Merénylet | Marat/Sade Peter Weiss nyomán / Átrium

Posted on 2014. november 12. szerda Szerző:

1


Fullajtár Andrea

Fullajtár Andrea (KGy)

Bedő J. István |

A Marat/Sade történettel bármit lehet csinálni a színre vitelkor. Ha trapézon hintázzák el, operává szabják át, hiphop-táncversennyé alakítják vagy reppelnek közben – a gondolat akkor is tud hatni. Mármint ha marad valamennyi Peter Weiss szövegéből.

Elővenni akkor szokás, amikor a nézőt emlékeztetni érdemes arra, hogyha önhitté válik a hatalom, az ereje megrop­pantható. Meg akkor, ha a levegőben lóg több-kevesebb cenzuráló szándék. Vagyis: akarat.

Tehát amikor műsortervbe került a Merénylet (de Sade úr betanításában), még csak sejteni lehetett, hogy a kisgömböc még mennyi mindent készül elnyelni. Ezzel a Marat/Sade égetően aktuálissá vált. (Nem véletlen hogy a Katona is műsorra tűzte.) Az előzetes hírekből és interjúkból ismeretes volt a rendező, Gergye Krisztián darabválasztásának indítéka, és az is, hogy már régóta készült női csapattal dolgozni. Nem tudható viszont, hogy van-e emögött különös koncepció vagy csupán szakmai kíváncsiság. De ha a színészi jelenlét erős, csakúgy, mint a gondolat és a szöveg – amúgy sem a nőt, hanem a színészt látjuk. (Illetve még őt sem, hanem a megelevenedő gondolatot).

Visszatérve írásom első mondataira: Gergye rendezésében aztán tényleg minden van (reppelés azért nincs). Az átszabott műben nagyon hangsúlyos az elmegyógyintézet igazgatójának (Tárnok Marica) jelenléte. Eleinte csak meghökkenünk a közbeszólásain, de elég hamar megérezzük hogy teljes súlyával (és ez most nem ironizálás) kívánja megszabni az előadás korlátait – vagyis képviseli a cenzúrát még a tébolydában is.

Takács Kati a Barnoff-ruhában

Takács Kati a Barnoff-ruhában (DD)

De Sade márki: Takács Kati. Határozott, de ha kell, engedékeny, igazi karakter. Takács Kati a bemutató előtt ezt mondta: „abszolút nem gondolok arra, hogy férfit játszom. Abból indulok ki, hogy van egy férfiaknak megírt szerep, amit nem akarok sem férfiassá, sem nőiessé tenni, hanem maradok az, aki vagyok – egy nőnemű ember, aki ezekre a férfigondolatokra valahogyan reagál. Egy pillanatig sem kísértett meg, hogy „nadrágszerepként” fogjam fel, (…) megvan a férfias oldalam, a keménységem, és ez elég ehhez a szerephez.” (Rögtön közbe kell itt szúrni, hogy Tamara Barnoff lenyűgöző, szinte a nagyestélyi kategóriájába sorolható göncöket adott a színészekre.) Ez a „férfias oldal” a földig érő Barnoff-szoknya teljesen „nőietlen” felkapásával egy sor olyan vad érzelmet tud kifejezni, ami szöveggel el sem mondható.

Fullajtár Andrea Marat-ja kiábrándult, cinikus vitatkozó. Van néhány elnyújtott pillanata, amikor a színpad széléről ránk, a nézőkre (= a csőcselékre) tekint. Mérhetetlen lenézéssel, igazának biztos tudatában. (Ha Marat ilyen volt – nem jósoltam volna sok jót azoknak, akikre így nézett.) Az este legerősebb pillanatainak egyike volt ez a szájszélrágásos figyelés.

Amúgy a darab lepereg – anélkül, hogy Marat, Sade, Ch. Corday kivételével meg tudnánk különböztetni a vitatkozókat. És ez nagy baj. Mert akármennyire is különböző fizikai karaktereket hoznak magukkal a színészek, az egy felvonásra meghúzott drámában csak végigszáguldunk a forradalom színeváltozásain, míg csak Corday Sarolta (Sipos Viktória) le nem szúrja Marat-t.

Murányi Márta, Tóth Evelin (KGy)

Murányi Márta, Tóth Evelin (KGy)

Az összművészeti produkcióként színre állított erkölcs- és tandráma szövetébe Gergye pantomimes és zenei szálakat húzott. De sem egyikről, sem másikról nem éreztem, hogy előbbre vinné a cselekményt. Murányi Márta és Tóth Evelin énekszava hangkulissza lett. Azt sem tudtam megfejteni, hogy az igazgatónő látványos eltávozásának és visszatérésének volt-e komoly (értsd: dramaturgiai) indítéka.

Minden tekintetben érezhető volt, hogy koreográfus vitte színre darabot, a fizikai színház jegyében. A mozgások végig különlegesen nagy hangsúlyt kaptak. Két balettművész (Bodor Johanna, Lőrinc Katalin) adta – a cselekménnyel egyébként szervessé nem váló – háttérpantomimet. Marat meggyilkolása most szokatlan, de nagyon sikerült megoldást mutatott, pedig ez a jelenet mindig kényes pontja a színre állításnak.

A rendező az említett interjúban azt is mondta: „azt szeretném, ha a Merénylet mint előadás, a lehető legdirektebb módon kommunikálna az országgal. Azt gondolom, hogy Magyarország nincsen olyan állapotban – most civil emberekről és a társadalomról beszélek –, hogy képes lenne egy hatalommal szembeni forradalomra.” A bemutató nemigen igazolta vissza ezt a remélt közvetlen kommunikációt. Ellenben a hétköznapok történései másfajta választ sugallnak.

Kerekes Viktória, Sipos Viktória, Fullajtár Andrea (KGy)

Kerekes Viktória, Sipos Viktória, Fullajtár Andrea (KGy)

Biztosan akad kritikus, aki lelkesedni fog az előadásért. Tekintsük úgy: Gergye Krisztián kísérletet tett Peter Weiss újraértelmezésére. Minden kísérlet előbb-utóbb megtalálja a közönségét. Ha majd hónapokra előre elfogynak az Átrium jegyei a Merényletre, azt fogja jelezni: megtalálta.

Fotók: Dömölky Dániel (DD), Kincses Gyula (KGy)