Az érzelmeknek vagy az eszünknek? | Cserna Antal a (szünet nélküli) sóhajtozásról

Posted on 2013. június 13. csütörtök Szerző:

0


Cserna Antal, Nagy-Kálózy Eszter

Cserna Antal, Nagy-Kálózy Eszter

Írta: Hegedűs Claudia

Két estére is beköltözik A 2. váratlan szerelem az Átrium Film-Színházba. A június 19-én és 20-án műsorra tűzött Marivaux-darab rende­ző­je Kováts Kriszta, főszereplői Nagy-Kálózy Esz­ter és Lengyel Ferenc. A FUGA Építészeti Köz­pont­ban tavaly szeptemberben bemu­ta­tott ke­ser­nyés szerelmi komédia örök vesztes könyv­tárosát Cserna Antal személyesíti meg.

A Marivaux-mű fordítója Fábri Péter azt írta a darab kapcsán, hogy amikor először talál­kozott a szöveggel, úgy érezte, hogy szinte lelépnek a papírról az emberek, akiknek a történetét olvasta. Milyennek láttad te ezeket az alakokat?
Engem is elsőre megfogott a darab, merthogy rettentően szellemes és sokrétegű. Az élvezetes szöveg Péter érdeme, aki nagyon mai, de ugyan­akkor nem „maiaskodó” fordítást adott a kezünkbe. Eleve úgy van felépítve a mű szer­ke­zete, hogy a szereplők folya­matosan bekopogtatnak egymás egyre mélyebb és mélyebb lelki bugyraiba. Miközben nyitják-csukják ezeket az ajtókat, megijednek attól, hogy esetleg kiadták magukat, vagy éppen rátámadtak a másikra. Azt kell mondanom, remek pszichológiai érzékkel írta meg a szerző ezt a komédiát, hiszen arról mesél ez a darab – amiről nagyon sokszor a mindennapi kommunikációnk is árulkodik –, hogy mi az, amit ki merünk mondani, és mi az, amit csak gondolunk. Valójában mi igaz, és mi az, amit csak igaznak hiszünk – vagy próbáljuk elhitetni a másikkal. Úgy érzem, ez a Marivaux-mű bölcs humorral és igaz módon szól azokról a kis társasjátékokról, amelyeket folyton játsszunk egymással.

Lehet azt mondani, hogy ez könnyed szerelmi komédia – közben meg első osztályú lélektani dráma?

A színészzenekar (szemben Kováts Kriszta)

A színészzenekar (szemben Kováts Kriszta)

Abszolút! Pontosan emiatt gondolom, hogy ez egy nagyon értékes mű. Tulajdonképpen a darab végigjárja egy szerelmi kapcsolat összes lelki stációját. A főszereplők viszonylag gyorsan elkezdik tesztelni egymást, vagyis eljátszanak egymással egy csomó olyan adok-kapok játékot, amit egy szerelmespár csak sok év után tenne meg. Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy minden viszony a cserebere játékon alapul, de sokszor azon múlnak a dolgok, hogy miként van felépítve ez az úgymond érzelmi-üzletelés része egy kapcsolatnak. Éppen ezért van egy kicsit kesernyés, ironikus hangvétele is ennek a komédiának. Finoman és rafináltan, de azt is körüljárja, hogy vajon az érzelmeknek engedelmeskedjünk inkább, vagy az eszünknek? Közben meg, ha jobban belegondolok, nem lehet igazán két okos mondatban megfogalmazni ennek a darabnak a lényegét, mert annyira szerteágazó és olyan sok mindenről szól. Ahogy az is jól látszik, hogy Pierre de Marivaux egy ilyen – most finoman fogalmazva – kipróbált gazember volt a maga módján, tehát jól ismerte azokat a helyzeteket, amelyeket beágyazott a darabba. Éppen ettől érvényes ez a mű ma is, hiszen ugyanezekre a játszmákra apellálnak a szappanoperák is, csak hát a felületet megmutatva, Marivaux története viszont sokkal mélyebb rétegeket érint.

Az általad megformált könyvtáros-értelmiségi karakterről azt írta egy kritikus, hogy amolyan 18. századi Woody Allen-figura.
Ahogy Péter (Fábri Péter, a fordító – a szerk.) is fogalmazott: ezek hús-vér figurák. Első pillanattól éreztem egyfajta érzelmi közösséget, hasonlóságot ezzel az alakkal. Elsősorban nem a tragikumában, hanem ahogy megéli a helyzeteket és viszonyul a dolgokhoz. Hortensius, ugye, egy filosz figura, akinek az alakján keresztül a mai értelmiség nehéz helyzetét is próbáljuk felmutatni. Persze nem ilyen szájbarágósan, hanem mindez csak úgy felsejlik az alak sorsa mögött. Ez az ember egyébként, a régi világokból merített etikai normákat próbálja megtanítani ennek a férjét gyászoló, magányos úrhölgynek. Egy ideig úgy tűnik, hogy jó táptalaja van ezeknek a filozófiai útmutatásoknak, és végre biztonságban érezheti magát anyagilag is. Ám egyszer csak az érzelmek kiverik az észt! Marivaux nagyon szerethetőnek írta meg ezt a figurát. A korábbi előadásokon úgy vettem észre, hogy a nézők is együtt éreznek a tragédiájával, amikor muszáj távoznia a márkinőtől, és gyakorlatilag hajléktalanná válik, ami sajnos a hétköznapokból is igencsak ismerős helyzet.

Cserna Antal, Sipos Vera, Kovács Ádám (Fotó: Baky Dániel)

Cserna Antal, Sipos Vera, Kovács Ádám (Fotó: Baky Dániel)

Nemcsak a sokrétegű mondanivalót adagolja rafináltan a szerző, de a színészek is gondoskodnak az ínyenc tálalásról. Ebben az előadásban ugyanis minden egyes figurának saját zenehangja is van. Amikor éppen nem beszél a szereplő, akkor zenél, és egyébként is végig mindannyian benn vagytok a színpadon. Ez remek érzés lehet!
Valóban az, ahogyan a darab során a lelkünk különböző hangjai – a zenén keresztül is – megszólalnak. Nagyon-nagyon jó volt az elképzelés, amit Kriszta (Kováts Kriszta, a rendező – a szerk.) kitalált, hogy mi színészek, valódi zenekarként is megszólaljunk, ami igazán ritkaságszámba megy. Nem mellékesen, ezáltal a történet előre vitelében is segítjük egymást. Ez a zenés sóhajtozás ugyanis az a maszk, ami mögé bújnak nemcsak a főszereplők, hanem tulajdonképpen mindannyian, akik részt veszünk a darabban. Az éppen szereplő-beszélő alakoknak – mi többiek, zenészként –, hol ellenpontjai vagyunk, máskor meg éppenséggel aláhúzzuk azokat a tartalmakat, amelyeket ők megjelenítenek. Nagyon jól érzem magam előadás közben, mert egyszerűek a zenék, de nagyon kifejezőek. (A zenét Szirtes Edina Mókus szerezte – a szerk.) Ettől jó ezt a komédiát játszani, mert az ember folyamatosan végigéli a többiek lelki rezdüléseit is, azáltal a figyelmünkkel, és a ráhangolódásunkkal is tudjuk támogatni azt, akinek éppen jelenete van. Szóval minden értelemben nagyon izgalmas játék!

A Fidelio.hu oldalon megjelent interjú szerkesztett változata

Marivaux: A 2. váratlan szerelem / Kovátsműhely produkció
Következő előadások:  2013. június 19.,
június 20.

Szereplők
Márkiné: Nagy-Kálózy Eszter
Lovag: Lengyel Ferenc
Gróf: Kálid Artúr
Lisette: Sipos Vera
Lubin: Kovács Ádám
Hortensius: Cserna Antal

Zenész: Murányi Márta/Kováts Kriszta
Díszlet-jelmez: Ruttka Andrea
Rendező: Kováts Kriszta