegekről, az örökbefogadásról, a testi fogyatékosságokról is. Egy normálisan működő országban ezt a szivárványszínű eszközt érzékenyítésre használnák az oktatásban, ott lenne az óvodákban a többi mesekönyv mellett, hogy segítsen a gyerekeknek feldolgozni mindazt, amire a mesék hagyományos formái nem térnek ki, de a valóságunk egyenjogú részei.

Ehhez, persze, a propaganda mocskolódása helyett tudni kellene, mire is való a mese. A mesék funkciója, hogy értelmezzék számunkra a világot, hogy segítsenek azt megérteni és feldolgozni. A mesék kapaszkodókat nyújtanak a kihívások, a félelmek ellen. Felvérteznek minket a lelki megpróbáltatásokkal szemben, amióta világ a világ. És persze, teszi ezt a Meseország mindenkié is, a maga eszközeivel segítve megértetni, hogy a hátrányosabb helyzetű csoportok, a kisebbségek, mint a szegények, a cigányok, a melegek vagy az örökbefogadottak egyenrangú, egyenjogú tagjai a társadalomnak. A mienknek is! A maga természetességében, mesékkel mutatja meg, hogy a világ minden tekintetben sokszínű, és nincs két egyforma hópehely vagy ujjlenyomat sem. A sokféleség: érték. Az elfogadás: érték. A szeretet: érték. A nyitottság: érték. Az ember szabadsága: érték és alapjog.

Ma, most talán nincs is fontosabb könyv ebben az országban. Lehetnek szebbek, marandóbbak, nagyobb irodalmi értékűek, de aktuálisabbak biztosan nincsenek. Amikor a kormányzat minden tehetetlenségét és szándékolt vagy szándékolatlan – fogalmazzunk így – inkompetenciáját egy ilyen, könyvek ellen indított támadással próbálja leplezni, arra a saját fejét önálló gondolkodásra használó ember csak egy dologra következtethet: ez vegytiszta nácitempó. Nem a könyv miatt, ez nem erről az egy kiadványról szól. Ez arról szól, hogy a könyv megsemmisítése nem lehet válasz. Soha, semmilyen módon és semmiféle könyvre vonatkozóan. Ha pedig a könyvek „elégetését”, betiltását, indexre tételét kormányzati szintre emelik, akkor az a garnitúra formálisan is megérett a pusztulásra, hogy kövesse morálja, lelkiismerete, agya bomlását.

Nem lehet vita tárgya, hogy ez a könyv vagy bármelyik kaphat-e ilyen elbánást, hírverést, mocskolódást, darálást, betiltást, amit ez a könyv kapott. Az eljárás tökéletesen megfeleltethető a harmincas évek náci Németországában szokásosnak: a nem kívánatos (zsidó) tartalmakat megbélyegezzük, ledaráljuk, elégetjük, az azt áruló könyvesboltokat falragaszokkal látjuk el stb.

Ezt visszautasítom és tiltakozom.
Nem teheti ezt senki az országunkkal és egyetlen könyvvel sem.
A kultúra nem a mocskos csizmák törlésére való.
A kultúra szent dolog.

„A könyv elégetése nem válasz a könyvre”, mondta Rousseau, amikor társadalomkritikái miatt megfenyegették műveinek elégetésével. Természetesen igaza volt, hiszen az „elégetés” hátterében mindig valami más ok van: hatalomféltés, érdek és mindig aljas indok. Hatása csak időleges, ahogyan ezek a mai könyvüldözők, könyvdarálók is majd a történelem szemétdombján fogják végezni. De addig nekünk, gondolkodó embereknek kötelességünk felszólalni és kiállni minden ilyen kísérlet ellen, éppen azért, hogy minket ne dobjanak melléjük majd, mint néma cinkosokat.

Nagy Boldizsár

Nagy Boldizsár

A gondolat, a szellem, az egyén azonban szabad. „Az irigység a középszerűek vallása. Megnyugtatja őket, csillapítja mardosó nyugtalanságukat, és végső soron szétrohasztja a lelküket, mert addig igazolják vele a kapzsiságukat és fukarságukat, amíg már maguk is elhiszik, hogy az jó, és hogy a mennyország kapui csak a maguk fajta korcsok előtt nyílnak meg; akik úgy élik le az életüket, hogy semmi nyomot nem hagynak a szánalmas igyekezeten kívül, hogy másokat lehúzzanak, kizárjanak, sőt, ha lehet, tökretegyék őket; akik puszta létükkel, önmagukkal bizonyítják, hogy milyen szegények szellemben, lélekben és testben. Boldog az, akit a hülyék megugatnak, mert a lelke nem lesz a martalékuk” – írta nem ennek kapcsán, de nagyon ideillően Carlos Ruíz Zafón.

A boldog mindig az, akit a hülyék megugatnak. Köszönöm, Labrisz Egyesület, hogy életre hívtátok ezt a hiánypótló meseantológiát.

Az írás teljes terjedelemben elolvasható a Booklány szereti… oldalon

Meseország mindenkié
Szerkesztette: Nagy Boldizsár
Illusztrációk: Bölecz Lilla
Labrisz Egyesület, Budapest, 2020