Bedő J. István | Örkény műveivel nehéz mellényúlni. Ha színházba kerülnek, még nehezebb, hiszen talán nincs is olyan érett kori műve, amiből jó kezű rendező ne tudna eredményt kihozni. Most Kováts Kriszta szerkesztett minden eddigitől elütő előadást az Egypercesekből. Az összeállításnak két – alaposan alárendelt – főszereplője van: maga Örkény, Müller Péter Sziámi alakítja, és […]
június 7, 2016 Írta: olvassbele
Bedő J. István | Budapest iránti szerelmét Kováts Kriszta már beleénekelte korábbi, Nádasdy Ádámmal közös összeállításba (Budapest bámészko), és mivel akkor bizonyossá vált, hogy a mesélő dal (nevezzük csak sanzonnak) és az irodalmi szöveg pompásan hangzik egymás társaságában, tehát most is ezen a járt úton indul el. A Magyar flódni sajátos szópárosítás, mely roppant kézenfekvő […]
május 10, 2016 Írta: olvassbele
BJI | Volt a közelmúltban Kováts Krisztának egy sikeres műsora, a Budapest bámészko című, amelyben Nádasdy Ádámmal – a Kováts Kriszta Kvintett kíséretével – fölelevenítette a múlt század Budapestjét, annak legendás alakjait és helyszíneit, dalban és prózában. Most Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész lesz partnere a pódiumon, az ő írásaival (Így szerettek ők, Így szerettek ők […]
június 9, 2014 Írta: olvassbele
Pál utcai fiú | Nádasdy Ádám Egy vallomással tartozom: egyszer beleírtam Molnár Ferenc egyik darabjába. Nem sokat, csak kicsit. És nem is beleírtam, hanem csak belefordítottam. Az történt ugyanis, hogy a Játék a kastélyban című darabot 2000 tavaszán műsorra tűzte a Katona József Színház, Máté Gábor rendezésében. A munka megkezdése előtt Máté elolvasta az angol […]
június 9, 2014 Írta: olvassbele
BJI | Vajon azok is értik, érzik-e ennek a sanzonkönyvnek a levegőjét, akik még nem töltötték be az ötödik vagy a negyedik ikszet? Mert Kováts Kriszta sikerrel játszott estjének rajongói főként ők, akik egyrészt tudják, hogy ezek bizony Fábri Péter szerelmes dalai, és a szerelem tárgya, célpontja ez a szépséges, csúnyácska főváros, Budapest. A város, […]
április 9, 2014 Írta: olvassbele
Bedő J. István | Várkonyi Mátyás és Béres Attila mintaképe semmiképpen sem a fürge kezű Rossini volt, ezt már előre lehetett tudni, mivel másfél évtizedig dolgoztak a Mata Hari című zenés darabon. A Müpában előadott világpremier sok pozitívumot hozott és több tanulsággal járt. A történet: a múlt századfordulón felbukkan Párizsban egy késő huszonéves, céltudatos, nagyon […]
június 13, 2013 Írta: olvassbele
Írta: Hegedűs Claudia Két estére is beköltözik A 2. váratlan szerelem az Átrium Film-Színházba. A június 19-én és 20-án műsorra tűzött Marivaux-darab rendezője Kováts Kriszta, főszereplői Nagy-Kálózy Eszter és Lengyel Ferenc. A FUGA Építészeti Központban tavaly szeptemberben bemutatott kesernyés szerelmi komédia örök vesztes könyvtárosát Cserna Antal személyesíti meg. A Marivaux-mű fordítója Fábri Péter azt írta […]
november 21, 2012 Írta: olvassbele
Írta: Bedő J. István Ismét lesznek előadásai a sóhajtozásnak. Ha még nem volt szerelmes, akkor azért nézze meg – ajánlja Fábri Péter (író és a darab fordítója). – Ha már volt, akkor azért, ha még nem látta, akkor azért, ha már látta, akkor mondja el másoknak is, hogy milyen. Nemigen lehet tudni, hogy egy a […]
október 7, 2012 Írta: olvassbele
[MÉ] Ha a Kovátsműhely színházi előadást készít, szinte mindig Szirtes Edina Mókus a zeneszerző. Most is az ő zenei anyagával szólal meg a szereplők szünet nélküli sóhajtozása Marivaux: A 2. váratlan szerelem című komédiájában. Mióta dolgozol Kováts Krisztával? Már a legelső budapesti zenei tevékenységem Krisztához kapcsolódik. Még meg sem volt a diplomám, de játszhattam Kriszta […]
szeptember 22, 2012 Írta: olvassbele
Írta: RD Egy született vesztes könyvtárost játszik Cserna Antal a zenés sóhajtozásban, melynek címe A 2. Váratlan szerelem. Marivaux darabját Kováts Kriszta rendezi. Újabb karakterszerep, most egy ügyefogyott fickó, akin mindenki keresztülnéz. Egy csóró értelmiségi. Milyen ez a figura? Nagyon szeretetre méltó lúzer, aki az értelmiségiek dilemmáit fogalmazza meg. Régimódiként megpróbál klasszikus értékeket képviselni, és […]
szeptember 21, 2012 Írta: olvassbele
Írta: RD Nagy-Kálózy Eszter premierre készül. Marivaux komédiájának, A 2. váratlan szerelemnek a női főszerepét fogja játszani. Nehezebb a főszerepet eljátszani egy komédiában, mint egy veretes tragédia hősnőjének lenni? Vannak nehezebb, vannak könnyebb szerepek, illetve vannak nehezebben megközelíthető szerepek, és vannak olyanok, melyeket valamiért jobban ismerek. De ez műfajtól független. Keresett kőszínházi sztár Nagy-Kálózy Eszter, most […]
szeptember 4, 2012 Írta: olvassbele
Írta: BJI A Kovátsműhely – Kováts Kriszta színháza – eredeti bemutatóra készül, a 18. századi francia szerző, Marivaux komédiáját állítja színre. A darab igen közel áll a francia commedia dell’arte hagyományaihoz, ugyanakkor annyira a mienk is, hogy nem is érthető egészen, eddig miért nem akadt fordítója. Illetve most már akadt: Fábri Péter rálelt és áttette […]
szeptember 4, 2012 Írta: olvassbele
Írta: Fábri Péter A címben olvasható kérdést még senki sem tette föl nekem, de végül is elképzelhető, hogy egyszer csak megkérdi egy barátom: mire jó egy nálunk ritkán játszott, 18. századi francia drámaíró darabjaival foglalkozni? Ha közel háromszáz éven át senkit sem érdekelt itt Magyarországon ez a komédia, miből gondoltad, Péter, hogy lesz értelme lefordítanod? […]
december 7, 2016 Írta: olvassbele.com
0