A cigánytáborból jöttek utoljára a nők a pályaudvari sorakozóra. A többiek már ott álltak, néhány oszlopnyi zsidó, lengyel és cseh nő. Kevesen lehettek harmincnál idősebbek, néhány nagyon fiatal is volt köztük. Soványak voltak, kiállt a csontjuk, az arcuk szürke, és minden néma szempárt az éhség fekete karikái árnyékoltak be. Sokan még mindig ziháltak a kimerültségtől az Auschwitz túlsó […]
február 27, 2019 Szerző: olvassbele.com
Joe-t gyermekkorában bántalmazták, ami maradandó nyomot hagyott a személyiségén. A kiszolgáltatottság szörnyű élményét azóta is képtelen feldolgozni. Felnőtt férfiként az FBI ügynökeként és a haditengerészetnél szolgálva bolyong az emberi bűnök és az erőszak labirintusában. Később abból él, hogy szexrabszolgának elrabolt lányokat szabadít ki. Különös megbízást kap: egy New York-i szenátor lányát kell kiszabadítania, akit egy […]
február 24, 2019 Szerző: olvassbele.com
10. fejezet | Az Archimandrita Augusztus vége felé Kovács-Sebestény Tibort a cége visszarendelte Budapestre, vele ment pár napra a felesége is, otthoni ügyeket kellett elintéznie, úgyhogy ott maradtunk a házban kettesben Tibsivel meg a szakácsnővel. Ali közben a barátaihoz ment vendégségbe a tó túlpartjára. Elutazásuk másnapján, reggel, éppen a szobámban dolgoztam egy horoszkópon, amikor feljött […]
február 21, 2019 Szerző: olvassbele.com
Paddington | Számos országban az eladási listák élén áll már hónapok óta két memoár. Ami közös bennük, hogy mindkettő olyan ’lányokról’ szól, akik ma egészen máshol tartanak az életükben, mint amire gyerekkorukban akár egy pillanatig is gondolni mertek volna. Mindkét történetben jelentős szerepe van a családi háttérnek, a tanulni, fejlődni akarásnak, ahogy nyilvánvalóan a szerencsének […]
február 20, 2019 Szerző: olvassbele.com
Ha az embernek felfelé ível a karrierje, boldog a házassága, és éppen gyermekáldás elé néz, valóban pótolhatatlannak érzi magát… hiszen ki léphetne a helyére? Carrie sikeres tévéproducer, a férje egyszerűen tökéletes — csodálatos életet élnek. De amikor a nő teherbe esik, a gondosan felépített világuk hirtelen darabokra hullik. Egy | Május 14., vasárnap – A […]
február 13, 2019 Szerző: olvassbele.com
Ha a nyugati liberális demokráciák mai krízisét vizsgáljuk, Snyder nem kertel: világossá teszi, hogy egyenlőség vagy oligarchia, az individuum vagy a totalitárius rendszer, igaz vagy hamis állítások között kell választanunk. Elemző munkájában a teljesség igényével tárja fel, milyen fenyegetés nehezedik korunk demokratikus politikai rendszereire és törvényi hátterükre. Ahhoz, hogy szembenézzünk ezzel a kihívással, tisztáznunk kell […]
február 11, 2019 Szerző: olvassbele.com
1. fejezet Az e-mail időzített bombaként landolt a laptopomon: Maria Weston ismerősnek jelölt a Facebookon. Egy pillanatra elfeledkezem a Facebookról, csak az villog a szemem előtt: „Maria Weston a barátod akar lenni”. Ösztönösen lecsapom a laptop fedelét. Úgy küzdök a lélegzetvételért, mintha nedvességtől megduzzadt szivacs akadt volna a torkomon. Megpróbálok nagy levegőt venni, és visszanyerni […]
február 8, 2019 Szerző: olvassbele.com
Bodó Viktória Booklány | A 2018 karácsonyára megjelent könyvek non plus ultrája kétségkívül Frank Schätzing regénye, A pillangó zsarnoksága. Ritka alkalom, amikor ilyen kinyilakoztatással kezdem írásomat, de egyszerűen nem tehetek mást: a szerző kétségkívül korszakos zseni. A végtelen alaposság, amivel kidolgozza a világait, az évek, amit a világai tökéletes kiismerésére és megalkotására szán, az már-már […]
február 7, 2019 Szerző: olvassbele.com
Nicolai, a házi medve Vác, 2010. január Dornafalván, egy falubelitől Erzsébet visszakapott néhány családi fényképet. Fehér szegélyű fekete-fehér képeket. Az elsőn egy nagy fehér pelikánt látni a mezőn. Ez is azok közé az állatok közé tartozott, amelyeket az apja a Duna-deltából hozott magával, ahová gyakorta járt vadászni, napokra elmaradva. Az elejtett madarakat aztán kitömte. A […]
február 6, 2019 Szerző: olvassbele.com
A frissítéshez gördítsen az oldal aljára! Első rész | 1989 nyara A szüleim halálának délutánján éppen egy bolti lopással voltam elfoglalva Irene Klauson társaságában. Anya és apa előző nap a szokásos nyári kempingezésükre indultak a Quake-tóhoz. Post nagyi jött át Billingsből, hogy vigyázzon rám, őt pedig nem sokat kellett győzködnöm, hogy engedje meg, hadd aludjon […]
február 1, 2019 Szerző: olvassbele.com
A másik nő vagy sok másik nő Huszonkét éves voltam, mikor megkaptam életem első tisztességtelen ajánlatát. Egy német ismerősöm vetette fel, hogy kössünk névházasságot: ő ezzel annyi adót spórol, hogy támogathatja a tanulmányaim, és neki is nagyon megéri. Vallásosan neveltek, és azt hittem, a házasság szentség, ezért ilyet nem szabad tenni. Viszont azt sem hittem […]
január 28, 2019 Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | Nemrég arról írtam, hogy a Fehér Ház aktuális lakója a jelleméből adódóan mekkora veszélyt jelent országára meg az egész világra, és tettei egyre vastagabb szürkeséget terítenek a jövőre. Nem lehetnek illúzióink, hogy figurája egyedi eset lenne. Murányi Gábor új kötetben kiadott régebbi írásait elborzadva olvastam, mert napjainkban kísértetiesen ismétlődik a sajtó […]
január 27, 2019 Szerző: olvassbele.com
1 || Öt nappal szenteste előtt Ez a történet advent utolsó vasárnapján kezdődik, a délutáni szürkületkor. Norvégiát vastag hótakaró borította, különösen Oslót, még inkább az Ágyú utcát, de legesleginkább a kis zsákutca legvégében álló furcsa, ferde, kék házat, ahol valakinek lassan össze kellene szednie magát, hogy ellapátolja a havat a lépcsőtől a behavazott körtefáig, majd […]
január 25, 2019 Szerző: olvassbele.com
Apámtól kaptam lenyomatot Amíg önmagamat nem szeretem, addig igazából mást sem fogok tudni szeretni. De hogy szeressem önmagam, ha az életem különböző területein hazudozok magamnak? A hazugság megint a felelősség előli menekülés jele, mert simítom a múltamat, hogy ott minden szép és jó volt. Az életem egy pontján elkezdett érdekelni, vajon mitől lettem én opportunista […]
február 27, 2019 Szerző: olvassbele.com
0