Csillag Lea: Cukorvilág (részlet)

Posted on 2019. február 1. péntek Szerző:

0


A másik nő vagy sok másik nő

Huszonkét éves voltam, mikor megkaptam életem első tisztességtelen ajánlatát. Egy német ismerősöm vetette fel, hogy kössünk névházasságot: ő ezzel annyi adót spórol, hogy támogathatja a tanulmányaim, és neki is nagyon megéri.

Vallásosan neveltek, és azt hittem, a házasság szentség, ezért ilyet nem szabad tenni. Viszont azt sem hittem el, hogy a semmiért egy csomó pénzt kaphatok: előbb-utóbb az a pasi biztos kérne valami olyasmit, amit nem szeretnék megadni neki.

Aztán három évvel később szerelemből férjhez mentem egy olaszhoz, akit utána tíz évig eltartottam. Szerette a fényesre suvickolt cipőket és a márkás öltönyöket, viszont a munka nem igazán vonzotta. De én még mindig azt hittem, hogy a házasság szentség, és válni nem szabad. Eltartott egy ideig, mire ebből a hitemből kigyógyultam és megszabadultam a férjemtől.

Időközben kaptam néhány tisztességtelen ajánlatot a főnökeimtől, amelyeket visszautasítottam, ennek ellenére a cégen belül szinte mindenki meg volt győződve arról, hogy nem a teljesítményem, hanem az ággyal kapcsolatos képességeim miatt léptetnek elő.

A férfiak tekintetében a válásom után végre kirúgtam a hámból, bár az apámon kívül egyetlen hímnemű egyed sem mondhatja el, hogy valaha is eltartott. Viszont időnként kapok egy-egy értékesebb ajándékot, utazást, esetleg étterembe visznek. És mi tagadás, ez jólesik.

Amikor felkértek, hogy írjam meg ezt a könyvet, sokáig vacilláltam, végül aztán megtetszett az ötlet. Szeretem a mély, emberi történeteket. Ez a könyv is sorsokról mesél: hatalomról, szexről, szerelemről, szegénységről, pénzről, fiatalságról, öregedésről, élni vágyásról és félelemről. Olyan történetek ezek, amelyek néha a közvetlen környezetünket érintik, mi pedig sokszor észre sem vesszük őket.

De mielőtt elragadna a hév, nézzük meg konkrétabban, kikről szeretnék mesélni: olyan valódi és csupán fantázia teremtette nőkről, néha férfiakról, akik hosszabb távú és nem csupán szexuális, de akár érzelmi kapcsolatot is fenntartanak egy vagy több tehetős férfival, vagy akár nővel. A társaságukért, idejükért (vagy csak úgy) partnerüktől valamilyen ellenszolgáltatást kapnak. Legfőképpen azokról a hölgyekről mesélek, akik gazdag férfiak házasságon kívüli partnereiként jutnak anyagi, szellemi, lelki, társadalmi, illetve bármilyen más előnyhöz.

Van, aki szerint ez a fajta kapcsolat ugyanolyan prostitúció, mint amikor egy örömlány üzletszerűen kéjeleg, csak itt nagyobb pénzek cserélnek gazdát és kifinomultabb a környezet. Mások kölcsönösen előnyös érdekkapcsolatként aposztrofálják az ilyen viszonyt. Ugyanis ebben az esetben a gazdagabb fél nem pusztán a szexet fizeti meg, hanem ezer más dolog is benne van a pakliban. Egy ilyen kapcsolat a házasságtól csupán annyiban különbözik, hogy nem fűződik hozzá a társadalom által elfogadott szerződés (legyen az polgári vagy egyházi jellegű). De akár még szerződés is szabályozhatja, hiszen ma is szokás, hogy a felek egyezséget kötnek.

Vagy csupán annyi lenne a különbség, hogy ezt a fajta közösséget nem családalapítás céljából vállalják a felek? Mégis rengeteg ilyen viszonyból született gyermek: egy részüket törvényesítették, más részük törvénytelen származású (fattyú) maradt. Mai szemmel nézve ez teljesen lényegtelen, hiszen a nyugati világban a gyermekek közel 50%-a házasságon kívül jön a világra. Arról lenne szó esetleg, hogy kényszeresen skatulyába akarjuk zárni a szexuális/érzelmi/anyagi megfontolásból létrejövő kapcsolatokat? Valamilyen nevet kell adnunk nekik, különben nem érezzük magunkat biztonságban?

Egyáltalán miért léteznek olyan asszonyok — tehetnénk fel naivan a kérdést —, akik nem akarnak férjhez menni vagy legalábbis hivatalos partnerré válni? Megfelel nekik a szerető/barátnő státusz? Vajon kizárólag azért van ez így, mert nem mindenkinek jut megfelelő (értsd: elég talpraesett, minőségi és tehetős) férj? Vagy ezek a nők élvezik ezt a helyzetet? Esetleg a tehetős férfiak mániája, hogy több nőjük legyen, mert ettől még macsóbbnak érezhetik magukat? A kitartott barátnő státuszszimbólum? Vagy ennél több?

Milyen helyzetű férfiakból lesznek a bőkezű támogatók, mecénások, szponzorok, mai kifejezéssel élve a sugar daddyk? Mit várnak azoktól a lányoktól, aszszonyoktól, akiket előnyökhöz juttatnak, és akiknek esetleg a megélhetését is fedezik, akiket drága ajándékokkal kényeztetnek? Mi kell ahhoz, hogy egy nő sikeres legyen ezen a területen? Meddig lehet ezt csinálni? Erkölcsileg kifogásolható egy ilyen kapcsolat, vagy semmivel sem rosszabb, mint gazdag férfihoz feleségül menni?

Miért okoznak botrányt a kitartott nők, miért néznek rájuk ferde szemmel az úgynevezett tisztességes asszonyok, és mi különbözteti meg őket a prostituáltaktól?

Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához nemcsak a nők kitartottságát, mint jelenséget kell megvizsgálnunk, hanem a többi női alapszerepet is, és azt, hogy egyáltalán miért vannak női alapszerepek. Milyen hiányérzetekre ad választ az ágyas/sugar baby? Megéri ebben a szerepben létezni? Van kiút?

Egyáltalán bárki keresi ezt a kiutat? A különböző társadalmakban hogyan érzik magukat azok, akik egy ilyen helyzetbe keverednek? Amikor a mai sugar baby elnevezés szinonimáit kerestem, rá kellett jönnöm, hogy egy fontos dologban az ötezer évvel ezelőtt élt babilóniai civilizáció és a mai világ kísértetiesen hasonlít egymásra: a prostituált, vagyis a testét áruba bocsátó nő, a kitartott kurtizán és a házasságtörő asszony, sőt a saját szexualitását szabadon megélő független nő valahol mind egy kategóriába tartozik. Olyan nőkről beszélünk ugyanis, akik kivonják magukat a férfiak, illetve az apajogú társadalom ellenőrzése alól. És őket ötezer éve ugyanúgy lekurvázták, mint ahogy manapság is teszik. Ráadásul sokszor nem is a férfiak, hanem azok a nőtársaik, akik viszont alávetik magukat az apajogú társadalom szabályainak. (Az is jó kérdés, hogy akik alávetik magukat, azok miért teszik ezt? Meggyőződésből, kényelemből vagy mert tényleg jól érzik magukat benne?)

Ha tehát a sugar baby régi megfelelőit keressük, gyakran találkozunk azzal a jelenséggel, hogy a luxusprostituáltat és a házasságtörő asszonyt is illethetik az egyébként rá vonatkozó megnevezéssel. De igyekszünk rendet teremteni ebben a fogalmi zűrzavarban.

Vajon milyen nemzetközi kifejezések honosodtak meg a kitartott szerető vonatkozásában?

Ma is ismert az ógörög hetaira (hetéra) szó, amely csupán társat jelent. A latin concubina kifejezés vala kivel együtt fekvőre vagy ágyasra utal. A kurtizán az udvar(onc) szóból ered: courtesan (angol), courtisan/ courtisane (francia), cortigiana (olasz) és még sorolhatnánk más nyelvekben előforduló változatait. Eredetileg a legelőkelőbb királyi, hercegi szeretőkre hivatkoztak így.

Cs. L. inkognitója okán a képen csupán a bibliai Lea látható

A mistress/maitresse (eredeti jelentése szerint mesternő) is elég gyakori kifejezés, noha a magyarban nincs megfelelője. (Manapság a mistress az angolban sima szeretőt jelent, de csak nőkre vonatkoztatva.) Beszélhetünk még kitartott nőről (kept woman), félvilági hölgyről (Demi-Monde — az ifjabb Dumas egyik színdarabja kapcsán), esetleg kokottról, de ez már végképp nagyon franciás. A sugar baby 20. századi kifejezés, és sajnos nem lehet úgy magyarra fordítani, hogy hasonló vagy frappánsabb legyen mint az eredeti. Az alábbi fejezetekben szó esik az ágyasság/kitartottság történetéről (nemcsak a női, hanem a férfi-, illetve fiúszeretőkről is) régi és újabb magyar példákon keresztül, a sugar világról (honnan származik a fogalom és miként terjedt el), szó lesz a prostitúcióról és az érdekházasságról, majd szembe kell néznünk a feminizmus különböző iránymutatásaival is. Megszűnik-e valaha a kitartott nők (férfiak) világa, vagy ez tudományos-fantasztikus teória, és ez a jelenség addig lesz része az emberi társadalmaknak, ameddig be nem következik az újabb ősközösség korszaka?

Csillag Lea: Cukorvilág
– Szerelem és anyagiasság régen és ma

Athenaeum Kiadó, Budapest, 2018