S. E. Új kulturális helyszínt mutatkozott be: április 11-én, a Költészet Napján nyílik meg a budapesti Belvárosban a Rózsavölgyi Szalon. A patinás Rózsavölgyi Zeneműbolt fölött található kis ékszerdoboz napközben kávéházként, esténként koncertteremként, színházként működik majd. A Rózsavölgyi Zeneműbolt a főváros legrégebben működő üzlete. A kottákkal való kereskedést a mai helyszíntől alig néhány méterre kezdte meg […]
március 19, 2012 Szerző: olvassbele.com
A Skandináv Ház szervezésében folytatódnak a skandináv irodalmi estek. Ezúttal Janne Teller: Semmi című botrányregényéről beszélget a házigazda, Babiczky Tibor és Varga Veronika. Janne Teller a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál egyik vendége lesz, így vele majd személyesen is találkozhatunk. »Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.« Ezekkel […]
március 17, 2012 Szerző: olvassbele.com
A kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Emlékmúzeumban új állandó kiállítás nyílik. A magyar romantika kimagasló alkotójának, a Szózat költőjének életművét ma kevesen olvassák. Még az sem népszerűsíti kellően, hogy időről időre bemutatják a Csongor és Tünde újraértelmezett változatait. A »Hol reményben, hol bánatban« című kiállítás Vörösmarty életútját mutatja be, és közben ráirányítja a figyelmet arra, hogy költői […]
március 12, 2012 Szerző: olvassbele.com
»Megakrimi« címmel pályázatot hirdet az Oriold és Társai Kiadó, együttműködésben az Írók Boltjával. Erre bárki jelentkezhet, akinek korábban nem jelenhetett meg krimi műfajú irodalmi műve nyomatásban, ugyanakkor a más műfajban publikált munka nem kizáró ok. A pályázat célja a magyar nyelvű, magyar vonatkozású lélektani krimi, illetve pszichothriller műfajának népszerűsítése. A pályamű maximális terjedelme 704.000 karater […]
március 8, 2012 Szerző: olvassbele.com
Nyóc évvel ezelőtt, 2004-ben elkészült az első magyar gettórajzfilm, egy visítva röhögős történetet Budapest leghírhedtebb kerületéről, ami letarolta a világ animációs fesztiváljait és igazi kult-filmmé vált itthon. Azóta felnőtt egy újabb generáció, amelyik már máshogy látja a világot. Ezért az alkotók 2012-ben visszatértek hajdani piroslámpás kerületükbe, immár 3D-ben! A budapesti dzsungel mélyén, a nyócadik kerületben […]
március 7, 2012 Szerző: olvassbele.com
Nyilvánosságra hozták a június 7. és 16. között megrendezésre kerülő XII. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyelőadásainak listáját. A 2011. március 1. és 2012. február 29. között bemutatott hazai és határon túli magyar színházak előadásait idén Lőrinc Katalin táncművész, Rockenbauer Zoltán művészettörténész, Zappe László kritikus, valamint Bicskei István színész, rendező, koreográfus válogatták. A válogatáskor elsődleges szempontként […]
március 6, 2012 Szerző: olvassbele.com
BJI A Centrális Galéria a Nyílt Társadalom Archívum (Open Society Archives, OSA) kiállítóterme. Kiállításai egy-két hónapig tartanak nyitva, általában Közép- és Kelet-Európa múltjából villantanak föl egy-egy eseményt, szempontot vagy jelenséget. A »Halott könyvtár« kiállításon ötezer olyan könyvet vehet kézbe a látogató, amelyet 1989 óta senki sem kölcsönzött ki. A válogatásban csak 1945 és 1989 között, […]
március 5, 2012 Szerző: olvassbele.com
A Pécsi Kulturális Központ 2012-ben is színes programokkal várja a kultúra szerelmeseit az év hagyományosan első pécsi összművészeti rendezvényén. A március 17. és 31. között immár tizenötödik alkalommal megrendezésre kerülő Pécsi Tavaszi Fesztiválon több mint 400 fellépő mutatkozik be. Az érdeklődők a sokszínű kortárs és klasszikus kulturális kínálatot a kitűnő akusztikájú Kodály Központban, a belvárosi […]
március 3, 2012 Szerző: olvassbele.com
JVF Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Erland Josephson, svéd színész, aki több mint negyven alkalommal dolgozott együtt Ingmar Bergmannal, többek között olyan filmekben, mint a Farkasok órája, a Suttogások és sikolyok, a Szenvedély, valamint a Fanny és Alexander. A nemzetközi hírnevet a Liv Ullmannal közösen forgatott Jelenetek egy házasságból című film (1973) hozta el a számára, […]
március 2, 2012 Szerző: olvassbele.com
Írta: Salamon Eszter Március utolsó napján délutántól hajnalig 13 fővárosi teátrum várja különleges programokkal a nagyérdeműt az első alkalommal megrendezésre kerülő Színházak Éjszakáján. Néhány színházban előadás előtt és után, míg máshol helyette is betekinthetünk a kulisszák mögé, személyesen is találkozhatunk kedvenc színészeinkkel – és persze szórakozhatunk. Bálint András, a Radnóti Színház igazgatója a március 1-jei […]
február 29, 2012 Szerző: olvassbele.com
BJI A bibliai Eszter könyvéből készült A Láthatatlan Kéz című zenés komédia/tragédia, melyet a IX. Zsidó Nyári Fesztivál első napján nagy sikerrel mutattak be. Az ókori történethez dalokat írtak, s most újra színre viszik március 4-én, vasárnap a budapesti Uránia moziban. Az életszeretet, a szerelem, a háború és béke története ez, nagyon sok humorral. Tükröt […]
február 28, 2012 Szerző: olvassbele.com
A pécsi székhelyű Pannon Filharmonikusok már nyolc éve van jelen önálló bérletsorozattal a budapesti zenei életben. Az idei hangversenyeken népszerű és ritkán játszott művek egyaránt fölcsendülnek a Művészetek Palotájában, a zenekar előadásában. A sorozat nyitó koncertjén az együttes és új karmestere, Bogányi Tibor aratott nagy sikert, aki testvérével, Bogányi Gergellyel együtt lépett koncertpódiumra Rahmanyinov és […]
február 27, 2012 Szerző: olvassbele.com
JVF Magyar idő szerint, hétfőn a hajnali órákban nyolcvannegyedik alkalommal gyűlt össze az amerikai filmes társadalom apraja-nagyja a Los Angeles-i Kodak Theatre-ben. Az Oscar gálán a hollywoodi hagyományoknak megfelelően az Amerikai Filmakadémia az elmúlt év legjobbjainak ítélt produkcióit díjazta. A várakozásoknak megfelelően az este két legnagyobb nyertese, a tíz kategóriában nominált A némafilmes, valamint a […]
február 22, 2012 Szerző: olvassbele.com
»Elmondok egy történetet… Mózes így szólt a névtelen prófétához: Követhetlek-e, hogy láthassam cselekedeteidet, és taníts engem az igaz útra? Mózes, Mózes – mondta a próféta – nem fogsz türelemmel kitartani mellettem. Hogyan is tarthatnál ki olyasmiben, amit értelmeddel nem fogsz át? Megrémülsz majd, és felháborodsz cselekedeteim láttán, végül meggyűlölsz. Erre Mózes így szólt: Ha Allah […]
február 20, 2012 Szerző: olvassbele.com
A kilencven éves Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság első elnöke előtt tisztelegve a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kiállítást rendezett mindazokból a művekből, melyeket Göncz Árpád írt vagy fordított. Saját művei közül könyv és/vagy színi előadás formájában ismerhetjük a következőket: Sarusok, Magyar Médeia, Rácsok. Kötetben jelent meg 1990-ben együtt hat drámája (köztük a Mérleg; a Pesszimista […]
február 20, 2012 Szerző: olvassbele.com
A Berlini Nemzetközi Filmfesztivál második legrangosabb elismerését, a zsűri nagydíját nyerte Fliegauf Bence (korábban Benedek) Csak a szél című alkotása a 62. alkalommal megrendezett mustrán. Ezzel a mostani zsinórban a második év, hogy magyar rendező hozza el Berlinből az Ezüst Medvét: tavaly ugyanezt az elismerést kapta Tarr Béla A torinói ló című munkájáért. A magyar–német–francia […]
március 24, 2012 Szerző: olvassbele.com
0