Feltámad a Rockszínház | Várkonyi Mátyás, Béres Attila: Mata Hari / Müpa

Posted on 2014. április 9. szerda Szerző:

1


Kecskés Tímea

Kecskés Tímea

Bedő J. István |

Várkonyi Mátyás és Béres Attila mintaképe semmiképpen sem a fürge kezű Rossini volt, ezt már előre lehetett tudni, mivel másfél évtizedig dolgoztak a Mata Hari című zenés darabon. A Müpában előadott világpremier sok pozitívumot hozott és több tanulsággal járt.

A történet: a múlt századfordulón felbukkan Párizsban egy késő huszonéves, céltudatos, nagyon önfejű (amúgy holland gyökerű) nőszemély. Távol-keleti fiatalkorát színes füstbe vonja, gyorsan megteremti új, hamisított imázsát, és mulatóbeli táncosnő lesz. A férfiak megőrülnek az egzotikumáért. Sérült ifjúkorát és (maga mögött hagyott) részeges, drasztikus férjét felejtendő (vagy kompenzálandó) különféle ágyakban fordul meg, különféle nemzetek magas rendfokozatú férfiúival – ez igen lényeges. Majd amikor már az európai síkságokon kibontakozik a világháború, az immár negyvenes, de még igen jó karban lévő hölgy belekeveredik némi hírszerzésbe, s ezért halálra ítélik. A háború végét már nem is éri meg.

Életének, de főleg halálának történetét száz évre (2017-ig) titkosították, ezért ami róla tudható, egyelőre csak az aktuális érdekeknek megfelelően írt szakkönyvekben olvasható, a regényes feldolgozásokat ne is soroljuk ide. A filmeket sem.

Béres Attila tehát aranykincshez nyúlt – a lassan, de gondosan elkészülő mű szabad kezet adott mindenre, hiszen a kulcsmomentumok megrajzolásához csak fantázia kellett, meg persze dramaturgiai tudás. Övé a szövegkönyv, ő is rendezte. A megteremtett musical igyekezett kifoltozni a hézagokat, amelyek Margarethe Zelle kisasszony életrajzában máig (és még három évig) megtalálhatók. (A kémek életrajzának rekonstruálása mindig hálás téma.) Nem lövöm le a poént, ha elmondom, a színpadi történet narrátora és megörökítője Ernest Hemingway, aki (mármint a valódi) legfeljebb nagykamasz volt a férfiőrjítő táncművésznő kivégzésekor. De nem lehetetlen, hogy az ő fantáziáját is csiklandozta a történet.

Nem ez az első olyan dramatizált történet, amely a közismert hőst/személyiséget/celebet a kor manipulációjának áldozataként igyekszik értelmezni. Hadd hivatkozzam az elmúlt néhány évtized két sikeres magyar filmjére. Egyik a szinte elfelejtett Kísértet Lublón (1976), melyben a kísértetnél érdekesebbé válik az okoskodó, filozofáló rendőrtiszt, Strang (Garas Dezső), a másik a Redl ezredes (Klaus Maria Brandauer); a Szabó István rendezte filmben (1985) ő koncepciós per áldozata lesz.

Mi egymás soha-soha- nem áruljuk el (A kémtrió: Egyházi Géza, Kováts Kriszta, Nagy Lóránt)

Mi egymás soha-soha-soha nem áruljuk el (A kémtrió: Egyházi Géza, Kováts Kriszta, Nagy Lóránt)

A manipulátor figurája azért is könnyen bevonható szereplő egy ilyen történetbe, mert róla valójában soha semmit nem tudunk meg. Ezért és így lesz a Béres-féle koncepcióban a viktoriánus kor celebje, akiért megvadulnak a férfiak, igazából: balek. Ezt a szerkezetet nagyon gondosan kell kiegyensúlyozni, egy ember nem is elég hozzá. Így kerül különlegesen fontos helyzetbe három hírszerző, angol, német, francia kém, akik bár egymás ellen is dolgoznak, a közös érdek (és a hírek kereskedelme) számukra: életbiztosítás. Mert (ahogy éneklik) „mi egymást soha-soha-soha nem áruljuk el…”

A konstrukció kész, lehet rátenni a szövetet. Zenés és mai ízlés szerint megalkotott dráma lévén nem szabad csak megkönnyeztetni a nézőt, kell csábítás, intrika, szerelem, sok zene, sok tánc, sok kórus. Van. Az előbb felsoroltak mind megszólalnak Várkonyi Mátyás zenéjében, az egykori Rockszínház egyik életre hívója tobzódik a lehetőségekben, és ez nagyon jó. A rockos felálláshoz a fúvósokkal gazdagított Czettner vonósnégyes is helyet kap az árokban – és a hangzásra sem lehet panasz. A nagyon nagy összecsapások hátterében három (!) teljes dobszerkó szól (Talamba ütőegyüttes: rezeg is a Müpa rendesen).

A 23 másodperces szexbajnok (Miller Zoltán, Kecskés Tímea)

A 23 másodperces szexbajnok (Miller Zoltán, Kecskés Tímea)

Mata Hari szerepét Kecskés Tímea eleveníti meg. Hangja szép, alakja elhitető, számos szólót kapott – mégis ő az egyetlen, akinek ellentmondásos a szerepe, ugyanis táncával kellene elvarázsolnia a korabeli mulatók férfi közönségét, ezt azonban inkább hangjával teszi meg. Amilyen ragyogóan mozgatta Kispál Anita koreográfus a tánckart, annyira túlstilizált, – mondjuk ki – láthatatlan lett munkája a címszereplőn.

A Mata Hari körül megforduló férfiak (Miller Zoltán – Tábornok, Szolnoki Tibor – Lacroise, Csuha Lajos – Rudolph [a férj a jávai évekből] és Rudolf), illetve az igaz szerelem, az orosz forradalmár Vadim Masloff (Szemenyei János) igazából csak arra szolgálnak, hogy dramaturgiai és zenei ellenpontot képezzenek a főhősnő szárnyaló hangja és stilizált életrajza mellett…

A szép táncosnő jellemrajzához Béres Attila a librettóba beleépített egy meglehetősen logikus (bár meghökkentő) triót, a hindu istenekét. A Jáván töltött néhány (pocsék) év nem csupán az új imázshoz adott tippet Zelle kisasszonynak (illetve Mme McLeodnak), hanem a hindu istenségek tiszteletét is, akik védeni képesek őt, különösen az álmait. Ezek az istenek egyes jelenetekben táncosok is – és különösen hasznosak, ha a táncosnőt emelni kell.

A kemény, céltudatos, a szerelemtől magát távol tartó Mata Harit csak egy hasonlóan kemény és céltudatos ellenfél tudja bajba keverni: a kémtrió. Kováts Kriszta (Clara Bendix), Egyházi Géza (Ladoux) és Nagy Lóránt (Kalle), külön is, de együtt különösen megmutatja az ármány művészetét. Váltakozva hol előállítják, hol pedig kommentálják – vagy oldalpáholyból, vagy az ének- és tánckarból – a maguk által kevert bajt. A prózai kommentárokat Klem Viktor kopogja Hemingway táskaírógépén, a színpad szélén.

A sikeres élet nem tarthat örökké. Mata Hari felajánlja ugyan szolgálatait Franciaországnak – de hiába. Csapdába lép, bíróság, majd kivégző osztag elé kerül. Hogy valóban kémkedett-e vagy sem, legkorábban három év múlva tudjuk meg.

MH-Párizs-kánkán-fekvő

A Müpa világelső bemutatója egyszeri alkalom, ehhez képest Szendrényi Éva (látvány), Horváth Kata (jelmez), kórus, tánckar, Bíró Péter karmester és mindenki más hihetetlen energiát, tudást, ihletet tett bele az előadásba. Eddig nem mertem nevén nevezni a műfaját, de nem is könnyű feladat. Majdnem opera, igényes, nehezen követhető áriákkal, hatalmas kórusokkal (köszönet a hangosításért és az angol nyelvű feliratozásért). Majdnem musical, tömegtánccal, látványos csoportjelenetekkel. Majdnem turnédarab, kevés, de ügyes díszlettel, vetítéssel, gördülő kispódiumokkal. Zenéje gazdag, nagyon igényes, átütő hangszerelésű, egyszerre rockos és lírai. Szerzőinek megjelölése szerint: kémopera.

A Mata Hari című kémopera ősbemutatója sok mindent ígérhet. Kőszínházi nagy szériát, európai turnédarabot, talán éppen a páncélszekrénybe zárt dossziék kinyílásának idejére. Ígérhet még lemezsikert is – de egyelőre nagyon hiányzik belőle egy kicsi engedmény a népszerűségnek: egy énekelhető sláger.

Fotók: Burst Mary (Musical Galéria)

Várkonyi Mátyás–Béres Attila: Mata Hari – ősbemutató
Rendező: Várkonyi Mátyás, vezényel: Bíró Péter

A főbb szerepekben:

Mata Hari – M. G. Zelle (az igazi)

Mata Hari – M. G. Zelle (az igazi)

Mata Hari: Kecskés Tímea
Clara Bendix: Kováts Kriszta
Charles Ladoux: Egyházi Géza
Vadim Masloff: Szemenyei János
Tábornok: Miller Zoltán
Pier Lacroise: Szolnoki Tibor
Friedrich Kalle: Nagy Lóránt
Rudolf MacLeod: Csuha Lajos
Kasszírnő, madame: Zsadon Andrea
Ernest Hemingway: Klem Viktor

Látványtervező: Szendrényi Éva
Jelmeztervező: Horváth Kata
Koreográfus: Kispál Anita

Posted in: NÉZŐ, Színház