Somogyi András | A huszonhetedik (!) magyar nyelven megjelent Reacher-kötetet tarthatja kezében az olvasó. Hőse az egykor tizenhárom évet katonai nyomozóként leszolgált Jack Reacher. Az Államok útjait rója és valahogyan mindig bajba keveredik. Igaz, azokból végül mindig győztesen kerül ki. Ebben a kötetben a szerkezet kissé szokatlan a korábbiakhoz képest. A szerzők három különböző történet szálait […]
november 17, 2022 Írta: olvassbele.com
Paddington | Mark Greaney immár 12 kötetes A szürke ember sorozata 2009 óta örvend nagy népszerűségnek az angolul olvasók körében. Miközben közeli rokonságot mutat például a világsikert aratott Jack Reacher- és Jack Ryan-sorozatokkal, eddig tudtommal nem vált az említettekhez hasonlóan ismertté. Most a Netflix egész estés akciófilmet készített az első kötet nyomán, ami remek alkalom […]
március 29, 2021 Írta: olvassbele.com
Somogyi András | Jack Reachert nem kell bemutatni az olvasónak, hiszen az Őrszem a huszonhatodik (!) kötet a Lee Child regényciklusban. A kóbor, magányos, nagy öklű igazságosztó, aki mindig a gyengék mellé áll, régi ismerősünk. Utazgatása során Nashville-ben – előjáték gyanánt – egy gitáros együttes fizetését szerzi vissza a zenészeknek a csaló bártulajdonostól. Majd szokása […]
március 29, 2021 Írta: olvassbele.com
1. fejezet (…) Reacher maradt a helyén. Nem sietett sehová. Később érkezett meg a tervezettnél, de ez nem okozott nagy gondot, nem ment időre sehová. Nem volt megbeszélt találkozója. Senki sem várta, nem aggódott miatta, nem haragudott meg rá. Reacher úgy tervezte, keres egy helyet, ahol megszállhat éjszakára. Meg egy bisztrót, ahol bekaphat valamit. És egy […]
június 4, 2020 Írta: olvassbele.com
Somogyi András | A könyv főhőse, Jack Reacher régi ismerősünk. A katonai rendőrség különleges egységének őrnagyaként szerelt le sok évvel ezelőtt, azóta az országút vándora, a városokra, tájakra rácsodálkozó, mindig bajba keveredő magányos farkas. Lee Child eddig megjelent 24 regényének (és két filmnek) főszereplője. Nagydarab, izmos, verekedéshez, fegyveres összecsapáshoz kiválóan értő férfi, aki mindig a […]
április 2, 2019 Írta: olvassbele.com
Somogyi András | Nem telik el sok idő Jack Reachernek a Laconiában való tartózkodása és első – természetesen győztes – verekedése között. Reachert nem kell bemutatnom, a katonai rendőrség őrnagyaként sok évvel ezelőtt leszerelt, országjáró, magányos farkas volt a főhőse Lee Child eddig 23 regényének (és két filmnek). Összecsapást soha nem kezdeményez, de ha a […]
április 2, 2019 Írta: olvassbele.com
1. fejezet (…) A tengerparttól eltávolodva elgyalogolt úgy másfél kilométert az országút széléig, ahol megállt, és feltartotta a hüvelykujját. Jól megtermett ember volt: bakancsban több mint százkilencvenöt centi, erős testalkat, csupa csont és izom, nem különösebben jóképű, és nem épp jól öltözött. A ruházata mindig kissé rendezetlen benyomást keltett. Nem volt különösebben vonzó jelenség. A […]
április 21, 2018 Írta: olvassbele.com
Somogyi András | Régi ismerősünk, Jack Reacher, az egykori különleges katonai rendőri egység régen leszerelt parancsnoka ismét az országot járja – szokása szerint busszal vagy stoppolva. Találomra megáll körülnézni Dél-Dakota egyik poros kisvárosában, és a zálogház kirakatában különös, apró gyűrűt fedez fel. Diplomagyűrű a West Point-i katonai akadémiáról, a tulajdonos neve kezdőbetűinek vésetével. Reacher is […]
március 9, 2018 Írta: olvassbele.com
Éjszaka egy bárban A lány úgy tizenkilenc éves lehetett, nem több. Talán még annál is fiatalabb. Egy biztosítótársaság még hatvan év élettartamot tippelt volna neki. Én úgy gondoltam, pontosabb jóslás a harminchat óra vagy a harminchat perc, ha a dolgok rögtön az elejétől félresiklanak. Szőke volt, és kék szemű, de nem amerikai. Az amerikai lányoknak […]
március 9, 2018 Írta: olvassbele.com
Somogyi András | Jack Reachert, Lee Child kedvenc hősét nem kell bemutatnom az olvasónak. Régi ismerősünk ő, részben még aktív, katonai nyomozótiszt korából, részint – miután megvált a hadseregtől – csomag nélküli stopposként, aki egyedül járja a hatalmas országot, rácsodálkozva azokra a helyszínekre, ahová korábban hivatali kötöttségei miatt nem jutott el. Sok róla szóló regény […]
január 4, 2017 Írta: olvassbele.com
| 1. fejezet | Reachert végül beültették egy autóba, és elvitték egy másfél kilométernyire lévő motelbe, ahol az éjszakai recepciós adott neki egy szobát. Pontosan úgy festett, mint várta, hiszen ezernyi ilyen szobát látott már életében. Volt benne egy hangosan zúgó, a falba beépített hősugárzó, amely akkora zajt csap, hogy nem lehet tőle aludni. A […]
január 4, 2017 Írta: olvassbele.com
Somogyi András | A regény főhőse régi, kedves ismerősünk (Bosszúvágy, Néma város), a 110-es katonai rendőrnyomozó egység egykori, őrnagyi rangú parancsnoka: Jack Reacher. A kötet második kiadása jelent most meg, abból az alkalomból, hogy bemutatják a regényből készült filmet, Tom Cruise főszereplésével. Természetesen ő alakítja Jack Reachert. Mivel Lee Child jellemrajzolásáról és cselekményvezetéséről már néhány […]
április 4, 2016 Írta: olvassbele
Somogyi András | Lee Child huszadik magyarul megjelent regényének főhőse a már ismerős Jack Reacher, az országjáró, mindig bajba kerülő – vagy inkább bajt kereső – magányos farkas, egykori katonai rendőrnyomozó őrnagy. Reacher életrajzát, pszichoprofilját (hogy stílusos legyek) már megírtam korábban, így ismétlés helyett csak hivatkozom a szerző Bosszúvágy című opuszára. A bűn már a Néma […]
január 19, 2016 Írta: olvassbele
Somogyi András | Lee Childnak magyar nyelven a tizenkilencedik (!) kötete jelent meg ugyanazzal a főhőssel. Viszont valamennyi története önmagában, a többitől függetlenül is élvezhető, feszült, fordulatos, mesteri krimi – hogy azt az olvasót is gyorsan megnyugtassam, aki most találkozik először a Reacher-történetekkel. Ilyen előzmények mellett méltányosnak és célszerűnek tartom, ha elsőként alaposan megismerjük a […]
április 14, 2023 Írta: olvassbele.com
0