Paddington | Az egész egy véletlenül duplán kiállított csekkel kezdődött. De az is lehet, hogy akkor, amikor Becky Farwell az apja egészségi állapota miatt nem tudott egyetemre menni. Innen indulnak a hajmeresztő események a fiatal chicagói írónő, Emily Gray Tedrowe regényében. A szerző számára a hullámvasút akkor indult, amikor a rádióban meghallotta Rita Crundwell történetét, […]
2021.04.07.
1. fejezet | Pierson, Illinois, 1979 A tizennégy éves Becky Farwell rátehénkedett a dudára. – Apu! Indulás! A motor már járt. Becky maga felé hajlította a visszapillantó tükröt, hogy szemügyre vegye a sminkjét. A pilláira sötétebb, a szemhéjára világosabb zöld festéket kent. Hát persze hogy zöldet, hiszen a magazinok szerint a vöröskék nem tehetnek mást, […]
2021.04.07.
Xénia TR | A Trafó idén is részt vesz az immár 41. alkalommal megrendezett Budapesti Tavaszi Fesztiválon, melyet 2021. április 9. és 18. között tartanak, ezúttal online formában. A Kortárs Művészetek Háza a tánc műfajával lesz jelen, egyszerre tekintve vissza a hazai kortárs tánc történetére, illetve előre, a nemzetközi trendekre. A francia Yoann Bourgeois koreográfus-díszlettervező […]
2021.04.06.
Sváb Ági | A 2010-es évek (azok a csodás, precovid idők!) felgyorsult, hedonista világában megfigyelhető volt egy újszerű, az egyszerűségre és lelassulásra törekvő életvezetési irány. Ennek a folyamatnak az egyik egyértelmű jele az északi, jóléti államok életfilozófiáinak importálása, azok egyszerűsítése, lecsupaszítása és elüzletiesítése. Előbb a dán hyggekultúra („érezd magad jól!”) tett szert nagy népszerűségre, majd […]
2021.04.06.
Naplórészlet – Menekülés Egész álló nap vezettünk ma is, és csodák csodájára még mindig Norvégiában voltunk. Reggel hét óta poroszkálunk, de egyetlen percig sem unatkoztunk. Társam mára valamiféle ismeretlen mellékutat választott, eltelt egy fél nap, mire valaki szembejött. Közben írogattam, vagy jókat beszélgettünk némán. Órákig tudunk így társalogni. Tulajdonképpen mindent meg is beszélünk anélkül, hogy […]
2021.04.05.
Cserhalmi Imre | Amikor először kerül kezedbe a könyv, végigtapogatod a kezeddel, a szemeddel, először tehát arról értesülhetsz, hogy az író közelebb van a hetvenhez, mint a hatvanhoz, az utóbbi öt évben ez az ötödik műve, és ezt elbeszélésnek nevezi, noha több mint 400 oldal, de az a legfeltűnőbb, hogy az egész mű egyetlen mondatból […]
2021.04.04.
A csokoládégyáros lánya, Judith Rothmann kiváltságos életet él a degerlochi villanegyedben. Ám a látszat csal, semmi sem olyan tökéletes, mint amilyennek kezdetben tűnik. Judith szenvedélye a csokoládékészítés, minden szabad percét a gyárban tölti, újabb és újabb különleges édességeket kísérletez ki. Leghőbb vágya, hogy egyszer ő vehesse át apja helyét. Az idős Rothmann-nak azonban egészen más […]
2021.04.03.
E G Y K É P — E G Y T Ö R T É N E T Laczkó Ilona Adél | Van egy különleges könyvem: a Feltámadás, Tolsztoj csodálatos regénye. Nem, nincs dedikálva. Nem bőrkötéses, nem aranyszegélyes. Ellenkezőleg! Ütött-kopott, néhol megperzselődött, és olyan füstszagú, hogy sokáig nejlonba csomagolva került a többi könyv közé a […]
2021.04.02.
K A R A N T É N K Ö N Y V E S P O L C ● Ú J R A O L V A S Ó kistibi | A közelmúltban megjelent új Ferrante-regény (A felnőttek hazug élete) címét szájbarágósnak találtam. Úgy korrekt, ha arról is írok, amikor az ellenkezőjére találok példát. […]
2021.04.02.
|| 2 || Még pár dolog, mielőtt továbbmegyünk. Először is, anyu harminckét éves volt abban az időben, amiről beszélek. Két évvel idősebb David Beckhamnél, egy évvel idősebb Robbie Williamsnél, négy évvel fiatalabb Jennifer Anistonnál. Ő mindről tudja, hogy mikor született. Ha akarjátok, sokkal hosszabb listát is tud mondani. De igazán fiatalok nincsenek a listáján. Sohasem […]
2021.03.31.
H. Móra Éva | Manapság se szeri, se száma a különböző irodalmi művek „leporolásának”, újrafordításának, korszerűbb, mai nyelvre ültetésének. Nincs ezzel semmi baj, magam is üdvözlöm az efféle munkákat, hiszen a befogadást teszi könnyebbé a mai ember számára egy olyan korban, amelyikben sajnos egyre csökken a szépirodalmat olvasók száma. Mégis örömmel fogtam a kezembe az […]
2021.03.31.
ELSŐ RÉSZ | Talán véletlen (…) – Miért történt ez éppen ezzel az öttel? Ha egyáltalán van tervszerűség a világmindenségben, ha van céltudatosság az ember életében, akkor ezt a lappangó titkot okvetlenül föl lehet deríteni e hirtelen derékba tört emberi életek mélyén. Vagy véletlenül élünk, és véletlenül halunk meg, vagy pedig terv szerint élünk, és […]
2021.03.30.
kistibi | „Ha a bűnök büntetése az örökkévalóság, ami végtelen, akkor ez azt jelenti, hogy a végtelenségben nincs irgalom?” Per Olov Enquist, a talán legismertebb svéd író kérdezi ezt, és a mindenség nem válaszol; de ez a kérdés megnyitott egy kaput, melyen rengeteg nagyszerű irodalmi mű szivárog át, válaszokat, válaszlehetőségeket hordozva. Ma a civilizált világ […]
2021.03.30.
Első fejezet Vasárnap reggel volt, 1992 szeptembere, valamivel hét óra előtt. Az előző estét a belvárosban töltöttem, az utolsó egy órát egy bárrá alakított patikában a Tollbugatán, de nem kísértem haza senkit. Ez akkoriban, abban az évben szinte rendhagyónak számított, többnyire ugyanis az történt, hogy lementem Oslo belvárosába, és, noha ez ellentétben áll a természetemmel, […]
2021.03.29.
Somogyi András | Jack Reachert nem kell bemutatni az olvasónak, hiszen az Őrszem a huszonhatodik (!) kötet a Lee Child regényciklusban. A kóbor, magányos, nagy öklű igazságosztó, aki mindig a gyengék mellé áll, régi ismerősünk. Utazgatása során Nashville-ben – előjáték gyanánt – egy gitáros együttes fizetését szerzi vissza a zenészeknek a csaló bártulajdonostól. Majd szokása […]
2021.03.29.
1. fejezet (…) Reacher maradt a helyén. Nem sietett sehová. Később érkezett meg a tervezettnél, de ez nem okozott nagy gondot, nem ment időre sehová. Nem volt megbeszélt találkozója. Senki sem várta, nem aggódott miatta, nem haragudott meg rá. Reacher úgy tervezte, keres egy helyet, ahol megszállhat éjszakára. Meg egy bisztrót, ahol bekaphat valamit. És egy […]
2021.04.07.
0