Írta: virginawoolf Hosszú idő után ismét hazatalált a Frenák Pál Társulat mérföldkőnek számító darabja – az InTimE. A Trafóban 2008 decemberében bemutatott táncmű, az évek során bejárta fél Európát, meghódítva többek között a francia, belga, olasz, lengyel és dán közönséget is. Az emberi kapcsolatok sokrétegűségét boncolgató előadásra június 6-án az Átrium Film-Színházba ülhet be a […]
június 2, 2013 Szerző: olvassbele
JVF Talán megegyezhetünk abban, hogy megkérdőjelezhetetlen filmtörténeti jelentőségű díj nincs a világon. Ahány seregszemle, ahány esztétikai, gazdasági, politikai szempontrendszer, ahány zsűri és ahány év, annyiféle döntés létezik. Bár az Oscar-díjkiosztó a legismertebb médiaesemény, mégis a mai napig talán a cannes-i filmfesztivál a legnagyobb jelentőségű valamennyi rendezvény közül. Ott valóban képviselteti magát az egész világ éves […]
június 1, 2013 Szerző: olvassbele
OP A Hyppolit, a lakájból, Zágon István nagy sikerű vígjátékából 1931-ben forgattak filmet, amely azóta is visszatérő darabja a magyarországi színpadoknak. A közismert történet Nóti Károly adaptációja, azonban a Belvárosi Színházban az eredeti, Zágon-féle verzióból készül az előadás, amelyről Mohácsi István dramaturg beszélt. Hogy találkoztatok az eredeti darabbal? Miben más ez, mint a közismert mozi? […]
május 27, 2013 Szerző: olvassbele
A hazai és határon túli magyar színházakban 2012. március 1. és 2013. február 28. között bemutatott előadások megtekintése után Solténszky Tibor dramaturg, rendező és Szigethy Gábor író, rendező, színháztörténész 6 vidéki, 4 budapesti, és 2 határon túli produkciót válogatott be a XIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába. A versenyelőadásokat az alábbiakban a pécsi szereplésük sorrendjében […]
május 20, 2013 Szerző: olvassbele
Hegedűs Claudia A tavasz irodalmi szenzációjából kap ízelítőt a közönség május 24-én az Átrium Film-Színházban. Dés Mihály pár hete megjelent regényének – a Pesti barokknak – kulcsfontosságú jelenetei elevenednek majd meg a budai játszóhelyen. A hat hangra és képi illusztrációkra komponált élőzenés előadás közreműködői színészek, muzsikusok és maga a szerző. Az esten szerepet vállalt Molnár […]
május 19, 2013 Szerző: olvassbele
OP Frissítve! A Nemzeti Színháztól távozó Péterfy Bori veszi át májusban Kovács Patríciától a Kramer kontra Kramer női főszerepét. A színésznő először május 21-én látható Nagy Ervin oldalán a Belvárosi Színházban. A Kramer kontra Kramer lesz az első külsős produkció, amiben láthat a közönség, miután kiderült, hogy nem maradsz a Nemzeti Színház társulatában. Hogyan talált […]
április 29, 2013 Szerző: olvassbele
BJI A pécsi Pannon Filharmonikusoknak a fővárosban futó bérletsorozata a zongora arcait mutatja meg különböző stílusú előadóművészek és a számukra kedves zenedarabok összekapcsolásával. Frankl Péter fellépése zárja a koncertsorozatot. A neves zongoraművész közreműködése mellett az est különlegességét a hangversenyen elhangzó egyik mű szolgáltatja: a zenekar Schubert A Halál és a lányka című vonósnégyesének szimfonikus zenekari változatát […]
április 20, 2013 Szerző: olvassbele
Írta: Péter Zsuzsanna Még egy perc Örkénnyel! címmel rendezte meg a Thália Színház és a Veszprémi Petőfi Színház az író születésének századik évfordulóján kezdődő emlékév záró eseménysorozatát. Április 5-én, Örkény 101. születésnapján centenáriumzáró beszélgetést tartottak a Thália Színház Mikroszínpadán, amelyen az előző év eseményeinek rendezői, szereplői vettek részt: Radnóti Zsuzsa, Örkény István özvegye, Mácsai Pál, az […]
április 17, 2013 Szerző: olvassbele
Az Artisjus 2006-ban hozta létre az Artisjus Irodalmi Díjat, amely azóta az egyik legrangosabb hazai civil irodalmi elismeréssé vált. Az Artisjus Irodalmi Nagydíjjal járó 3 millió, valamint a nagydíj mellett létrehozott irodalmi ösztöndíjakkal járó 1-1 millió forinttal az Artisjus Irodalmi Díj jelentette a legnagyobb civil irodalmi díjösszeget. A rang mégis elsősorban annak köszönhető, hogy kitűnő […]
április 10, 2013 Szerző: olvassbele
Írta: Péter Zsuzsanna A Művészetek kézenfogva című sorozat következő előadásán egy legnagyobbrészt fiatal tehetségekből álló nemzetközi zenekar, a Bruno Walter Symphony Orchestra mutatkozik be Budán, a Marczibányi Téri Művelődési Központban. A zenekar vezetője, egyben a koncert karmestere az Európai Unió 2008-as kezdeményezésének, A kultúrák közötti párbeszéd európai évének egyik nagykövete, Jack Martin Händler lesz. A […]
április 8, 2013 Szerző: olvassbele
BJI A pécsi Pannon Filharmonikusoknak a fővárosban futó bérletsorozata a zongora arcait mutatja meg különböző stílusú előadóművészek és a számukra kedves zenedarabok összekapcsolásával. Az áprilisi, harmadik hangverseny szólistája, Fazil Say, Ravel: G-dúr zongoraversenyét szólaltatja meg, a művet Enescu: I. zenekari szvitje és Dvořák: 8. szimfóniája fogja közre. A Pannon Filharmonikusokat Cristian Mandeal vezényli. A török […]
április 6, 2013 Szerző: olvassbele
FJ Felejthetetlen élményben lehet részünk hamarosan, ismét hazánkba látogat a világhírű Yamato dobos társulat. A 16-20 főből álló csapat valami olyat ad, amit receptre kéne felírni. Tradicionális taiko dobokon rittyentenek óriási showműsort, akkora energiával, amiből egy egész várost kivilágíthatnának. A taiko dobolás igen látványos műfaj, jellegzetes, táncszerű, akrobatikus mozgással és még jellegzetesebb méretű dobokkal. Vannak […]
március 25, 2013 Szerző: olvassbele
A Gittegylet & Rukkola Év Könyve-díj a Gittegylet kulturális blog és a Rukkola első magyar internetes könyvcserélde által létrehozott könyves közösségi díj, az adott évben megjelenő könyvek és szerzőik elismerésére. A díjat különböző kategóriákban hirdetik meg, és 2014 tavaszán kerül odaítélésre, olvasói jelölések és szavazás, majd zsűrizés alapján. Az egész éven át tartó izgalmas könyves […]
március 22, 2013 Szerző: olvassbele
Világhírű jazz muzsikusok lépnek fel március 22-én és 23-án a Zsolnay Kulturális Negyedben és a Kodály Központban a hetedik alkalommal megrendezett nemzetközi jazz hétvégén. Pénteken a Negyedben a „ragtime királynőjeként emlegetett” Mimi Blais nyitja a jazz fesztivált, őt az európai és kubai zenészekből álló Septeto Internacional követi, az estét jam session zárja a Blue sPot […]
június 3, 2013 Szerző: olvassbele
0