2014. november 28. – december 7. Tizenkettedik alkalommal rendezik meg Budapesten a Kortárs Drámafesztivált, amely eredeti célkitűzéséhez híven a legfrissebb és leginspirálóbb színházi előadásokat, projekteket mutatja be magyar szemleprogramjában, amelyeket több mint száz, az elmúlt évadban és az idei évad elején bemutatott, hazai és határon túli előadás közül választott ki egy héttagú zsűri. A fesztivált […]
november 23, 2014 Szerző: olvassbele
Hegedűs Claudia | November 29-én és december 9-én ismét audio-narrációval játsszák Parti Nagy Lajos Átriumklorid – avagy a színész ötször – című darabját. Ezáltal egy újabb alkalommal válik élvezhetővé a vak és gyengénlátó nézők számára az Átrium Film-Színház kétszereplős (Bíró Kriszta és Hevér Gábor) produkciója. A férfi-nő kapcsolatokat abszurd humorral ábrázoló előadásról, egy érintett színházbaráttal […]
november 21, 2014 Szerző: olvassbele
Csicsely Zoltán | A Spinoza Háztól csupán pár méterre született Max Nordau és néhány száz méterre Herzl Tivadar. Két magyar zsidó, akiknek alapvető szerepe volt Izrael létrejöttében. Hogyan? Mit csináltak? Hogy jutott el a színműíró Herzl a világ vezető politikusaihoz? A mai Izraelen kívül tíz másik ország is szóba került a zsidók lehetséges otthonaként. A […]
november 18, 2014 Szerző: olvassbele
Bedő J. István | Jászai Mari naplója arra várt, hogy Lázár Kati fölfedezze. A Nemzeti Színház egyik legnagyobb tragikája a szakmabeliek (színészek, színháziak és drámaírók) közös emlékezetében nyilván otthon van – de a pesti átlagos városlakónak Jászai Mari egy tér, Blaha Lujza egy másik, Márkus Emília egy mellékutca névadója, de hogy miért… Na jó, azt […]
november 16, 2014 Szerző: olvassbele
Hegedűs Claudia | Ebben az évadban is láthatja az Átrium közönsége a Schiele élete vagy halála címmel, májusban bemutatott zenés produkciót. Ebben a minden érzékszervet megmozgató előadásban a TÁP Színház társulata és az Egon Schiele Project zenekar közösen idézi meg a legendás osztrák festő szellemét. Az abszurd humorral átitatott koncert-varietéről, Tóth Evelin énekessel és Borsányi […]
november 4, 2014 Szerző: olvassbele
Bedő J. István | Neeeeem, Alfred Jarry tréfája nem bohózat, nem abszurd, és nem a lengyelekről szól. Sőt: minél inkább, annál inkább nem. Az Örkény Színházban ismét beigazolódott, hogy minden történet rólunk szól. (Igaz is, különben mi értelme volna előadni…) Ahogyan az Ikszek – bármennyire is tényekhez tapadtan írta meg Spiró György – igazi tartalma […]
október 31, 2014 Szerző: olvassbele
Bedő J. István | Helyzetgyakorlatok, azazhogy inkább élethelyzetek füzére a Katona új bemutatója. Nézzük, nevetünk, borzongunk. Joël Pommerat nem is igen igyekszik darabbá formálni egyperceseit. Választott témája a szerelem, szeretet, a ragaszkodás, és minden, ami ezeknek az érzelmeknek a partvidékén megtörténik – vagy megtörténhet. És ami megtörténik, azt nemigen tesszük zsebre. Mert így vagy úgy, […]
október 19, 2014 Szerző: olvassbele
Kripli Mari címmel mutatja be november 13-án legújabb előadását az Orlai Produkciós Iroda a Spinoza Színházban. Lázár Kati – Kossuth- és Jászai-díjas – korának egyik legismertebb színésznőjét, Jászai Marit személyesíti meg. Lázár Kati hosszú vívódás után vállalta, hogy színpadra viszi a Jászai Mari naplójából készült monodrámát. Az 1850 és 1927 között élt őstehetség igazi drámai […]
október 15, 2014 Szerző: olvassbele
BJI | Popper Péter emlékére díjat hozott létre a Spinoza Színház, ahol a neves pszichológus több mint száz előadást tartott. Popper Péter (1933–2010) könyveivel, előadásaival és egész személyiségével sokat tett a pszichológia népszerűsítéséért. A díjra esszével pályázhattak a szakma iránt érdeklődő szakemberek és civilek egyaránt. Az esszé témáját a Spinoza Színház évente más-más témakörben hirdeti […]
október 13, 2014 Szerző: olvassbele
Bedő J. István | Legelőször is arról, hogy Joe DiPietro darabját miért imádták annyira, hogy bő két év alatt nyolcszáz előadást nyomott le New Yorkban. Mert emberi, mert szeretni való figurákat tol a színpadra, mert a saját Little Italy élményeiből fogant minden mondata, és mert végül is ő maga a főhős, a bevándorlók második leszármazott […]
október 9, 2014 Szerző: olvassbele
Bedő J. István | Valószínűleg nem állok egyedül azzal a kérdéssel, hogy micsoda is a Mohácsi testvérek és Kovács Márton legújabb Örkény színházi bemutatója. A hova sorolásnál azonban sokkal lényegesebb, hogy az utóbbi idők egyik legfölkavaróbb színi előadása született meg a munkájuk nyomán. És ha már Örkény: ő fogta marokra a szívünket a Mikor van […]
október 7, 2014 Szerző: olvassbele
Bedő J. István | Valami azért nem egészen stimmel Shaw Caesar és Kleopátrájával – a színházi adattár összesen négy előadásáról tud, 1913-ban Bárdos Artúr elég keményen megbírálta, aztán 1955, ’66 és ’74 volt színre viteleinek ideje. Vajon miért? Mindenesetre már több mint egy nemzedék nem is hallott róla. Ezért is érdekes, hogy ha másképpen nem, […]
október 2, 2014 Szerző: olvassbele
BJI | Irigylem a Színházak Éjszakája projektvezetőjét, dr. Komáromi Györgyöt, akinek sikerült végiglátogatnia szeptember 20-án a 27-ből legalább 16 helyszínt, és mindenhol meggyőződnie arról, hogy a dolog jól működik. Valóban működött, és még felületesnek tekinthető tapasztalataim alapján is kimondhatom – totális karnevál volt. A gondosan előkészített terv szerint jórészt a zenei vagy zenés programokat terveztem […]
szeptember 30, 2014 Szerző: olvassbele
Bedő J. István | Hát persze hogy élni szeretnének ők valamennyien. Meg mi is. Na, de az onkológián nem Dolores Ibarrurié a jelszó, hanem a visszájára fordított változat: Jobb térden állva élni, mint állva meghalni! Anat Gov darabjában újra meg újra megkeverik a kártyapaklit: hogyan viszonyuljunk saját halálos betegségünkhöz. Mert a rák: sokféle, legtöbbször halálos, […]
november 26, 2014 Szerző: olvassbele
0