Egy mondat egy mondatról | Krasznahorkai László: Herscht 07769

Posted on 2021. április 5. hétfő Szerző:

0


Cserhalmi Imre |

Amikor először kerül kezedbe a könyv, végigtapogatod a kezeddel, a szemeddel, először tehát arról értesülhetsz, hogy az író közelebb van a hetvenhez, mint a hatvanhoz, az utóbbi öt évben ez az ötödik műve, és ezt elbeszélésnek nevezi, noha több mint 400 oldal, de az a legfeltűnőbb, hogy az egész mű egyetlen mondatból áll,

vagyis csak a legelső mondat elején van egy nagybetű, történetesen „A”, mivelhogy Angela Merkel nevével kezdődik a regény, amelyben ugyan számtalan írásjel található, kérdő- sőt felkiáltójelek is, de mondatzáró pont csak a 428. oldalon, ez manapság már nem ritka formai megoldás, úgyhogy belevágsz kis sóhajjal, ám alig jutsz el a negyedik-ötödik oldalig, azon kapod magad, hogy nem hiányoznak a nagybetűk, se mondatok, se bekezdések, mert behúz a szöveg, amelyben úgy merülsz el, mint fagyos téli nap végén teli kádas meleg vízben, hogy miközben minden porcikád kellemesen ellazul, egyszersmind frissebbnek, mozgékonyabbnak érzed magad, és most maga alá gyűr a kacér gondolat, hogy te is egyetlen mondatban mondd el a helyszűke miatt, persze, vázlatosan,

hogy a regényében az író Thüringiába visz, Németország tartományába, ahol Erfurt is, Weimar is található, utóbbiról persze rögtön Goethe, Schiller meg Nietzsche ugrik be az írónak, illetve a szereplőinek is, de még inkább Eisenach, nem annyira az Opel, inkább Johann Sebastian Bach miatt, akinek a szülőháza ott áll, ami a regény egyik főszereplője számára szinte kegyhely, hiszen Bachot a matematikailag is igazolható tökéletesség szinonimájaként magasztalja, elképzelhető, mennyire nyugtalanítja, hogy az épületet, csakúgy mint például templomot is, rendre graffitikkel csúfítják el, mondhatnám, persze, hogy folyamatosan foglalkoztatja is, hiszen a kenyerét falmosó és -tisztító munkával keresi, nem mellékesen Bossznak hívják, és bizony nagyon illik ide, hogy nomen est omen, mert afféle kaparómester-főnökként másodmagával, a félnótás Florian Herschttel tisztogatja a terepet, amire politikailag is hajlamos, hiszen alig titkolt antiszemitizmussal várja azt az időt, amikor megszüntetheti azt a – mondjuk így – hiányt, amit egy jobbikos ismerősöm néhány éve úgy jellemzett, hogy Hitler félmunkát végzett”, de ezt csak olvasói rezonanciaként szúrtam be ide,

fontosabb, hogy Bossz úr a Kana nevű kistelepülés (a regény fő helyszíne) amatőr szimfonikus zenekara élén hiába próbálja betanítani Bach műveit, amelyeknél a zenészek jobban kedvelik a slágereket, mert azokat el is tudják játszani, Floriannak is évekre van szüksége, hogy Bachot megszeresse, mivelhogy botfülű, akit Bossz, miközben a rozzant Skodával munkába mennek, a nemzeti himnusz tökéletes eléneklésére kényszerít, ami nem megy, nem is mehet neki, Bossz tehát rendszeresen nyakon vágja, amit Florian a lázadás – mit lázadás?! az ellenvélemény – totális hiányáról tanúskodó egykedvűséggel könyvel el, hiszen a főnöke emelte ki egy intézetből, tehát ő a példakép, az isten, akinek mindent betöltő, uraló szerepe feledtetheti a tényt, hogy Floriannak gyakorlatilag nincs is múltja, ami majd csak akkor fogja zavarni az embereket, amikor gyilkosság miatt körözik, addig a félnótás kifejezetten közkedvelt, mert kiváló testi adottságai szinte predesztinálják raktározásra, cipelésre, fakivágásra, ám bármennyire meglepő esetleg, Floriant nagyon is foglalkoztatják az univerzum, az ősrobbanás, a fekete lyuk, a kvantumfizika problémái, amelyek arra sarkallják, hogy rendszeresen leveleket írjon Angela Merkelnek, attól sem zavartatva magát, hogy sohasem kap választ, egyébként a tudományos ismereteket Köhler úrtól szerzi, akinek nagy a tekintélye, de azért amikor váratlanul és hosszú időre eltűnik, majd ugyanilyen váratlanul visszatér, senki se nagyon meri-akarja tudni, hogy miért és hol és honnan, emlékszel talán, hogy az iskolában azt tanultuk, egy mondat az egy lélegzet, automatikusan levegőt veszünk, mielőtt új mondatba bocsátkoznánk, és van is benne valami, hiszen szinte fojtogat a nem mondatokra fazonírozott, örvénylő szöveg, amit néha éppen azért kell letenned, mert letehetetlen,

szóval, ugyebár már a szocialista országokban is az volt a közkeletű tapasztalat, hogyha sok a rendőr, az azt jelenti, hogy valaki nem ura a helyzetnek, és pontosan sohasem tudható, hogy a rendőrség tehetetlen, vagy szándékosan tétlen, ez a tartomány is ilyen volt, illetve maradt, még mindig előfordul, hogy a lift nem működik és a vasúti utazás katasztrofális, hogy hat ártatlan fiút véresre vernek, hogy az egykor híres Porcelángyárat, amelyben valamikor vietnámiak dolgoztak, tulajdonlási problémák sújtják, és miközben a sokféle sör, a híres türingiai sült kolbász (Thüringer Wurst) mondjuk így: áthatja az életet, egyesek menekülnek vagy menekülnének a tartományból, mások meg bizony olykor nosztalgiával emlékeznek a régi időkre, amikor a zsidó, mondhatnánk alanyi jogon, összeesküvőnek számított, és megint mások, vagy ugyanazok riadtan nézik a videókon, hogy a nácik itt, ott is felvonulnak, hej, azok a zászlók, azok a bakancsok! miközben az élet csordogál, csaknem zökkenőmentesen, hiszen téma, hogy a káposztás tésztát édesen vagy sósan szeretjük, téma a krizantém, a lábszag, a könyvtár, a gyönyörű táj vonzotta kirándulás, a vírusokkal ijesztgető tévé, van féltékenység és áldozatkészség, öröm és bánat, de mintha valamilyen tisztázatlanság, felületesség is része volna a világnak, valahogyan mégis áll az idő, vagy inkább megrekedt, mintha a besüppedt életekből csak valamiféle közösen megélt indulatok kecsegtetnének kijárattal, mintha a régi félelmek fogságában, láthatatlan ellenfelekkel viaskodva élnék a világot, amelyben mintha menthetetlenül szétcsúsztak volna a dolgok, hiszen a valóság szerkezetéről, logikájáról aligha van fogalmuk, lám, bennragad az agyadban az író filozofikus gondolatmenetének egy-két szava,

szóval ezek a Kana-beli emberek valahogyan úgy élik meg az életük folyamatait, mintha kívül is maradnának rajtuk, sok az emberi kedvesség, a jó szándék és szép érzelem, természetesen jól is élhető ez az élet, de miközben úgy vélik sokan, hogy „liberális nézetekkel fertőzik a németeket”, meg hogy a Skodát is a németektől lopták, ugyanígy sokan félnek, hogy mihez kezdenek majd Merkel asszony nélkül, csoda-e, hogy Bossz úr a jövőre gondolva, talán a szimfonikus zenekarral is álcázva, rejtélyes kamerádok szövetségét vezeti, titkos összetartozásokat, éjszakai őrségeket, állandó készültséget szervez, azt vallván, hogy „időzítésben van a mi erőnk”, de aztán meghal, és az író nagy precizitással köt zárómasnit több főszereplője életére: gyilkosság, öngyilkosság, agyvérzés, autóbaleset, ilyesmi, a gyorsan változó világban a változatlan emberiség változatlan létproblémáiról szól a regény, egyszerre mélyen és olvasmányosan, felzaklatóan és sok fajta tűnődésre késztetve, például arról, hogy ezt a félnótás Floriant szeretetreméltónak találod, noha talán úgy náci, hogy nem is tud róla, és döbbenten fedezed fel, hogy Thüringia nem ér véget a határainál, mert akár a Dunáig is elér, sőt messzebbre is, minden irányban, mindenesetre nem akarod az írót másokhoz, ezt a művét a korábbiakhoz hasonlítani, nagyon távolinak tűnnek most a kortárs irodalomkritikusok lelkendezései és fanyalgásai, csak azt érzed valami mély, belső örömmel, hogy jelentős író jelentős művét tartod a kezedben.

Krasznahorkai László

Krasznahorkai László: Herscht 07769
Magvető Kiadó, Budapest, 2021
432 oldal, teljes bolti ár 5999 Ft,
kedvezményes ár a lira.hu-n 4799 Ft,
e-könyv változat 4199 Ft
ISBN 978 963 143 8956 (papír)
ISBN 978 963 144 0744 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Herscht 07769 – mindössze ennyit ír a borítékra feladóként az Angela Merkelnek küldött levelekre a thüringiai kisvárosban élő falmosó, mondván, az ügy bizalmas, válasz esetén pedig a postás úgyis megtalálja a név és az irányítószám alapján. Helyben vagyunk és időben: Krasznahorkai László új nagyszabású műve, melyet a szerző elbeszélésnek nevez, napjaink Németországában játszódik, annak is a mélabús keleti felében, amely egyszerre Johann Sebastian Bach műveinek forrásvidéke és a neonáci mozgalmak egyre kevésbé titkos bázisa. Mind több és több megmagyarázatlan és ijesztő esemény történik a szürke mindennapokban: előbb bizarr graffitik a Bach-kultusz kegyhelyein, eltűnő lakosok, később egy majdnem végzetes piknik és végül egy robbanás után a további katasztrófák már elkerülhetetlenek, elindul a vadászat Thüringiában. Erőre kap a bestiális, és megpillanthatjuk az animálist.
Az elmúlt évek rövidebb Krasznahorkai-művei után, melyeket szólószonátákhoz lehet hasonlítani, a Herscht 07769 nagyepikai formája és dinamikája igazi versenymű; Bachnak a könyvben is említett Brandenburgi versenyeihez hasonlóan különböző hangszerek szólamaiból áll össze a mű egésze, felkavaró lét-lelet a politikai és ökológiai klímáról.