Sokszemélyes mono- és dialógok | Örkény István: Nézzünk bizakodva a jövőbe! / Baltazár Színház

Bedő J. István |

Örkény műveivel nehéz mellényúlni. Ha színházba kerülnek, még nehezebb, hiszen talán nincs is olyan érett kori műve, amiből jó kezű rendező ne tudna eredményt kihozni. Most Kováts Kriszta szerkesztett minden eddigitől elütő előadást az Egypercesekből.

Az összeállításnak két – alaposan alárendelt – főszereplője van: maga Örkény, Müller Péter Sziámi alakítja, és Kováts Kriszta adja Örkény feleségét, Angélát, szinte néma szereplőként. Ugyanis az ismerős mikronovellákat Ö. I. gyerekeinek írt levelei színesítik – és a kicsi-Angéla (Bábi), meg a kicsi-Antal reagál kuncogással, arcjátékkal, öleléssel Apa levélüzeneteire. De K. K., ezt el ne feledjük, a társulat minden lélegzetében benne van.

Egyszerű díszletben és nagyon funkcionális jelmezekben (Ruttka Andrea) játszanak, de maga a játék válik föltűnően érdekessé. Az egypercesek, ugyebár, jobbára monológok vagy dialógusok. Ám itt mindkettő megsokszorozódik.

Az atomháború után csendben fogant mondatokat (Budapest, tudják: „hozott szalonnával egérirtást vállal doktor Varsányiné”) tucatnyi hang szólaltatja meg. Nem szavalókórusként. Csak éppen mindenkinek jut pár szó vagy mondat. Mert mindenkit érint… A pocsolya emlékiratait a jövő pocsolyanövendékei hallgatják, és horkannak szomorúan vagy sikkantanak fel reménykedőn.

A háromlábú kutyák által húzott, (befékezett) autó vontatókutyáját tíz gyeplőszár köti öt párocskához. Öt Ilonka panaszkodik öt Ferinek… Még a groteszk mibenlétéről szóló, programindító elemzést is nyolc női és öt férfihang meséli el, nagy-nagy nevetések közepette – hiszen egy fejreállított temetés ugyan mit is csiholna ki a nézőjéből.

Tetszettek már a Balaton partján gumimatracot bérelni? Ugye hogy nem sikerült. Itt sem. Pedig sokszor a legbonyolultabb dolgokban is jól megértjük egymást.

A kalapot (az egyetlent) öten választják öt eladólánytól, s ezen a színpadon minioperává alakul némelyik egyperces. Olvasva, prózában észre sem vettük, hogy énekelhető. Az ének- és zeneszó dramaturgiailag nagyon erős hangsúlyt kap. Kováts Kriszta műsoraiban korábban feltűnt már a Fűre lépni tilos!, ez a generál-tiltás (vö.: generálpauza…). Mindenki együtt énekli Krisztával meg Sziámival, és ettől még hátborzongatóbb lesz.

Ó, és hát a (címadó) Nézzünk bizakodva a jövőbe! fellegjáró életprogramja is mily elbűvölő, amint a játszó személyek fölhívják figyelmünket az államforma új nevére, s a magyarni (ikes!) ige tartalomváltozására. Egyáltalán mennyire furcsa Örkény jövőbelátása: »Itthon is sok mindent másként hívnak majd. Például a „vanília” helyett, mely idegen szó, a „háború” megy át a köztudatba, minthogy régi jelentését amúgy is elvesztette. A visegrádi cukrászdában tehát a fagylaltospult fölött ez lesz kiírva: Eper / Puncs / Háború / Csokoládé.«

Sziámi fejezi be rezignáltan: »Így fogunk élni. Addig, ezt a pár évet, ki kell bírni.« Ha figyelembe vesszük, hogy ez már a legelső válogatásban (1968) benne volt, és azóta 48 év már el is múlt, a szavak pedig naponta változtatják jelentésüket – én bizakodva nézek a jövőbe… Csak egy a gond: vajon ki fogja mindezt megérni. Mert az előadást a zászló formájú Magyarország-szöveg zárja: a színjátszók kettesével kimennek, kezükben címer nélküli magyar trikolór, és ahogy ők fogynak, rövidül az ország neve, míg aztán csak egy M marad belőle. Végül az sem.

Szóval ki fogja majd élvezni a Dunai Magyar Köztársaság fővárosában, Visegrádon a háború ízű fagylaltot?

* * *

Kováts Kriszta egyperces-színházát a Baltazár Színház színészei játszották el – a már említett két profi, és K. K. állandó kvintettjének két tagja, Schneider Zoltán és Perger Guszty társaságában. A Baltazárosok közül (igazságtalanul) csak hármat emelnék ki: Medetz Attila kicsit éneklő hangsúlyaival, Erdős Balázs erőteljes dinamizmusával és Keresztes Anna gyöngyöző kacagásával hagyott egy vonásnyival erősebb nyomot bennem.

Az előadás szórólapja a groteszk temetésre utalva így zárul: »Kedves Nézőink! Hajoljanak Önök is előre, hogy velünk együtt nevessenek vagy sírjanak a látottakon!« Aki esetleg nem tudná, a Baltazár színjátszói értelmileg akadályozottak, legnagyobbrészt Down-szindrómások.

De a színházuk: színház. Lehet nevetni és sírni.

Fotók: Bege Nóra

Örkény István: Nézzünk bizakodva a jövőbe!
egypercesek több percben, zenével

Szerkesztő-rendező: Kováts Kriszta, zene: Schneider Zoltán
Színészek: Erdős Balázs, Fehér Dániel, Horváth Szilvia, Keresztes Anna, Kocsi Zsófia, Kovács Anna, Kovács Veronika, Kováts Kriszta, Kudari Réka, Medetz Attila, Müller Péter Sziámi, Pátkai Andrea, Rafael Erzsébet, Szilvásy Márton, Vörös Ferenc
Zenészek: Schneider Zoltán (gitár), Perger Guszty (ütőhangszerek)
Asszisztens: Mudráninecz Éva, látvány: Ruttka Andrea, smink: Nagy Réka, világítás: Mudráninecz János

Baltazár Ház (1031 Budapest, Zsófia utca 7.)

Bemutató: 2016. december 8., csütörtök 19.00
További előadások:
2016. december 9.
2017. január 19., 20., 25.