Francia vagyok Párizs városából… | Magyar Miklós: Az akasztófa árnyékában. François Villon

H. Móra Éva |

Egy személyes dologgal kezdem: diákkoromban is nagyon szerettem a monográfiákat. Kicsoda-micsoda, honnan jött ez az ember, akinek a művét olvasom? Talán a kódoltan bennünk lévő pletykaéhség volt ez, csak épp nem a celebekre (akkor még nem is léteztek, legalábbis ilyen néven nem), hanem az írókra-költőkre irányítva? Nem tudom. Az biztos, hogy jólesően emlékszem iskoláskorom Így élt…-sorozatára, különösen a sok képre, amelyek felvillantották az alkotók magánéletét is.

Nos, ha fotókat – érthető okokból – nem is találunk Magyar Miklós költő-monográfiájában, a vágyott bepillantás megvan. S míg a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben ugyancsak megszépítették nagyjaink életrajzát, nehogy rossz példát kapjon az ifjúság, esetünkben erről szó sem lehet. Az a 31-32 év, amely Villon életéből többé-kevésbé ismert vagy rekonstruálható, sűrű, kalandos – és mondjuk ki: vétkekkel, bűncselekményekkel terhelt. Versein kívül életének dokumentumai is többnyire periratok, jogi feljegyzések.

Szinte hihetetlen, hogy nemcsak a késő középkor, hanem az egész francia költészet egyik legnagyobb alakjáról még nem született magyar nyelvű monográfia. A szerző a francia irodalom specialistájaként fölényes biztonsággal veti egybe a legújabb kutatási eredményeket, szinte sorról sorra vezeti végig az életművön az olvasót.

• Olvass bele!

De ki lehet az olvasója ennek a könyvnek? Nyilván azok is, akiket mélységükben érdekelnek a filológiai pontosságú föltevések, érvek, cáfolatok. De bátran a kezébe veheti az is, aki a korra kíváncsi, a 15. század francia társadalmára, amely hagyta ezt a fölszentelt papot, ezt a magasan kvalifikált költőt elzülleni. Hátborzongató világ tárul fel ebből a szemszögből, a lecsúszott ember szemszögéből. Nem túlzás a cím: verekedés, szervezett rablás, lopás, sőt gyilkosság is száradt Villon lelkén, de valahogy mindig kegyelmet kapott. Végül azonban – csak feltételezhető, hogy miért – valóban halálra ítélték, s biztos lehetett abban, hogy a kötél a nyakára kerül. Tudjuk: nem így lett. Legalábbis 1463-ban még megúszta a bitófát, csupán száműzték Párizsból. Hogy azután mi történt vele, nem tudni.

Elborzasztó és szívbemarkoló – ez a kettős érzés kísért végig a kötetet olvasva. Micsoda romlott kor lehetett az, amelyikben a temetőkben zenéltek, zsonglőrködtek, mulatságokat tartottak, s a prostituáltak a sírokon fogadták klienseiket? Ahol a szigorító intézkedések után „csupán” a fehérnemű- és divatcikk-árusítást engedélyezték a temetőkben, s az írók maguk is ott árulták műveiket? Micsoda idők lehettek, amelyekben a felakasztott bűnözők ott lógtak elrettentésül az akasztófákon mindaddig, amíg az oszlás, az időjárás s a madarak meg nem tették a magukét? A lecsúszott ember, a börtönlakó ezt látta, ettől rettegett.

És ugyanakkor szívbemarkoló, hogy François Villon ebben az erkölcsi fertőben (s itt a saját erkölcsei is értendők) milyen csodálatos költői hangot képes megütni. Magyar Miklós minden apró részletre felhívja figyelmünket: bevezet, elképzelteti velünk azt a lelkivilágot, amely Villon tollát vezette. Fő művei, a Kis és Nagy Testamentum legtöbbje gunyoros „végrendelet”: ellenségeit, rosszakaróit vagy épp hajdanvolt szeretőit sorolja fel, mindegyiküknek rájuk szabott, nekik való hagyatékot szánva. A fordításokon keresztül (és persze a fordítók zsenialitásának köszönhetően) is feltűnő az a páratlanul friss hang, a hibátlan (szigorúan zárt versformákban írt) szerkezet, az utánozhatatlanul eredeti nézőpont, a mindent a visszájára fordító költői alapállás, amely sokak fölé emelte ezt a ritka tehetségű költőt. Igazán megkapóak azonban a valóban az akasztófa árnyékában írt versei, őszinte halálfélelemmel és bűnbánattal telve. Az Akasztottak balladája egyenesen a kivégzetteket szólaltatja meg, az ő nézőpontjukból szólítja meg az ittmaradottakat, imára kérve őket. Mert igen, ez a rossz életű, bűnt bűnre halmozó Villon mélységesen vallásos is, talán a legjobb szó erre az istenfélő. Döbbenetesen őszintének találjuk sorait, és hitelükben egy percig sem kételkedünk.

De mindehhez persze avatott vezetőre van szükség, Magyar Miklósra, aki minden titokról fellebbenti a fátylat. Személyes ismerőseinkké válnak ezek a hajdanvolt hercegek, egyházi személyek, alvilági alakok, ledér nők – mindenki, aki Villon zaklatott életének szereplője volt.

Érdekes olvasmány, bizony, a nagyközönség számára is.

François Villon egy 1489-es fametszeten

Magyar Miklós: Az akasztófa árnyékában.
François Villon
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2020
196 oldal, teljes bolti ár 3499 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 2624 Ft,
ISBN 978 963 5041589

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Az akasztófa árnyékában hiánypótló kötet. Villon verseinek Magyarországon ugyanis számtalan kiadása van, önálló monográfia azonban mindeddig nem jelent meg a költőről. A mű a legújabb kutatási eredményekre: levéltárakból előkerült okiratokra, bírósági végzésekre, kegyelmi levelekre támaszkodva göngyölíti fel Villon élettörténetét és elemzi verseit.
A legfrissebb szakirodalom alapján rekonstruál. A középkor történelmi, társadalmi környezetébe helyezve igyekszik teljes képet adni élet és mű lehetséges kapcsolódásairól. Kételyeket is megfogalmaz, hiszen annyi ebben a dokumentumhalmazban az ismeretlen elem, hogy Villon életének még a kronológiáját is nehéz megnyugtatóan összeállítani.
A kutatók számára jól használható, az irodalomkedvelők érdeklődésére is számot tartó kismonográfia korabeli illusztrációkkal idézi meg az első „elátkozott költő” világát, életterét és költészetét.