Tömegpszichózis és környéke | Doron Rabinovici: A földönkívüliek

Posted on 2021. március 20. szombat Szerző:

0


Paddington |

Doron Rabinovici, az Izraelben született, de kisgyerek kora óta Ausztriában élő szerző első magyarul megjelent kötete A földönkívüliek. A történész, esszéista szerző olyan témáról akarta kifejteni a gondolatait, amelyeket legkönnyebben a fantázia távolságot nyújtó világába helyezve lehet a napi politikától függetlenül, és így valamennyire objektíven megvitatni. A téma sokkal aktuálisabb, mint azt a szerző a kötet eredeti, 2017-es megjelenésekor sejthette. Kiket vagyunk hajlandóak feláldozni és hogyan, ha meg akarjuk védeni magunkat egy nagyrészt láthatatlan, feltéte-lezhetően legyőzhetetlen ellenféltől? És vajon mindent el kell-e hinnünk, amit a média zöme egybehangzóan az arcunkba tol?

A kötet címe látszólag nem hagy semmiféle kételyt, főként az erős kezdőmondat után: „Éjszaka jöttek.” A címben szereplő földönkívüliek észrevétlenül közelítették meg a Földet, amikor – a terjedő pletykák szerint – megérkeztek. Érkezésükről semmi biztosat nem tudni, akkor kezdik el valóban elhinni az emberek, amikor váratlanul leáll minden szerkezet, ami elektromossággal működik. Az áramszünet hatására fosztogatások kezdődnek, megszaporodnak az erőszakos cselekmények, az emberek fegyverkeznek. A civilizáció gyakorlatilag órák alatt összeomlik. (Fel sem merül viszont, hogy terrortámadás történt, holott ilyen kibertámadásokról már könyvek tucatjai születtek.)

A kötet narrátoraként megismert gasztro-újságíró, Sol és felesége, Astrid sokáig azt gondolják, Orson Welles híres és csaknem rosszul elsült kísérletéhez, A világok harca rádiójátékhoz hasonló hamis médiahír a földönkívüliekről szóló információ. Aztán a nagy áramszünet idején elkezdenek hinni benne, annak ellenére, hogy az idegenek nem mutatkoznak, nem tudni, miért jöttek és mit akarnak. Az áramszünet, ha az ő művük, arra utal, hogy a Földnél sokkal fejlettebb technológia van a kezükben (vagy miben is?). Aztán ellenhatásként elkezdődik a nagy békemenetek szervezése, az emberiség megpróbálja meggyőzni az idegeneket arról, hogy az ember igazából jó élőlény. A földönkívüliek, azaz egészen embernek tűnő lények (humanoidok?) egyszer röviden megjelennek az ENSZ székházánál, aztán soha többet senki nem látja őket.

A regény többi részét pedig jól leírja ez a rövid párbeszéd, ami még a regény elején hangzik el:
„– Én nem a földönkívüliektől félek.
– Hanem?
– Az emberektől. Azoktól félek.”

A földönkívüliek ugyan ezt sosem mondják el a tömegek számára láthatóan-hallhatóan, de a közösségi oldalakon és a sajtóban elterjed a hír, hogy megállapodás született velük. Az idegenek húsevők, az emberek pedig ízletesek, tehát alkut kínáltak fel. Viadalokat kell rendezni, ahol a legrátermettebbek elnyerik a lehetőséget, hogy találkozzanak az idegenekkel, de a többieket, a túlélőharc kieső indulóit megeszik. A regényben így összetalálkozik a Minotaurosz legendája (akinek Athén városa a béke fejében évente egy fiút és lányt küldött áldozatként) és az Éhezők viadala (itt a Föld körzeteinek 2-2 fiatalt kell feláldoznia szintén a béke érdekében egy kieséses viadalon, melynek bajnokai különleges jutalmakat kapnak).

A jelentéktelen gasztro weboldal egyik tulajdonosaként dolgozó Sol óriási lehetőséget lát a helyzetben, és – mondván: ételről van szó, ha a kiesőkből a földönkívüliek elesége lesz – egy talkshow, valami Big Brother-féle kísérőműsor szervezésével megkaparintják a sajtótorta egy jelentős szeletét. Ebbe a csevegésbe meghívnak sokféle vendéget, közülük sokan változatos okokból elítélik azt, hogy emberek önként jelentkezzenek prédának (erőszakos kiválasztás nem merül fel), ám Sol hamar szembesül azzal is, nem talál olyan nyilatkozót, aki határozottan kiállna a viadalok betiltása mellett.

Amikor egyetemista szomszédjuk, Eliot jelentkezik a viadalra, Sol is másként kezdi látni a helyzetet, amit a felesége mindvégig erősen kritizált. Aztán Eliot úgy dönt, megpróbál kiszállni, és ekkor elkezdődik az igazi rémálom. Az egyébként is vékonyka regény utolsó mintegy ötven oldala tulajdonképpen disztópia a disztópiában, amellyel a szerző tovább megy a történelmi és irodalmi párhuzamok terén – de ezt fedezze fel magának az olvasó.

Ahogy említettem, Rabinovici a sci-fi vagy disztópia műfaját azért választhatta, hogy olyan kérdéseket tegyen fel, amelyeket jobban átlátunk, ha kissé eltávolodunk a napi ügyektől. A fejlett demokráciák hanyatlani látszanak 2017-ben. A regény születésekor Ausztriában igen aktuális kérdés volt az idegenekkel szembeni türelmetlenség és az antiszemitizmus erősödése is. A szerző a regénnyel egyértelműen arról kívánta elgondolkodtatni az olvasókat, hogy hová vezethetnek ezek a jelenségek. Hol a szabad akarat határa és mire képes a tömegpszichózis? A regényben a kérdések elsősorban akörül forognak, hogy a nagyobb jó érdekében fel lehet-e áldozni arra önként jelentkezőket, illetve hogy a társadalom elfogadhatja-e ezt az áldozatot. No meg az is felmerül, valóban létezik-e az a jobb cél, amiért áldozatot akarnak hozni.

A regény 2021-re időzített kiváló magyar fordítása – amely Nádori Lídia mesteri munkája – olyan kérdésekről is elgondolkodtat, amelyek az eredeti kiadáskor még csak nehézsúlyú disztópia-szerzők fejében jelentek meg. Ma viszont mindennapi valóságunk elemei. Soha ennyire nem mosódott el a határ a valóság és az arról a sajtóban meg a közösségi médiában közvetített hamis kép között. Évtizedek óta nem távolodott el a valóságtól ennyire a gondolkodó emberek egy jelentős része, és nem volt ekkora veszélyben szinte minden, amit az elmúlt bő 75 év alatt elért az emberiség.

Rabinovici földönkívülijeinek a gyomrát meg is fekszik az emberek, és egy nap felszívódnak. Még annyi üzenetet sem hagynak, hogy: „Viszlát, és kösz a halakat!” (Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak, negyedik kötet.) Mi viszont itt maradtunk, és próbálgatunk visszatérni a normalitásba. Talán Rabinovici segít ebben?

Doron Rabinovici

Doron Rabinovici: A földönkívüliek
Fordította: Nádori Lídia
Magvető Kiadó, Budapest, 2021
256 oldal, teljes bolti ár 3499 Ft,
kedvezményes ár a lira.hu-n 2799 Ft,
e-könyv változat 2499 Ft
ISBN 978 963 143 8765 (papír)
ISBN 978 963 144 0690 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A rádióban bemondják a szenzációs hírt: az idegenek megérkeztek a Földre. Az embereken úrrá lesz az izgatottság, az eufória és az ismeretlentől való félelem, ami súlyos zavargásokhoz vezet. Sol egy internetes gasztromagazin alapítója, munkahelye pedig hamar az események középpontjába kerül.
Elindítják a Forráspont című talkshow-t, amelyben szakértők, összeesküvéselmélet-hívők és az utca embere mondhatja el a történtekkel kapcsolatos véleményét és tapasztalatait. Felröppen a pletyka, hogy a földönkívülieknek egyetlen kérésük van, az önkéntes emberáldozat, ezért a világ televíziói elkezdik sugározni a viadalokat, amelyek bajnokaira sosem látott gazdagság, veszteseire pedig a vágóhíd vár. (…)