Xénia | Idén is megrendezésre kerül a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje április 10. és 14. között, a Thália Színház két színpadán. Összesen nyolc kortárs és klasszikus produkciót láthat majd a közönség, amelyet a hagyományokhoz híven kedvezményes jegy- és bérletárak várnak. A szemle április 10-én, szerdán kezdődik a nagyváradi Szigligeti Színház játékával, Tersánszky Józsi Jenő: […]
február 1, 2019 Szerző: olvassbele.com
Gyepesi Flóra | A K2 Társulat az idei évadban mutatta be a MU Színházban Rinocéroszok című legújabb tantermi előadását, melynek központi témája a diákcsíny. A társulat nem először nyúl az ilyenfajta színre vitelhez, mert így nemcsak felkelti a diákok érdeklődését, de fejleszti kreativitásukat is. A darab sikeres, ezért a MU Színház havi rendszerességgel műsorára tűzi […]
január 30, 2019 Szerző: olvassbele.com
Lengyel Szilvia | Bár óvodás koromban (ahogy most rekonstruálom) megfordult a fejemben, hogy mégsem tűzoltó leszek, katona meg pláne nem, na, de kukás ember, az már igen! Ez később elmúlt, de azért nem gondoltam volna, hogy a szemétgyűjtést felnőtt fejjel színpadon fogom megnézni, gyerekestül – és élvezettel. A Manócska Társulat a megnyitás óta egyik oszlopa […]
január 12, 2019 Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | Kegyetlen le- és elszámolás a talányos című bemutató a Bethlen Téri Színházban. Az utolsó tűzijáték a családi kapcsolatok erodálódásáról beszél, hétköznapi dialógusokban, amelyekből a néző csak a történet legvégére alkot valami – talán nem is egészen pontos – képet. Mindenesetre a marosvásárhelyi rendező, Csábi Anna nagyszerű lehetőséget teremtett két különböző generációhoz […]
január 9, 2019 Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | Tulajdonképpen már a kezdés előtt tapsot érdemelt volna a díszlet, a csempefényű fekete falakkal, a földet (padlót) behálózó pontnyi (led)fényekkel és a karácsonyi üvegdíszekkel sűrűn benőtt éggel. Kicsinyítve egy hazug művilág, aminek a nagy eseménye, hogy elhúz fölötte a Zeppelin léghajó, miközben lent patakokban folyik a sör. Igen, ez az Oktoberfest, […]
december 19, 2018 Szerző: olvassbele.com
David Lindsay-Abaire Pulitzer-díjas amerikai szerző komédiája a Tökéletlenek. Egy szélütéses nagymama, egy amnéziás anya, egy skizoid pasas, egy kamasz, aki kicsit sokat füvezik, egy szökött rab, egy drogos és egy komikummal teli, szívbe markoló történet. Semmi nem az, aminek látszik, senki nem az, akinek mondja magát. „Ha megkérdezik, éppen min dolgozom, azt szoktam válaszolni, hogy […]
december 19, 2018 Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | Ez alkalommal kivételesen nem a színdarab cselekményével foglalkozom, inkább a háttérrel. Az utóbbi néhány hónapban három olyan színreállítással is találkozhattam, ahol a szereplők kemény nehézfiúk (és/vagy lányok), beszűkült tudattal és szókinccsel. Bevallom, meglehetősen tág érdeklődésem és nyitottságom ellenére sem tudott megfogni valamennyi. Ugyanakkor észrevehetővé tette a tendenciát, hogy a hazai (főképp […]
december 16, 2018 Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | Nehéz lenne egészen pontosan besorolni Chevret új darabját, ami voltaképpen a korábbi siker folytatása. Habár a cím jelzi, hogy három év múlt el az előző történések óta, és a mostani bemutató is szinte ugyanennyi idő után követi a három negyvenes nő bonyodalmait, de azért… A közbeeső időben a három lúzerina közül Annie […]
december 12, 2018 Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | Vörös István iskoladrámát írt a Baltazár Színház számára, azonban a műfaji meghatározást csak jobb híján használom. Mert a darab egyáltalán nem drámai, de éppen iskolásokról szól – és főképpen iskolásoknak. Az iskola sajátos terepén a növésben, fejlődésben lévő gyerek információáradatot kap a nyakába-fejébe, szegény. Ehhez jönnek még konfliktusai saját magával, a […]
november 20, 2018 Szerző: olvassbele.com
Tóth Anett | Óvszerek, penészes, száraz kenyerek, cigarettacsikkek és megannyi felkavart lélek gondolata marad csak a Kosztolányi Dezső Színház előadása után az üres előadóteremben. Nem fogják rózsaszínebben látni a világot a nézők, hiába ordibálnak, ugrálnak a színészek ennek érdekében – olykor felhő helyett kenyérrel a nadrágjukban. Illetve: harisnyájukban. Vlagyimir Majakovszkijt 1909-ben még el is ítélték […]
október 25, 2018 Szerző: olvassbele.com
Kolbe Gábor | Ha valaki mérsékelt érdeklődést mutat a történelem iránt, és valahogy mégis a kezébe kerül XVI. Lajos, francia király naplója, 1789. július 14-ét hamar átlapozza. Erre a lapra ugyanis az uralkodó csak egy szót jegyzett fel: „Semmi”. Ha nem ismernénk a francia forradalom történetét, és csak erre a szűkszavű megjegyzésre támaszkodnánk, akkor fogalmunk […]
október 18, 2018 Szerző: olvassbele.com
Xénia | Rendkívül izgalmas produkcióval nyílik újra a legendás Kispipa, mely 1958 és 1968 között törzshelye volt Seress Rezsőnek, a világhírű Szomorú vasárnap című dal szerzőjének. A tervek szerint sorozattá váló estek nyitó koncertféléjén Seress Rezső szellemét és dalait elsőként Szakcsi Lakatos Béla, a zongora koronázatlan királya és Müller Péter Sziámi, az éneklő költő éleszti […]
október 9, 2018 Szerző: olvassbele.com
Tóth Zsuzsanna | Mondhatnám, hogy el- vagy rossz helyre tévedtem, de valójában tudtam, hova jövök. A Gólem Színház előzetese „figyelmeztetett”, kabaré lesz. De ott volt az is, hogy Füge Produkció meg DEKK Színház – szóval valahogy zavarban voltam (és maradtam), hogy a Jurányiban valójában mit is látok. Mert – bár az előadásnak sok az erénye […]
október 1, 2018 Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | A Secondhand című új Örkény-bemutató kapcsán legelőször Gábor Sárának, az előadás dramaturgjának nevét kell dicsérettel említenem. Természetesen és bizonyára nem egyedül válogatott a Szvetlana Alekszijevics négy vaskos kötetet kitevő interjúiból (talán pontosabb: irodalmi riportjaiból), és alakította színpadi művé. De az anyag nem állt ellen, és ez jó. Pedig a kérdező által […]
szeptember 5, 2018 Szerző: olvassbele.com
KETTEN UGYANARRÓL Bedő J. István | Kedves Szidónia, Ja k vám pisú, mivel megszökött a szünetben a Három nővér előadásáról, amit a Vidéki Színházak Fesztiválján nézhetett volna végig. A debrecienek előadása valóban nem volt szokványos, és ezt maga mondta is (szökése előtt), ti. hogy már több előadást látott, de, ha jól emlékszem a szavaira, ez […]
február 22, 2019 Szerző: olvassbele.com
0